Allergia?

Tisztelt szakértő!

A párom is és én is fodrászok vagyunk. A párom 1, 5 éve. Arra szeretnénk választ kapni mi lehet, ami 3 hete kezdődött nála. 3 héttel ezelőtt bedugult az orra és nem is tisztult ki, gondoltuk elkapott vamai bacit így elkezdett humeopátiás bogyót szedni, de a tünetei se nem erősödtek se nem gyengültek. Más baja nem volt csak nem kapott azn orrán levegőt, Gondoltuk abba kellene hagynia a bogyókat ha már nem múlik el a betegség hát akkor inkább jöjjön ki rajta és akkor túl lesz végre ezen. Egy héttel a bogyók abbahagyása után sem történt semmi a baci nem jött ki, de nem is múlt el. Az orra ugyanúgy nem szelet. Annyit még meg kell jegyeznem, hogy elég érzékeny a szervezete a kezével voltunk bőrgyógyásznál 2 féle krémmel is próbálunk javítani a kezén, ami kiszárad és apró pöttyös de még tünetmentesíteni sem tudjuk igazán éppen csak szinten tartani, hogy ne romoljon az állapota. Most 3 hete, hogy az orra nincs rendben és egyre inkább félünk attól, hogy vegyszer allergiás hiszen tegnap idehaza festette az én hajamat, ami sokkal kissebb tér, mint az üzletünkben és kishíjján befulladt. Előtte már majdnem jó volt az orra kapott levegőt mert előtte pár napig nem dolgozott, de a festés után 10 percel már ismét bedugult az orra tüsszögött és köhögött is a tüdeje pedig még este is sípolt.Ön szerint mi lehet ez? Nagyon szeretnénk ha tudná folytatni a munkáját hiszen ez lenne az "élete".

Válszát előre is köszönöm:Szabó Krisztina

WEBBeteg Szakértő válasza orrdugulás témában

Tisztelt Kérdező! A leírtak alapján a 3-4 hétre visszatekintő folyamat hátterében inkább egy bakteriális fertőzés állhat rhinosinusitissel. Ezt megfelelően fül-orr-gégész és tüdőgyógyász segítségével kéne megvizsgáltatni és kezeltetni. Antibiotikumra elmúlik és ezt követően meg lehet nézni, hogy allergiás vagy nem. Nem valószínű, hogy a vegyszer allergia, ami a munkahelyével állna kapcsolatba ilyen formában jelentkezne, de ha bárkinek van egy légúti fertőzése, akkor az amúgy is irritáló vegyszerek okozhatnak befulladást, ez még nem jelent semmit, csak azt, hogy most gyulladtak a légutak. Ha ez több ideig (hetek, hónapok) nem múlik el és ismétlődne akkor lehet vegyszer allergia a háttérben. Tessék hagyományos orvoshoz (fül-orr-gégész, tüdőgyógyász) menni és kezeltetni, mert félelme nem alaptalan és minél korábban lépnek ez irányban annál kevesebb baja lesz később ezekkel a problémákkal. Tisztelettel: Dr. Brugós László

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. szeptember 12.

Kérdések és válaszok: Allergia

Gombócérzés, bedugult orr, visszatérő...
Kedves Doktor úr! Összetett a problémám, jelenleg a gombócérzés a torokban párosulva nyelési nehézséggel a legrosszabb. Már állandó orrdugulást érzek -bár...
Puffadás és orrdugulás...
Kedves Doktor Úr! Az iránymutatását szeretném kérni, hogy egyáltalán milyen szakrendelés felé induljak problémá (i) mmal? Már jópár éve van egy szénanátha...
Mitől van folyamatos orrdugulásom?
Tisztelt Doktornő! Hetek óta be van dugulva az orrom. Nem jár vele se folyamatos tüsszögés, se orrfolyás. Ha valami váladék orrfújás esetén jön, akkor az vagy...
Lehet ez orrpolip?, Hogyan kezeljem?
Tisztelt Dorktor úr! Már lassan 3 hete szedem az Acilesol gyógyszert, a háziorvosom írta fel refluxra. Azonban a hátsógaratom még mindig be van gyulladva és...
Teljesen bedugult orr, duzzadt...
Tisztelt Doktor Úr! A panaszom az, hogy 5 napja náthás vagyok. Első két napban semmi orr probléma nem volt, csak erős torokfájás, nagyon váladékos köhögés....
Szortyogás
Szép napot. 1,5 éves Kisfiam 4 napja nagyon szortyog., Mintha tele lenne az orra és nem kapna levegőt. Nincs megfázva, nem beteg. Fújom, szívom neki, semmi...