Sotret mellékhatások

Tisztelt Doktor Nő/Úr! Először is 2009-ben szedtem a Sotretet. Mivel a pattanások semmilyen más krém hatására nem javultak. Szépen letisztította az arcomat, utána elegendőnek bizonyultak a különböző krémek (Duac, Isotrexin), most azonban újra a Sotretet kell szednem mert más nem használt. (30 db 20 mg osat) már 2 hét után látszik az eredmény, nem jön ki újabb pattanás sőt a hajam sem zsírosodik., De aggódom, amiatt, hogy ennek a véget nem érő folyamatnem vége lesz valaha, vagy kb. 2 év múlva szedhetem megint? Miért áll vissza a bőröm a kúra előttire mindig? A másik dolog a mellékhatások: lehetséges, hogy a gyógyszer miatt érzek szúró, hasogató, szorító érzést a szívem környékén vagy a mellkasomban? És a fejfájást is ez okozza?, De ami a legjobban aggaszt, hogy ha egyszer gyereket szeretnék arra nem lesz káros hatással (a most beszedett adag)? Vagy addigra kiürül a szervezetemből? Mert azzal tisztában vagyok, hogy terheseknek nem lehet szedni. Köszönöm a válaszát. Anett

Dr. Gál Mónika válasza retinoid témában

Kedves Kérdező! Az isotretinoin készítmények, így a Sitret is kúraszerűen szedendő és súlyos mellékhatásai lehetnek, ezért kell a szoros bőrgyógyászati kontroll a szedése alatt. Meglepő, hogy fiatal kora ellenére már korábban is szedett ilyen gyógyszert. A teljes adag beszedése általában garantálja a végleges javulást, esetleg gyógyulást. Ehhez azonban testtömegkilogramonként 120 mg-ot be kell szedni (pl egy 60 kg-os embernek összesen 7200 mg-ot), a kúra félbeszakítása esetén kárba vész az addigi hatás!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. november 22.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Meddig kell szedni a Sotretet?
Kedves Doktor Nő! Lányom 15 éves és 63 kg. 3 hónapig szedett napi 10 mg sotretet majd 3 hónapig 20 mg-ot. Az orvos mos 40mg-ot írt fel naponta, de igazából...
Pattanások a háton
Kedves Doktornő! Évek óta gyulladt pattanások jelennek meg a hátamon. Korábban bőrgyógyász által javasolt gyógyszeres kezelés és gyógyszertári kikevert krém...
Travocort krém újbóli használata
Tisztelt Doktornő! 10 éves kisfiamnak tavaly augusztusban az úszóoktatás elkezdése után, a nemi szerve környékén megjelent egy vörös folt, amit néha vakart...
Műtéti heg kezelése
Tisztelt Doktornő / Úr! Kb 8 hete volt egy lágyéksérv műtétem. Elég szépen gyógyul. A kérdésem az lenne, hogy ennyi idő elteltével lehetne-e esetleg valami...
Lila foltok testszerte
Kedves doktornő, Régebb óta fenn álló problémával fordulnék önhöz. Testszerte lila foltokat fedezek fel., Ami nyomásra el tűnik., De később vissza jön....
Melanoma malignum nodulare cutis...
Tisztelt Doktornő! 2 hete távolítottak el egy anyajegyet a, deréktájról és megkaptam a szövettani eredményt, ami nagyon megrémített. Ez áll benne: Részben...