Sportsérülések - És a rehabilitáció hol marad?

Gyakran mesélik ismerősök - sportolók és átlagemberek -, hogy kificamodott a bokájuk/eltört a karjuk/részlegesen szakadt az Achilles-ín stb., begipszelték, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő gyógyszert kaptak és most pihentetniük kell a sérült testrészt. Alig várom a folytatást, ez azonban az esetek nagy részében elmarad. Ha rákérdezek, hogy valóban ennyiből áll-e a terápia, a válasz általában az, hogy: Igen. Miért, mi másra lenne még szükség?... Nos, egyetlen aprócska dologra, valódi, teljes értékű rehabilitációra.

A sérülések kezelésének hagyományos protokollja – fájdalomcsillapítás/gyulladáscsökkentés, pihentetés és majd magától elmúlik – réges-rég elavult. Ma már tudjuk, hogy a sérülések nagy részét rehabilitálni kell, ellenkező esetben maradandó szövetkárosodásokhoz vezethetnek. A fájdalomcsillapítás, a pihentetés és a gipszelés nem csak, hogy nem számít teljes értékű rehabilitációnak, sok esetben jóval több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt.

A sérülések kezelésének hagyományos protokollja

Gyulladáscsökkentő gyógyszerek: Ha a gyulladásos folyamat túlzottá válik (vagy a legkisebb esély is felmerül, hogy ez megtörténhet), szükség van a gyógyszeres beavatkozásra. A gyulladáscsökkentés azonban csupán tüneti kezelésnek számít, azaz semmiképp nem egyenlő a rehabilitációval.

Fájdalomcsillapító gyógyszerek: Kevesen szeretik megélni a fájdalmat, így botorság lenne megtiltani, hogy gyógyszerrel csökkentsük a kínt. A fájdalomcsillapítás azonban szintén tüneti kezelés. Nem gyógyít, csupán blokkolja a fájdalominger „tudatosulását”, ráadásul mellékhatásokkal járhat és komoly veszélyforrást is jelenthet. A fájdalom legfőbb szerepe az, hogy megakadályozza a mozdulatokat, amelyek károsak a sérült szövetekre nézve. Ha elnyomjuk, a vészcsengőt is kiiktatjuk, azaz semmi nem akadályoz meg bennünket abban, hogy túlterheljük a sérült testrészt.

Merev rögzítés (gipsz) és pihentetés: Az indokolatlanul hosszú pihentetés és a merev rögzítés (ami egyben kényszerpihentetést is jelent) kifejezetten káros, hisz a mozgáshiány az izmok sorvadásához, letapadások kialakulásához, izomegyensúly-megbomlásokhoz és helytelen mozgásminták rögzüléséhez vezet. Bizonyos sérülések (pl. törések egy része) kezelésénél elengedhetetlen a gipsz, ugyanakkor húzódások, részleges szakadások, túlerőltetések esetében a modern protokollok általában ellenzik a merev rögzítést.

Miért van szükség a sérülést követően teljes értékű rehabilitációra?

Annak érdekében, hogy könnyebben érthető legyen, nézzünk egy példát! Gyakori baleset a boka rándulása/ficama és az ezzel járó részleges szalagszakadás. Mi is történik ilyenkor? Első körben gyulladás alakul ki, amely szerencsére viszonylag hamar, általában néhány hét alatt elmúlik, s ezzel együtt a fájdalom is jelentősen csökken. Örömmel konstatáljuk tehát, hogy meggyógyultunk és visszatérünk addigi megszokott életünkhöz. A valóságban azonban szó sincs gyógyulásról! A bokaszalag a kötőszövet (fascia) egy fajtája. A fascia épp úgy viselkedik, mint egy gumiszalag. Ha túlnyújtják (rándulás), többé nem tér vissza eredeti hosszára, azaz lazává, lötyögőssé válik. A szalag túlnyúlásával a boka elveszti oldalsó támaszát, azaz instabil lesz. Ettől kezdve bármilyen apró terhelés (például egy rossz lépés, amely egy egészséges, stabil boka számára semmilyen problémát nem okoz) végzetes lehet, hisz a "lötyögős" szalagok nem stabilizálják megfelelően az ízületet. Nem véletlen, hogy – fájdalomcsillapító és/vagy gipsz ide vagy oda – valódi, aktív rehabilitáció hiányában a ficam és a rándulás ettől kezdve rendszeressé válhat.

Mindez csupán egyetlen példa, épp így említhettem volna a térd, a váll, a könyök vagy akár a gerinc különféle sérüléseit, betegségeit, amelyek aktív terápia hiányában maradandó károsodásokhoz vezethetnek.

Az aktív terápia elmaradásának súlyos következményei lehetnek

Ha a régi, hazánkban még sajnos sok helyütt érvényben lévő protokollnak megfelelően a terápia pusztán annyiból áll, hogy a fájdalmat/gyulladást csökkentjük és a sérült testrészt pihentetjük (vagy gipszben rögzítjük), kimarad a gyógyítás egy igen fontos része. Aktív terápia hiányában nemcsak az izmok sorvadnak el, de a mozgásminták is torzulnak. A szöveti sérülés ugyanis többnyire azzal jár, hogy minden mozdulatunk megváltozik. Másképp, óvatosabban, bizonytalanabbul lépünk, nyúlunk valamiért, emeljük fel a karunkat/lábunkat, hogy kíméljük a sérült szövetet. A megváltozott mozgásminták sajnos általában nem rendeződnek maguktól. Nem véletlen, hogy egy-egy sérülést követően – rehabilitáció hiányában – még évekkel később is sántít a páciens és bizonyos mozdulatokra (esetleg időjárás-változáskor) vissza-visszatér a fájdalom. A mozgásminták torzulása rendkívül káros, hisz a fiziológiástól eltérően terhelődnek a csontok, izmok, ízületek, s mindez hosszú távon izomegyensúly-megbomlásokhoz és degeneratív, azaz kopásos folyamatok beindulásához vagy azok felgyorsulásához vezet. Így okozhat egy egyszerű csonttörés térdízületi porckopást, vagy egy teniszkönyök (az alkar feszítő izmainak túlerőltetése miatt kialakuló gyulladás) befagyott vállat.

Miről szól a rehabilitáció?

A rehabilitáció legfőbb célja tehát a gyógyulás folyamatának felgyorsítása, a maradandó szövetkárosodások elkerülése és az újrasérülés veszélyének radikális csökkentése. A rehabilitációs szakember (gyógytornász, mozgásterapeuta, rehabilitációs tréner) feladata a gyulladásos folyamatok (azaz a szöveti regeneráció) lezajlódásának megkönnyítése, az izomerő megőrzése és a mozgásminták tartós megváltozásának, torzulásának elkerülése, mindez inaktivitás helyett elsősorban a megfelelő, testre szabott mozgásprogram, esetleg – kiegészítésképp – fizikoterápiás kezelések segítségével. Mindezeken felül arra is kiemelt figyelmet fordít, hogy az adott sérüléssel járó specifikus káros következményeket is kivédje, de legalábbis jelentősen csökkentse.

Mit értünk ez utóbbi alatt?

Képzeletbeli bokasérült páciensünk esetében például a túlnyúlt szalagok többé nem képesek maradéktalanul ellátni a funkciójukat, azaz más módszer segítségével kell biztosítani a boka stabilitását. A rehabilitáció egyik legfőbb célja tehát jócskán leegyszerűsítve az, hogy a boka körüli izomzat célzott, speciális erősítésével kompenzálja a kialakult instabilitást annak érdekében, hogy jelentősen csökkenjen az újrasérülés veszélye. Ha a rehabilitáció elmarad, a boka végleg elveszítheti stabilitását és nagy a valószínűsége annak, hogy hamarosan újra sérül. Mindezeken felül rehabilitáció hiányában a megváltozott mozgásminta a későbbiekben komoly térd- és a csípőízületi panaszokat is okozhat.

A sérülések (legyen szó akár mindennapi, akár sportsérülésről) rehabilitációja tehát nem egyenlő sem az orvosi ellátással,  sem a fájdalomcsillapítással vagy a gyulladáscsökkentéssel. Szinte minden esetben aktív terápián alapul, amely nem csak személyre szabott, de egyben problémaspecifikus is. Egész más a boka-, a térd- vagy a vállsérülések terápiája, ahogy a szalagok, ízületi tokok, izmok vagy csontok károsodásának kezelési protokollja is különböző. A terápiát általában már közvetlenül a sérülés orvosi diagnózisának megszületését követően célszerű megkezdeni, és problémától függően néhány héttől akár néhány hónapig is eltarthat (szerencsére nagyrészt otthoni feladatokon alapul:)). Hogy megéri-e a fáradság? Nos, ha szeretnénk elkerülni a szinte bizonyosan bekövetkező rövid és hosszú távú negatív következményeket, feltétlenül. Ha tehát egy komolyabb sérülés esetében a kezelőorvos magától nem irányít bennünket rehabilitációval foglalkozó szakemberhez, a mi feladatunk az, hogy felkeressünk egyet.

Feövenyessy Krisztina, mozgásterapeutaForrás: WEBBeteg
Szerzőnk: Feövenyessy Krisztina, mozgásterapeuta, okl. rehabilitációs szakember (MSc.), 
a Balance Gerincközpont és Sportrehabilitációs Központ vezetője

Sportsérülés || Rehabilitáció || || ||
Vissza az eredeti oldalra