Vajon kinőtte már a tejallergiát?

Tisztelt Doktor/Doktornő!

Kislányomról másfél éve tudjuk - sejtjük -, hogy tejallergiás. Ez abban nyilvánult meg, hogy 6 hónaposan BEBA 2 tápszert próbáltunk neki adni, aminek szinte egy cseppjétől azonnali fulladásos roham jött rá, pedig azt is kiköpte, melynek nyomán az álla és a nyaka csupa csalánkiütés lett. Szerencsére nem történt nagyobb baj, rögtön kapott injekciót és azután kerültük az összes tejterméket. A kislány nemrég múlt 2 éves, néhány hónapja orvosi javaslatra már adunk neki sajtot, tejfölt, túró alapú joghurtot, amiket nagyon szeret és nem tapasztalunk semmi tünetet nála. Viszont szeretnénk végre tudni valóban fennáll-e még az allergia vagy már kinőtte teljesen? Milyen vizsgálattal lehet ezt kideríteni?

A másik dolog, hogy nemrég fél szem mogyorótól szintén allergiás reakciót tapasztaltunk, a kislány füle, szája bedagadt és az egész kis teste csupa pötty lett. Ismét rohantunk az orvoshoz, kapott injekciót. A kérdésem az, hogy a mogyoróallergiát úgy hallottam nem lehet kinőni, ellentétben a tejallergiával, ez igaz? Milyen más élelmiszereket kellene még kerülnünk, hogy a jövőben ne forduljon elő több ilyen eset.

Köszönöm válaszát!

WEBBeteg Szakértő válasza tejallergia témában

Tisztelt Kérdező! Az ételallergia kimutatása egyszerű vérvizsgálatból lehetséges, így érdemes kérniük (allergológusok, gasztroenterológusok végzik). Így pontosan megtudhatják, hogy mire allergiás még a kislány. A mogyoróval ellentétben a tejallergia valóban kinőhető. A tejallergia kimutatása szintén vérvizsgálatból lehetséges és annak, hogy allergiás e még rá a kislány tejterheléses próbát szoktak végezni intézeti keretek között. Először a bőrre kenik (úgynevezett kontakt bőrpróbát végeznek) ill. úgynevezett Prick tesztet (ez olyan, mint, amikor allergia tesztet végeznek, kis tű segítségével a bőrbe juttatnak különböző anyagokat az allergia kimutatása miatt, ez esetben tehéntej fehérjét) ill. ezek után kevés tejet itatnak a kislánnyal. Éppen azért végzik intézeti keretek között, hogy az esetlegesen ismételten fellépő reakciót ki tudják vdeni. A tejallergiások egy része allergiás a tejtermelő állatok húsára illetve szőrére is. A mogyoróra allergiások nem egyszer dióra, gyümölcsökre, zöldségekre (sárgarépa, alma, burgonya) is allergiásak. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. augusztus 29.

Kérdések és válaszok: Allergia

Vörös kiütés
Tisztelt Doktornő! A képen látható kiütések jelentek meg a nyakamon és mellkasomon, arcomon, nagyon viszketnek. A napokban sok natúr joghurtot fogyasztottam...
Tejallergia
Tisztelt Doktornő! Sajnos kérdéseimre ez idáig, még sehol nem kaptam kielégítő választ, így bízom benne, hogy Ön megfelelő információval/tanáccsal tud majd...
Tejallergia okozhat tartós éjszakai...
Tisztelt Doktornő! Kislányom 5 éves, 1, 4 éves koráig anyatejet kapott, utána tehéntejet kapott. Kezdetben eléggé sokat, napi átlag 1 litert. Annyira...
Ételallergia kisbabáknál
10 hónapos kisfiamnál tejfehérje- (4 féle), tojás-, mogyoróallergiát diagnosztizáltak. Megcsinálták az teljeskörű allergia vizsgálatot (specifikus IgE), és...
Tejallergia?
Tisztelt Doktor Úr! Alig egy hete jártam biorezonanciás kivizsgáláson, ahol az orvos többek közt azt mondta, hogy tejallergiám van. Nagyon meglepődtem ezen...
Tejallergia
Kisfiam 18 hónapos és születésétől kezdve voltak néha apró kiütések az arcán, amire azt a választ kaptuk, hogy erős a tejem. Majd kb 1 hónappal ezelőtt...