Orvosmeteorológia

Idén először az iskolák mellett már az óvodák is jelentkezhetnek a HAPPY-hétre! Nyolcadik alkalommal, május 8-12. között rendezi meg a magyarországi vízfogyasztás népszerűsítéseként a fiataloknak szóló Happy-hét programot az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet. Újdonság, hogy 2017-ben már az óvodák jelentkezését is várják a programba.

A nagyszámú intézményi érdeklődésre való tekintettel az OGYÉI módosította a regisztrációs határidőt oly módon, hogy az óvodák és iskolák a HAPPY-hét lezártáig - május 12-ig - jelentkezhetnek a programra.

2016-ban több mint 50000 gyermek aktív közreműködésével zajlott a HAPPY-hét, akik az ország 196 intézményéből küldték be az általuk elkészített pályamunkákat a vízfogyasztással kapcsolatos játékos felhívásra.

Míg a kezdetekkor – 2007-ben - csak 6 iskola 397 diákjával vett részt a programban, az elmúlt években több száz intézmény csatlakozott az OGYÉI által elindított kezdeményezéshez, amellyel így több ezer gyermeket sikerült elérnünk. 

A rendhagyó program során az előzetesen regisztrált iskolák/óvodák önállóan szervezik meg a HAPPY-hetet, maguk döntik el, hogy milyen foglalkozásokkal, játékokkal hívják fel a gyerekek figyelmét a vízfogyasztás fontosságára, illetve a cukros üdítők káros hatásaira. 

A HAPPY-hét sikeres megvalósításához a saját ötletek kivitelezése mellett az OGYÉI olyan oktatási anyagok ingyenes letöltését teszi lehetővé, amely használatával mélyebb tudásra tehetnek szert a gyerekek a vízfogyasztással kapcsolatosan. 

A HAPPY-héthez való csatlakozás feltétele legalább egy – OGYÉI által ajánlott vagy az iskola/óvoda által kidolgozott – vízfogyasztást népszerűsítő programpont megvalósítása.

A kampány részletes leírása és a regisztrációs felület ide kattintva érhető el. 

Az óvodások és az iskolások által készített és 2017. június 2-ig beküldött pályaműveket szakmai zsűri bírálja el, amely után a legjobb munkák díjazására kerülnek.

(Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet)