• Stresszoldás téma

        Több mint TestŐr
        Rohanó világunkban szinte mindenki stresszben él. Mivel a betegségek egyik legnagyobb kockázati tényezője a stressz, fontos, hogy az ember napi szinten megtanulja kiengedni a gőzt. Nyári Károly nemcsak másoknak segít ebben a zene által, de saját elmondása szerint ő egy másik dimenzióba kerül olyankor, ha játszik. Egy jogász jazzesten zenélt, ahol az ügyvédek, bírók, jogászok a mindennapi feszültséget próbálták maguk mögött hagyni a zene segítségével.
        Több mint TestŐr
        A rohanó élet megkívánja, hogy az ember időt szánjon a pihenésre. A mindennapi stressz-szint fokozódása miatt szükséges lenne a napi feszültség levezetése. Erre alkalmas lehet egy pihentető úszás vagy akár egy embert próbáló kemény edzés is.
        Több mint TestŐr
        A nagyvárosi élet káros hatásai ellen nagyon fontos, hogy a szervezetnek legyen lehetősége regenerálódni. A stressz-szint csökkentése a legfontosabb, erre jó alternatíva a természetben töltött séta, a testmozgás, a relaxáció. Az alvás alatt is regenerálódik a szervezet, de itt sem mindegy a mennyiség. A túl kevés alvás a szervezet számára terhelő, és bármily meglepő, ugyanez vonatkozik a túl sok alvásra is.
        Több mint TestŐr
        A testmozgás s így a tánc is, jelentősen fokozhatja agyunk vérellátását s így éberségünket és szellemi teljesítőképességünket is. A mozgás közben felszabaduló hormonok segíthetnek a jókedv elérésében, hangulatunk fokozásában, a stressz leküzdésében is.
        Több mint TestŐr
        Stresszes világunkban fontos, hogy tempót tudjunk váltani. A gondokat, a pörgést időnként nyugalomra és pihenésre kell felcserélni, hiszen a hosszan fennálló stresszállapot betegségeket idézhet elő. A relaxációhoz segítségül inkább gyógynövényekhez nyúljunk, mintsem szintetikus alapanyagú gyógyszerekhez. Hiszen akár a citromfűnek vagy a macskagyökérnek is nyugtató hatása lehet.
        Több mint TestŐr
        Amikor nyaralni megy a család, fontos szempont, hogy színes fakultatív programokból legyen lehetőség választani. A lovaglás viszont az aktív mozgás mellett kifejezetten stresszoldó hatású is. A lovaglás növeli az egyensúlyérzéket, átmozgatja szinte az összes izmot és fejleszti a koncentrációt is.
        Több mint TestŐr
        Az olyan stresszhelyzeteknek, amik rövid ideig tartanak, akár jótékony hatása is lehet a szervezetre. Ilyen helyzet például egy vizsgadrukk, aminek nincs hosszú távú nyomasztó hatása.
        Több mint TestŐr
        Mivel az immunrendszer aktiválja a szervezetben azokat az őssejteket, amik a regenerálódásért felelősek, fontos a hatékony stresszoldás. Így megelőzhetjük az immungyengülést, ezáltal a betegségeket is.
        Több mint TestŐr
        Fontos, hogy a mindennapi hajtás mellett megtaláljuk azt a mozgásformát, amivel nemcsak átmozgatjuk a begörcsölt izmokat, de a felhalmozódott feszültségtől is megszabadulhatunk. Az úszás talán a legoptimálisabb erre, hiszen ez a mozgásforma nemcsak ízületkímélő, de mivel a víz köztudottan stresszoldó hatású, az úszás az ellazulásban, a feszültségoldásban is hatásosan alkalmazható.
        Több mint TestŐr
        Szárnyaljunk a felhők felett! Egy helikopterrel való repülés élménye szinte mindenkinek a tudatát kinyitja. Rohanó világunk fölé emelkedve nemcsak a házak, de a problémáink is más szemszögbe kerülnek. A stresszoldás pedig egész életünk előre mozdulását segítheti.
        A lista folytatódik a következő oldalon, kérjük lapozzon!