Új helyen a felnőtt orvosi ügyelet Debrecenben

Átvette a várostól az egészségügyi alapellátási feladatokat a Debreceni Egyetem, ezzel hazánkban elsőként jött létre egyetemi háttérrel működő, komplex intézeti alapellátó rendszer. A fejlesztés első lépéseként új, modernebb helyre költözik a felnőtt háziorvosi ügyelet.

Július elsejétől a Debreceni Egyetem Klinikai Központ új szervezeti egységének, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetnek a keretei között működik a városi felnőtt és gyermek háziorvosi ügyelet, a fogászati alapellátás és ügyelet, továbbá az Egészségfejlesztési Iroda, a Védőnői Szolgálat, valamint az intézet veszi át az iskola- és óvodaegészségügyi szolgáltatásokat is.

Az első kapu, amivel egy beteg találkozik, az alapellátási rendszer

Az intézet létrehozása pedig gyönyörű példája Debrecen és az egyetem összefogásának. A lehető legátláthatóbb, leglogikusabb ügyeleti rendszert fogjuk kialakítani. Nagyobb alapterületen, felkészültebb humánerőforrással biztosítjuk azt, hogy a betegek minél kevesebbet várjanak, és minél jobb ellátást kapjak – fogalmazott Berényi Ervin.

A Klinikai Központ elnöke hozzátette: a várossal közösen meg kell erősíteni az egészségügyi szolgáltatási rendszert annak érdekében, hogy meg tudjanak felelni azoknak a kihívásoknak, amelyek Debrecen dinamikus fejlődésével együtt járnak.

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata márciusban döntött úgy, hogy az egészségügyi alapellátást átadja az egyetemnek, amelyet a Debreceni Egyetem Szenátusa áprilisban fogadott el. Papp Csaba a város tanácsnokaként elmondta: országosan egyedülálló és innovatív az, hogy mostantól egyetemi háttérrel működik az összes városi alapellátási funkció.

Két olyan intézményre bízni az egészséget, mint a város és az egyetem a világ legstabilabb dolga. Garantáljuk a minőséget és a folyamatos fejlődést – mondta Papp Csaba, aki július 1-től a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet megbízott igazgatója.

Egy olyan központot alakítanak majd ki, ahol a gyerekek az előírt szűrések mellett többek között speciális vizsgálatokon, egészségfejlesztő és drogprevenciós előadásokon vesznek részt.

Július 2-tól új helyen kell keresniük a betegeknek a felnőtt háziorvosi ügyeletet

A Klinikai Központ főépületétől jobbra, a régi I. számú Sebészet, jelenleg az Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina épületének bal oldalán. Az ügyelet egy modern, légkondicionált teret kapott, és ezentúl 24 órában, egy vizsgáló és egy kivonuló orvosi egység áll a városi lakosok rendelkezésére.

Amennyiben egy beteg nem sürgősségi vagy mentőszolgálati ellátást igényel, az ügyeletet házhoz is lehet hívni, vagy tanácsot lehet kérni a 06-52-40-40-40-es telefonszámon.

A gyermek háziorvosi ügyelet változatlanul a Gyermekgyógyászai Klinika épületében működik majd, ahol egy új, önálló ügyeleti szobát alakítottak ki. Itt hétköznap 18-tól 8 óráig, hétvégén pedig éjjel-nappal várják a betegeket, telefonon a 06-52-416-275-ön érhető el.

(Debreceni Egyetem)

Felnőtt orvosi ügyelet || Orvosi ügyelet || Háziorvosi ügyelet || ||
Vissza az eredeti oldalra