Allergia?

Kedves WebOrvos! 3 éves korom óta bőrekcémám van, amit a fenistil gyógyszer és kenőcs együttes használata váltott ki édesanyám elmondása szerint. Most nagyjából "kinőttem", de nyáron még mindig vannak allergiás panaszaim. Persze soha nem, derült ki, hogy mitől. Idén viszont egész más dolog is történt, úgyanis vettünk egy kb. 1500 n2-es telket egy olyan helyen ahol nyári lakok illetve szőlő, gabona, de sok parlagon hagyott terület is van. Szóval parlagfű.. és persze sok más gaz. Elvetettük tavasszal fűvel, de nem nyomta el az összes gyomot, ami egész nyár végéig nem is okozott gondot. Azóta viszont akárhányszor kimegyek, viszketni kezd csak a bal szemem, és könnyezik, estére bedagad a szemem alatt lévő terület, és napról napra dagad tovább, valamint a bőröm, aholcsak szabadon van, viszket és apró pici piros pöttyök összefüggő területet alkotva díszelegnek az arcomon, nyakamon és főleg ott, ahol a szemem alatti dagadás van. Elmentem orvoshoz, kaptam krémet, medrolt, aeriust, használtak is, de a következő alkalommal mikor kertészkedtem kezdődött előről. Ekkor allergia tesztet végeztek, mely pozitív lett cobaltra, perubalzsamra, terpentinre, faszénkátrányra. Viszont fákra, gyomokra, szőrökre, atkákra...negatív lett. Vagyis szerintük nem a gyomok a hibásak. Ez azért fura, mert ok, hogy minden kozmetikumra allergiás vagyok, de nekem mindig csak a természetben jön elő a problémám. Plusz volt egy olyan eset is amikor a kutyát szintén a telken parlagfűrágáson kaptam, majd összenyalta a nyakam és a mellkhasam, ami 3 óra alatt bevörösödött és viszketett. mi lehet ez? Nagyon szeretem azt a telket és kertészkedni is, de így nem lesz jó. Köszönettel: gvtimi

WEBBeteg Szakértő válasza ekcéma témában

Tisztelt Gvtimi! Érdekes az Ön esete, mert szembe megy azzal, amit az orvosok találtak és mondanak. Én nem vagyok bőrgyógyász és számomra az ekzéma egy vamilyen (elég ritkán ismert) ok miatt kialakult bőrgyulladásnak a felülfertőzése. Az ekzéma egész életében megmaradhat, hol jobban van vele, hol rosszabbul. Étel, környezeti tényezők, inhalativ allergének, stressz és nagyon sok ismert, és nem ismert hatás okozhat tünet fellángolást. Nem tudom, mennyire lehetett kisgyermekkorában a bőrtünete egy atópiás dermatitis és ez a mostani csak a bőrtünetek újraéledése lenne? Túl egyértelmű az összefüggés a parlagfű és a gyomok jelenléte és a bőrtünetek romlása között, ahhoz, hogy ezeket elvessük. Sokszor lehet az, hogy a bőrpróba negativ és a tünetek egyértelműen jelzik az összefügést. Ilyenkor jobb a tünetekere hallgatni, mint a bőrpróbára. Mit lehet tenni? Hát meg kell próbálni "parlagfű mentesíteni" a területet. Természetesen nem Önnek és inkább olyankor, mikor ezek a növények már nem szórnak a környezetbe polleneket. Egy két szezonban még ajánlanék Önnek antiallergiás kezelést augusztustól-októberig. (2009, 2010). Ha addig sikerült kiírtani, lehet próbálkozni kezelés nélkül. Egy másik kérdés? Nem, derült ki számomra, hogy az ekzémája érinti vagy nem az alkarját? Tudniillik megbízható bőrpróba nem végezhető el ekcémás személyen, nem ad megbízható eredményt. Vérből is meg kéne határozni, de, ha az is negativ lenne, akkor is figyelembe kell venni, hogy az Ön panaszai csakis a parlagfűben gazdag környezetben fokozódnak. Tisztelettel: Dr. Brugós László pulmonológus-allergológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. augusztus 10.

Kérdések és válaszok: Allergia

Travocort krém újbóli használata
Tisztelt Doktornő! 10 éves kisfiamnak tavaly augusztusban az úszóoktatás elkezdése után, a nemi szerve környékén megjelent egy vörös folt, amit néha vakart...
Száraz, kirepedezett, piros bőr az...
Jó napot! Azzal a reménnyel fordulok önökhöz, hogy meg tudják mondani mivel kezeljem a száraz, repedezett bőrt az ujjaim végén. Nem viszket, viszont néhol...
Bőr probléma
Tisztelettel Sz. Judit vagyok. Hónapok óta küzdök ekcémás bőrrel. A háziorvosomtol kaptam rá Elocom kenőcsöt, ami nem használ. Mentem volna májusban itt...
Bőrprobléma
Tisztelt Webbeteg, Kisfiam 14 hónapos, 7 hónapos koráig kapott anyatejet. Azóta tápszert, 2 éves korától tejitalt kap. Hetek óta száraz piros foltok vannak a...
Ekcéma
Tisztelt Dr. Úr/Nő! Jó pár éve küzdök ekcémával. Hol jobb hol roszabb. Eddig az elocom, ami segített helyrehozbi. Havonta vagy épp két havonta kellett...
Mik a további teendők?
Tisztelt Doktornő! Ijesztő méretű területet érintő ekcémám van, kizárólag a lábamon, a combomon és a lábszáramon egyaránt. Először csak a jobb lábamon...