Mi lehet ez

Tisztelt Doktornő! Nem tudom mi a gond az egészségemmel, remélem tud szolgálni segítséggel Körülbelül 3 éve kezdődött, észrevettem nem bírom az alkoholt, a legkisebb, mennyiségtől is zavarodottá váltam. No nem, mintha sokat ittam volna. Ezt követően természetesen elhagytam, de a memória problémák enélkül is megjelentek és jelentkeznek a mai napig. Sok orvosnál voltam, szinte az összes diagnosztikai eljárásban részt vettem, de lényeges eltérést nem találtak eleddig. további progresszió Tavaly nyáron hirtelen nehézkessé vált a vizelet ürítés, mintha eltűnt volna belőlem a viz, pedig ittam rendesen. sporttal kompenzáltam. mostanában reggelente émelygéssel és fejfájással ébredek, nem tudom magam kialudni, s nem csak az alkoholt a cukros, és fehérjedús ételeket sem bírom. A nap folyamán a szellemi teljesítőképességem ingadozik, aszerint, hogy épp mit veszek magamhoz. (Feltételezem a fehérje, mennyiségben rejlik az ördög), Izzadásra jobb lesz, mintha megszabadulnék izzadással valamitől. Barna foltok jelennek meg a bőrömön, emellett a sebek, melyek horzsolás jellegüek nem vagy nagyon nehezen, maradandó véraláfutásos-zuzodásos nyommal gyógyulnak. Segítségét előre is köszönöm

Dr. Szanyi Andrea válasza alkohol témában

Kedves Kérdező! A leírtakban nem szerepel, hogy történt-e és mikor laboratóriumi vizsgálat. Mindenképpen javasolt vércukor, májfunkciós, vérkép, véralvadási paraméterek vizsgálata. A memóriazavar, fejfájás hátterében a kialvatlanság is állhat. A bőrén levő barna foltokat mutassa meg háziorvosának. Ha nem fogyaszt kellő, mennyiségban szénhidrátot, fehérjét, az valóban kihat szellemi teljesítőképességére, aktivitására. Előfordul, hogy valaki már kisebb, mennyiségű alkoholtól is rosszul lesz, ez esetben egyáltalán ne fogyasszon.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. szeptember 09.

Kérdések és válaszok: Allergia

Hogyan juttassunk orvoshoz egy...
Tisztelt Címzett! Egy, a családban előforduló alkoholista beteggel kapcsolatban teszem fel kérdésemet. Kb. fél éve havi rendszerességgel előfordul, hogy 1-1...
“Tudatos” alkoholista
Üdvözlöm Az őszinte véleményére vagyok kiváncsi, az utóbbi 10 évben heti rendszerességgel kb 70-100 gramm alkoholt fogyasztok hetente. (nagyon ritkán többet)...
Alkohol, gyulladás?
Tisztelt Doktor Úr! Körülbelül 10 hónapja kezdődtek a panaszaim, fűszeres étel és alkohol fogyasztása után. Mivel később enyhébb formában, de vissza...
Alkohol probléma
Üdvözlöm A segítségét szeretném kérni. Az utóbbi 7 évben magamhoz képest sok alkoholt iszom. Életem első 33 évében egyáltalán nem ittam. Átlag egy héten kb 100...
Alkohol reflux
Tisztelt Doktor úr 40 éves vagyok és sajnos az utóbbi időben a munkahelyi stressz okozta feszültséget alkohollal próbálom enyhíteni. Járok pszichoterapiára,...
Fogászati műtét előtt
Érdeklődöm, hogy fogászati jellegű, altatásban végzett műtétet megelőzően mikor szabad alkoholt inni. Előtte 2-3 nappal lehet még bort, pezsgőt fogyasztani?...