Orvosmeteorológia

A Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete idén is megszervezi figyelemfelhívó programsorozatát november 30-án és december 1-jén.

Az AIDS a HIV vírus által okozott, máig gyógyíthatatlan betegség. 1988 óta nyújt ez a nap lehetőséget arra, hogy felhívjuk a figyelmet a megelőzés a szűrés fontosságára, valamint emlékezzünk az AIDS-ben elhunyt embertársainkra. A fertőzöttség stigmatizációval, megbélyegzéssel is jár, pedig a korszerű kezelésnek hála ma már a HIV+ betegek teljes életet élhetnek.

Programok:

November 30-án Europeum majd este kerekasztal beszélgetéssel várjuk az érdeklődőket meghívott vendégekkel. Helyszín: Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete, 1089 Budapest VIII. kerület, Nagyvárad tér 4.

Kerekasztal beszélgetés 18 óra:
-Dr. Jekkel Csilla, a Szent László Kórház infektológusa a HIV+, valamint AIDS beteg páciensek kezelési lehetőségeiről és velük való munkáról fog beszélni. 
-Márta néni HIV+ hölgy, aki sok éve tart már előadásokat a témával kapcsolatban.
-Az eseményre Homonnay Gergely író, újságíró, Erzsébet Fenevadova közéleti személyiség magyar hangja is elfogadta meghívásunkat. Gergő és Erzsi júliusban több mint 60 embert vitt ki a Pridera és sokat tesznek azért, hogy a fontos témák minél nagyobb visszhangot kapjanak a szociális médiában.
További részleteket ide kattintva olvashat

Europeum:
-Jótékonysági tombola: Tombolaszelvény megvásárlásával szeretnénk egy magyarországi AIDS ellen küzdő szervezet működését támogatni, a tombolázók pedig értékes nyereményekkel lehetnek gazdagabbak.
-Kvíz és játékok
-TeddyMaci kórház családos betérőknek

December 1-jén a Corvin Plázában:
(Budapest, Futó u. 37, 1083)

-Középiskolásoknak megrendezett programok
-Élőkönyvtár: "Könyveink" olyan meghívott emberek, akik valamilyen módon kapcsolatban állnak a témával, nem mindennapi történetekkel. 
-TeddyMaci kórház



Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületének Facebook-oldala

(Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete)