ADHD: gyakoribbak a munkahelyi és párkapcsolati problémák

A kezeletlen gyermekkori figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (ADHD) felnőttkorban is komoly problémákat okozhat, a későbbi karrierre és az érzelmi életre egyaránt kihatással van - figyelmeztetett Dr. Pulay Attila.

A Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika szakorvosa hangsúlyozta, az átlagos mértékű stressz az ADHD-val küzdőknek sokkal nagyobb nehézségeket okoz, mint egy egészséges embernek. Hozzátette: esetükben két és félszeres a válások aránya.

A felnőttkori ADHD a magyar lakosság 2,5 százalékát érinti

Ezt epidemiológiai vizsgálatok is megerősítik. Nem minden érintett kér segítséget, kerül kapcsolatba az ellátórendszerrel, de a felnőtt ADHD-val kapcsolatos ismeretek fejlődésével, illetve a területen dolgozó szakemberek számának növekedésével egyre gyakrabban születik meg ez a diagnózis felnőttkorban is.

Nyolcvan százalékban genetikailag meghatározott, erősen öröklődő idegfejlődési zavarról van szó. A tünetek egy része általában már gyerekkortól megfigyelhető, és bár a zavar kinőhető, az esetek 50-60 százalékában a tünetek részben vagy egészben felnőttkorban is megmaradnak – hívta fel a figyelmet a szakember. Az ADHD jellemző tünetei között említette a krónikus szétszórtságot, feledékenységet, tervezési, időbeosztási és indulatkezelési problémákat, a részletek figyelmen kívül hagyását. Dr. Pulay Attila hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezek önmagukban nem jelentenek betegséget, hiszen a diagnózis során egyéb kritériumokat is figyelembe kell venni. Az egyik ilyen például, hogy a tünetek legalább hat hónapon át fennálljanak és az élet több területén is nehézséget okozzanak – a munkahely mellett az otthoni környezetben és a társas kapcsolatokban is – fűzte hozzá.

Gyermekkorban sokszor álmodozásnak gondolják

Stresszhelyzetben sokan tapasztalhatják magukon a fentebb felsorolt tüneteket, ám míg egy egészséges ember csak sokkal nagyobb nyomás alatt észlel hasonlókat, addig az ADHD-val küzdőknél már komoly nehézségeket jelent egy átlagos mértékű stresszhelyzet is, például munkakezdés egy új munkahelyen – magyarázta Dr. Pulay Attila. Gyakori, hogy a szakdolgozatírás közben realizálódik először a probléma, hiszen ez a feladat a végrehajtó funkciókat különösen igénybe veszi: komoly tervezést, időbeosztást, koncentrációt igényel.

Gyermekkorban a figyelemhiányt sok esetben álmodozásnak vagy lustaságnak bélyegzik a szülők, illetve a pedagógusok, a hiperaktívokat pedig rendbontónak, rosszcsontnak titulálják. Utóbbit könnyebben észreveszik, de mindkét eset sok frusztrációt okoz az egyénnek – hívta fel a figyelmet a pszichiáter, hozzátéve, hogy amennyiben gyermekkorban nem kezelik a problémát – a negatív élmények miatt – a személyiségfejlődésre, későbbi karrierre, de az érzelmi életre is kihat felnőttkorban. Az ADHD-val küzdőknél két és félszeres a válások aránya a normál populációhoz képest, de az egészségtelen életvitel és kockázatos magatartás miatt a morbiditás is sokkal magasabb esetükben – emelte ki a szakember.

A teljes cikk a Semmelweis Egyetem oldalán olvasható.

ADHD || Hiperaktivitás || Párkapcsolati problémák || Munkahely || Figyelemzavar
Vissza az eredeti oldalra