Elmérgesedett rovarcsípés, seb

Tisztelt Szakértő! Édesanyám lábát valószínű rovar csípte meg, amit elvakart és egy beszáradt jellegű seb tető keletkezett rajta, Ez augusztusban történt a. A seb környéke gyulladt volt. Háziorvos szerint lassan fog gyógyulni, bőrgyógyászhoz nem kell menni. Már harmadszor kapott rá doxiciklin kapszulát, de: a seb tető már háromszor akkora, mint volt, és kis helyeken alig láthatóan, de nedvedzik is. Sőt már két éjszaka nem alszik, mert egyre jobban fáj neki, erősen "belevillan" és ez az erős fájás végigfut az egész lábán. A seb környéke még mindig elég piros, és égő érzés meg olyan "nyugtalan"Mi lehet a baj? Remélem még meg fog neki gyógyulni. Ez már nagyon el van fertőződve? Mit csináljak vele? Jégakkuval is hűtötte, de anya szerint nem jó rá. Válaszukat köszönöm szépen.

Dr. Bodnár Edina válasza seb témában

Mindenképp bőrgyógyászhoz kellene fordulniuk személyesen, mert nemcsak fertőzés, de vénás keringési zavar, érgyulladás is okozhatja a tünetet.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. október 03.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Hónalj seb
Tisztelt Doktornő! A bal hónaljaban van egy kis seb szerű egy ideje. Begyógyult emlékeim szerint nem régiben. Ma voltam tégelyes spatulás hónaljszőr gyantán....
Seb típus megítélése
Tisztelt Doktornő! Egy ilyen sebet vettem észre a gyerekemen. Ön szerint lehetséges, hogy ez egy harapás nyom, akár egér? Felnagyítva furcsa a seb, vagy csak...
Patkány által terjesztett betegség
Tisztelt Doktornő! Kérdésem a kovetkező: A mai nap a kutyánk talált egy patkányt, melyet valószínüleg méreg ölt meg. A patkányt dobálta, futkozott vele....
Bőrfelületi fertőzés?
Tisztelt Doktornő! Nagytatámnak 15 év alatt két agyvérzése volt. 5 éve lábszárfekélyek alakultak ki mindkét lábon, melyek tartós kezelés hatására telljesen...
Viszketés herezacskón
Tisztelt Dr. Bodnár Edina! A következő lenne a problémám. 2.5-3 héttel ezelőtt történt, hogy tusolás után viszkető érzést éreztem a herezacskómon. Jól meg is...
Mell körüli furcsa seb
Kedves Doktor úr/ Doktornő! Kb. 2 hete van a mellem mellett egy seb, először csak simán egy rózsaszín pötty volt, talán kicsit csomós a seb alatt. Most vörös...