nagy pattanások az arcon

Kedves doktorúr/doktornő! Az egyik nagyon jó, 24 éves fiú barátom problémája miatt irok. Az arcán és a háta felső részén, a normálisnál nagyobb gennyes pattanások vannak, amik vagy nagyon nehezen, vagy nem is tűnnek el. Illetve eltűnésük után gyakran csúnya heg marad. Az érdekelne, hogy van-e valamilyen vény nélkül is kapható készitmény amit be tudna szerezni. Illetve, hallottam olyat is hogy az ilyen, nem pubertás korban jelentkező pattanások vmi más szerv rosszul működésének az oka is lehet. Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel: V.K.

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Csuth Ágnes válasza pattanás témában

A nagy, gennyes pattanások kezelésében fontos szerepe van pl. az antibiotikumnak, ezek pedig csak vényre kaphatóak, feltétlenül keressen fel bőrgyógyászt vagy háziorvost az ismerőse. Esetleg szárító pasztákkal, benzoyl peroxidos lemosókkal addig kezelheti az arcár. Valóban állhat a háttérben más szervek betegsége, például valamilyen góc, ezért góckutatás javasolt, kérje a vizsgálatok elindításában a háziorvos vagy bőrgyógyász segítségét.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2012. június 25., 13:09; Megválaszolva: 2012. június 25., 23:59
Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek
Rózsa hámlás
Üdv Doktornő! A kislányomon 6-hete kezdődtek a piros kiütések,először a mellkasán,törzsén volt 10db,utána széterjedt a lábára és kezére...
Kiütések a végtagjaimon
Üdvözlöm! Nagyjából egy héttel ezelőtt kezdtem apró, rendkívül viszkető kiütéseket felfedezni a lábfejemen. Azóta határozottan nőtt a...
Vissza-visszatérő kiütés
Tisztelt doktor nő! Szinte minden este előjön pirosság, szétpukkanó pici fehér hólyagok az arcomon. Egy éve már kezeltek ekcémával, szteroid...
Grover-kór
Kedves Edina! A Grover-kórra van valami krém vagy gyógyszer, ami elmulasztja ezeket a piros pöttyöket? Előre is köszönöm a válaszát.
Viszkető iütések
Tisztelt Doktornő! Pár hónapja jelentek meg rajtam (főleg csukló, boka, kézfej tájékon) a képen csatolt, kb 0,5-2 cm nagyságú kiütések....