• Főzz másképpen - Országos receptverseny


        Az elhízás népbetegség Magyarországon. A legfrissebb OECD jelentés szerint a magyarok Európa legelhízottabb nemzete; a 15 év felettiek 30 százaléka elhízott, és sajnos világszinten is a negyedik helyen állunk.

        Az sem szívderítő, hogy  2025-re 369 ezer lesz a túlsúlyos vagy az elhízott gyerekek száma! Ráadásul már most minden negyedik-ötödik gyermek túlsúlyos vagy elhízott, vagyis az elmúlt húsz évben megháromszorozódott a túlsúlyos gyerekek száma hazánkban. Ennek következtében már a gyerekek körében is egyre gyakoribb a magas vérnyomás és a cukorbetegség, ami azelőtt csak a felnőttekre volt jellemző.

        Az Egészségügyi Világszervezet már 1998-ban krónikus visszatérő betegségnek nyilvánította az elhízást, így semmiképpen nem tekinthető csak esztétikai kérdésnek. A fenti rémisztő statisztikát pedig kiegészíthetjük azzal, hogy az elhízás számos krónikus betegség előidézője is egyben, így önálló kockázati tényezője. A vele együtt járó társbetegségek (szív- érrendszeri betegségek, hipertónia, 2-es típusú diabetes, kóros lipidanyagcsere, valamint egyes daganatos betegségek) kezelése csillagászati összegekbe kerül, nem beszélve a családi tragédiákról.

        Az elhízás megelőzése egészségünk, életminőségünk, munkaképességünk, sőt mentális állapotunk szempontjából is alapvető, ugyanakkor a népegészségügy helyzete (mortalitási és morbiditási mutatóink) szempontjából sem elhanyagolható. A túlsúly és az elhízás kialakulásában, megelőzésében és kezelésében a kiegyensúlyozott táplálkozás elsőrendű fontosságú. Korunk táplálkozási szokásait kóros mennyiségű és kóros összetételű tápanyagfelvétel jellemzi. Rohanó életmódunk magába foglalja a rohamos étkezést és a pluszkalóriákra épülő táplálkozást, amely ellen kellő mértéktartással, tudatos étrendtervezéssel, főzési alapismeretek elsajátításával vehetjük fel a küzdelmet.

        Ezért fogta meg egymás kezét egy civil és egy szakmai szervezet, a Kor Kontroll Társaság és a Magyar Elhízástudományi Társaság, és írtuk ki a Főzz másképpen! receptversenyt, amivel szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű ételeket kell fogyasztani az elhízás megelőzéséhez!

        Hogy milyen ételeket érdemes főzni és enni? Pályázhat mindenki, aki tenni szeretne azért, hogy ne rakódjanak ránk a plusz kilók, és ismer olyan recepteket, amelyek testsúlymegőrzők, vagy ami még jobb, testsúlycsökkentők. Olyan ételek receptjeit keressük, melyek segítséget nyújthatnak a testsúly normalizálásához, így a már kialakult betegségek, például a diabétesz egyensúlyban tartásához, valamint a testsúly rendezésével a betegségek megelőzéséhez is!

        Minden pályázó minimum 1, maximum 3 recepttel vehet részt a versenyben, valamint automatikusan és térítésmentesen hozzájárul receptjének és képeinek megjelentetéséhez!

        Beküldési határidő: 2018. november 20.

        Pályázati kiírásunkat és a további fontos tudnivalókat a Kor Kontroll Társaság portálján olvashatják ide kattintva

        Tavalyi receptversenyünket egy komarnói gasztroblogger nyerte (30 kilót dobott le magáról saját receptjeivel), de a legjobb tíz közé a dietetikus, az adminisztrátor, az óvónő és a nagymama is bekerült. Reméljük, indokaink az Ön érdeklődését is felkeltik! November 20-ig várjuk a legfinomabb és a legegészségesebb ételek receptjeit, hogy megismerhessük és közzé tehessük azokat! A pályázatokat e-mailben kérjük a következő címre eljuttatni: [email protected]

        (Kor Kontroll Társaság)