A gerinc egészsége - Hasznos tippek munkához és pihenéshez

A holisztikus szemléletnek az ortopédiában is jelentősége van, hiszen a mozgásszervi problémákat sosem szabad elszigetelten vizsgálni. Ezek a szervek egységes rendszert alkotnak, amelyeket ennek szellemében kell kezelni. Dr. Dobos Márta, ortopéd szakorvos az összefüggésekről beszélt.

Az egész test érdekes

Amikor egy beteg ortopédushoz fordul, fontos, hogy az egész testet átnézzük, ezért célszerű a páciensnek levetkőznie. Sokan tartanak ettől, de az esetek nagy többségében valóban szükséges, ugyanis csak így lehet az egymással összefüggő szervrendszereket vizsgálni.- magyarázza dr. Dobos Márta.

Tény, hogy a gerinc viseli a legnagyobb terhelést, ezért ez a legsérülékenyebb terület is. A deréktáji- és a nyaki fájdalmakkal szinte mindenki találkozik élete során. Mivel erre a rendszerre épül rá az összes végtag, ha valakinek a vállában, a karjában, a lábában van probléma, sőt, akár a mellkasában, hasában érez fájdalmat, a gerincet is vizsgálni kell, nem onnan ered-e a baj.

Az alapos kivizsgálásra sokan már azzal a meggyőződéssel érkeznek, hogy pontosan tudják, mi a bajuk. Az öndiagnózis azonban jelentős károkat okozhat, ahogyan a részismeretek alapján felállított betegség-meghatározás, esetleg az ismerős által ajánlott módszerek, gyógyszerek alkalmazása is.

Csak a szakorvosi vizit és kezelés eredményezhet személyre szabott és hatásos kezelést. 

Gerincvédelem két fronton

Két nagy időbeli blokk van az ember életében: a munka és a pihenés, ezekre érdemes koncentrálni a gerinc védelme szempontjából is.

  • Munkában: Aki állómunkát végez, nagyon fontos, hogy megfelelő cipőt viseljen. Előírásszerű hordás mellett ideális élettani mozgást biztosítanak a térben instabil, terápiás lábbelik, amelyeknél nagyon fontos a minőség. A fő kritérium, hogy a talp ne laposodjon el a test súlyától. Ha sokat kell állnunk, praktikus, ha váltogatva helyezzük a lábainkra a súlyt, ez ellazítja a deréktáji gerincet. Akár állva, akár ülve végezzük a feladatainkat, óránként be kellene iktatnunk egy kis felállást, sétát, nyújtózást a munkahelyünkön. Az íróasztal előtt hasonló jelentőségű lenne a monitor megfelelő elhelyezése és az optimális ülés. Ebből a szempontból jó tudni, hogy a térdeplő széknek csak az eredeti fajtáját tekinthetjük hasznosnak, amely rugalmas és több pozícióba állítható. A merev típusok nem mondhatóak egészségesnek, az ortopéd orvos megfigyelése szerint, kimondottan gyakran okoznak térdízületi panaszt. Ha labdán ülünk, a megfelelő méret kiválasztására kell figyelni: derékszögben kell lennie a csípőnek és a térdnek is. Ideális ülést biztosít az úgynevezett aktív ékpárna, amely előrefelé egy kissé lejt, így automatikusan élettani helyzetbe hozza a deréktáji gerincet, valamint instabilitása lévén lazítja és erősíti a mély hátizomzatot. Egyik eszközt sem szabad folyamatosan alkalmazni, lassanként kell hozzászoktatni a szervezetet

  • Alvás közben: Meg kell találnunk a megfelelő testhelyzetet, amely ortopédiai szempontból leginkább az oldalt fekvés felhúzott lábakkal magzatpózban, és esetleg a hanyattfekvés, ám a hason fekvés nem előnyös a nyaki gerincnek, amely amúgy is túl van terhelve. A párnák közül hasznos lehet az anatómiai párna, a hengerpárna, a búzapelyvával töltött párna, illetve ezek váltogatása. Kellő idejű megszokás után mindhárom típus biztosítja a nyak megfelelő tartását és a pihentető alvást. A matracokat lehetőleg tesztelés után érdemes megvenni, fő szempontként a fontos nyomási területek, a váll és a fenékrész kellő alátámasztását figyelembe véve. Ezeket minimum 10 évente cserélni kell lehetőleg jobb minőségűekre, a nagyon olcsó termékek nem feltétlenül használnak az egészségnek. A gerinc időskori egészségét mindenképpen hosszú évtizedek befektetésének kell tekintenünk.

Ez a cikk is érdekelheti Önt! Kamaszkori gerincproblémák

A gerincferdülés (scoliosis)
A gerincferdülés (scoliosis) a gerincoszlop kóros oldalirányú elgörbülése, melyet a csigolyák egymáson való elmozdulása, elcsavarodása okoz. A gerincferdülés kiváltó oka az esetek 85 százalékában ismeretlen. A gerincferdülés (scoliosis) a gerincoszlop kóros oldalirányú elgörbülése, melyet a csigolyák egymáson való elmozdulása, elcsavarodása okoz. Lányoknál kétszer gyakoribb, gyakorisága eléri a 15 százalékot. Az esetek 90 százalékában a háti-ágyéki gerinc átmenetnél alakul ki. Ez a fajta gerincferdülés feltehetően tartási rendellenesség miatt jön létre, melynek oka a gyenge hátizomzat. Akkor alakulhat ki, ha a serdülőkori növekedés során a mozgásszegény életmód következtében az izomzat fejlődése nem tart lépést a csontok, csigolyák növekedésével.

A gerincferdülés (scoliosis)

Olvasson tovább! Veszélyes lehet a hirtelen kezdett testedzés

(Oxygen Medical - Dr. Dobos Márta, ortopéd szakorvos)

Gerincfájdalom || Fájdalom || Mozgásszervi probléma || ||
Vissza az eredeti oldalra