Illatok alkalmazása az orvoslásban

Úgy tűnik, hazánkban még nem elterjedt az orr használata a diagnosztikában, jó hír azonban, hogy a gyógyításban, például a betegek fájdalomküszöbének növelése érdekében alkalmaznak különböző illatanyagokat.

Az illatok nagymértékben befolyásolják döntéseinket és érzelmeinket – mondja Árvai Nóra pszichológus. Ezt a tényt a modern pszichológia már kihasználja, és például marketing célokra is felhasználja - gondoljunk csak a metróban vagy a bevásárlóközpontban terjengő péksütemény illatára vagy a vágyfokozó parfümökre.

Eddig alábecsültük az emberi szaglás szerepét, de mára világossá vált, hogy ha az agyat működés közben vizsgáljuk, kiderül, hogy a szagok feldolgozása jóval nagyobb agyterületet foglalkoztat, mint azelőtt sejteni lehetett. Az igaz, hogy viszonylag kevés szag-receptorral rendelkezünk, de az szaglószervünk és az agyunk közötti kapcsolatrendszer olyan kiterjedt, ami az emlősök között egyedülálló. A legújabb kutatásokból kiderült: az emberi orr nagyon érzékeny, és meglepő mértékben irányítja a mindennapi életünket. Befolyásolják a hangulatunkat, magatartásunkat, döntéseinket, érzelmeinket. Teszik mindezt úgy, hogy nem vagyunk a tudatában - mondja a pszichológus.

Zólyomi Zsolt parfümőr a WEBBeteg.hu-nak elmondta: a gyógyítás területén is lehet hangulatokat befolyásolni egy-egy illattal. Csak egy példa: a kisgyerek hosszú időre kórházba kerül, távol az otthonától, az édesanyjától. Amennyiben reprezentálni tudják azt az adott illatot a kórteremben, amelyik az otthon biztonságát, a gondoskodást és a szeretetet jelenti, bizonyítottan gyorsabban gyógyul a kis beteg – teszi hozzá a biológus végzettséggel rendelkező parfümőr, aki Versailles-ban tanulta a parfümkészítés mesterségét. Pszichés betegségek esetén (pl. részleges amnéziában) előcsalogathatóak egy-egy jól ismert illattal az elfeledett emlékek.

Gyerekek a kórházban


 4,5 nap az átlagos kezelés

  • 181.000 – néhány nap
  • 6014 – hosszabb ellátás
  • 1234 – aznap hazament

(Forrás: K&H Gyógyvarázs)

Az illat varázslat, néha annyi otthonosságot és biztonságot tud árasztani, mint kevés más dolog, különösen, ha a tárgy, ami a forrása, fontos emlék nekünk – mondja dr. Mailáth Mónika gyermekpszichiáter és onkopszichiáter. - Nagyon gyakran látom, hogy a szülők otthonról behozzák a kedves plüssállatot vagy a kendőt a gyerekeknek, akik azt szagolgatják. A kicsik között van, aki nem az ujját szopja, hanem a kendőcske csücskével a szájában alszik el. Előfordult már az is, hogy az anyuka bent hagyta a pulóverét vagy a blúzát, ráterítik azt a párnára, azzal alszanak a kis betegek, vagy a nagylány, amíg kórházban van, az anyukája kardigánjában mászkál egész nap.

Levendula vagy mandarin?

Vannak olyan fogorvosi és szájsebészeti rendelők, amelyek alkalmaznak konkrét illattípusokat, főként a fájdalomküszöb növelésére. Ezeket a mintákat a berendezéshez, a szolgáltatáshoz igazítva határozzuk meg - mondja a parfümőr. Ezek apró trükkök, főként a magánrendelők alkalmaznak illatkezelésre nárdusolajat, vagy éppen mandarint, levendulát és fahéjat. Egy brit vizsgálatból kiderült: a levendulától kisebb mértékben szoronganak a rendelő előtt várakozó páciensek (a szorongás szintje a kérdőív pontjait nézve az illatkezelés után 7,4 volt, előtte pedig 10,4.

Ezzel kapcsolatban megkérdeztük dr. Sarkadi Istvánt, az Ars Dental fogszakorvosát. - Igen, mi is használunk különböző illóolajokat a rendelőkben és a váróban is. Egyrészt az elszívóberendezés tartályába teszünk illóolajokat, másrészt pedig kis párnácskákra csepegtetünk belőlük, voltaképpen a háttérben hatnak, segítve a munkánkat:

  • Levendulaolaj (antibakteriális, nyugtató,szorongásoldó hatás)
  • Citrom- és mandarinolaj (antibakteriális, antivirális, fertőtlenítő, relaxáló hatás)
  • Kubebabors olaj (a nyugalom olajának is nevezik, antibakteriális, antivirális, fertőtlenítő, nyugtató hatás)
  • Teafaolaj (fertőtlenítő hatás)

Jellegzetes szaguk van a betegségeknek

A Sensors című lapban közzétett tanulmányban arról olvashatunk, hogy például a cukorbetegnek aceton, más megítélés szerint almaillatú, a májbetegnek pedig nyers halszagú a lehelete, állott sörszag alakulhat ki a nyirokmirigy-fertőzés hatására, az ammónia szagú vizelet húgyhólyagfertőzésről árulkodhat, a refluxbeteg savanyú szagot áraszt.

Zólyomi Zsolt ezzel kapcsolatban elmondta: alapfeltétel, hogy beazonosítható legyen az adott betegség szaga. Ehhez egy tucat azonos betegséggel rendelkező páciens "végigszaglására" lenne szükség, majd a közös illatmintákkal lehetne tovább dolgozni.

Az illat hatása

Kutatók folyamatosan kísérleteznek az illatokkal, bepermetezik a résztvevőket illatmintákkal és azt vizsgálják különböző diagnosztikai eljárásokkal, hogyan változik a páciens pulzusa, vérnyomása, közérzete. Svéd kutatók arra jöttek rá, hogy bizonyos anyagok - így például a sóoldat vagy a lipopoliszacharid - hatással vannak az immunrendszerre, más-más szagot árasztott a verejtékük a résztvevőknek.

Régóta ismert, hogy a túlzott izzadékonyság fontos előjel lehet az orvosnak, utalhat hormonváltozásra, elhízásra, de akár szorongásra is. A kellemetlen lehelet pedig nem csak a rossz fogakra utalhat, jelezhet például gyomor-bélrendszeri betegséget is.

 

Visszatérve a vizeletre: a cukorbetegek esetében a vizeletnek édeskés szaga van, a kiválasztott, felesleges cukor miatt. Egyes ételek is befolyásolhatják a vizelet szagát. Ezek közül a spárga a leghírhedtebb.

Orosz kutatók arra jöttek rá, hogy a gonorrhoea fertőzésre adott immunreakció következtében megváltozik a beteg testszaga. Használható lenne a klasszikus mérgezés diagnosztikájában is a szaglás. A ciánnak például keserűmandula, szúrós szaga van.

A szaglás kifejlesztése az orvosképzésben?

Amennyiben számos betegség esetében előjel a jellegzetes szag, miért ne lehetne hatékonyabban hasznosítani a szaglást a diagnosztikában? Ezzel kapcsolatban megkérdeztünk két orvostudományi egyetemet is. A PTE sajtósa példaként hozta fel azokat a kutyákat, amelyeket különböző daganatos betegségek kiszimatolására képeztek ki.

A közeli jövő egyébként nem ez, hanem az elektromos orr létrejötte lesz. Fejlesztés és tesztelés előtt állnak olyan gépek, amelyek képesek beazonosítani egy-egy illatminta alapján az adott betegséget, leginkább a bél vagy a mellrákot.

(WEBBeteg-Tóth András, újságíró)

Szaglás || Orr || Zólyomi Zsolt parfümőr || betegségek szaga || Fájdalomcsillapítás
Vissza az eredeti oldalra