Tévhitek a prosztatáról

Az alábbiakban néhány, a prosztatáról gyakran elhangzó tévhitet gyűjtöttünk össze és rövid magyarázatokkal próbáljuk meg eloszlatni azokat.

A prosztata megbetegedései csak időskorban jelentkeznek.

A prosztata jóindulatú mirigyes megnagyobbodása szövettani vizsgálattal már 30-as éveikben járó férfiaknál is kimutatható, 50 éves korban pedig a férfiak közel felénél okoz kisebb-nagyobb tüneteket. A prosztata heveny és krónikus gyulladásai egyaránt érinthetik a fiatal és idősebb korosztályt is.

A prosztatabetegségek fájdalommal járnak.

A prosztata gyulladásos betegségei valóban gyakran járnak az alhasban jelentkező, szexuális aktus vagy vizeletürítés közben jelentkező fájdalommal, de a prosztata jóindulatú megnagyobbodására, vagy a prosztatarák kezdeti stádiumára egyáltalán nem jellemző a fájdalom. Sőt, a prosztatarák bármiféle tünet nélkül is kialakulhat, ezért fontos 45-50 éves életkortól a rendszeres évenkénti szűrővizsgálat elvégzése.

Prosztataproblémák: Miért forduljunk orvoshoz? 
A leggyakoribb prosztatabetegségek közül annak gyulladását, jóindulatú megnagyobbodását, illetve daganatos elváltozását emelhetjük ki. Természetesen ettől jóval több megbetegedése ismert, azonban a legfontosabbak a fent említettek.

Prosztataproblémák: Miért forduljunk orvoshoz?

A prosztata vizsgálata fájdalmas.

A prosztata vizsgálatánál nagyon fontos és az orvos számára más vizsgálatokkal nem helyettesíthető információkat ad a prosztata végbélen keresztüli tapintása. Ez a rövid vizsgálat kellemetlen lehet, de általában nem fájdalmas, illetve a fájdalom, érzékenység is fontos jel, például gyulladás, tályog esetén.

Gyakoribbak a prosztatabetegségek fokozott szexuális aktivitás esetén.

Egyes vizsgálatok felvetették, hogy a fokozott szexuális aktivitás szerepet játszhat a prosztata jóindulatú megnagyobbodásában és a prosztatarák kialakulásában, azonban egyértelmű bizonyítékok nincsenek erre vonatkozóan. A prosztatabetegségek kialakulásának olyan összetett okai vannak, mint például genetikai hajlam, életkor, nemi hormonok hatása vagy akár környezeti és étrendi tényezők.

 Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

Prosztataműtét után minden esetben impotencia, inkontinencia jelentkezik.

A prosztatán végzett beavatkozások, vagy a prosztata eltávolítása után gyakran alakulhat ki átmeneti, vagy tartós inkontinencia, impotencia. Ezek előfordulása nagyban függ az alkalmazott műtéti technikától, az operáló orvos jártasságától, a beteg általános állapotától és egyéb betegségeitől. Amennyiben ezek a panaszok tartósan fennállnak, gátizomtorna, gyógyszeres kezelés, illetve elektromos stimulálás segíthet azok enyhítésében, megszüntetésében.

A prosztatarák gyógyíthatatlan betegség.

A daganatos betegségeket napjainkban is gyakran gyógyíthatatlan betegségekként tartják számon. A rosszindulatú daganatos betegségek - köztük a prosztatarák - kezelési lehetőségei azonban folyamatosan bővülnek. A gyógyulási esélyek annál jobbak, minél korábbi stádiumban észlelik a betegséget. Ha a daganat nem terjedt túl a prosztatán, az úgynevezett radikális műtétet követően a statisztikai adatok alapján 5 év múlva a betegek 90 százaléka, 10 év múlva kb. 65 százaléka életben van.

Dr. Földi IldikóForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Földi Ildikó

Prosztata || Prosztatarák || Prosztatamegnagyobbodás || Prosztatamegnagyobbodás || Movember-mozgalom
Vissza az eredeti oldalra