Téma: Mammográfia

A norvég rákszűrő program megállapítása szerint, a rutinszerű mammográfiás vizsgálat mindössze egyharmadával csökkenti az emlőrák halálozási arányát. A tanulmány felelevenítette a rutin diagnosztikus eljárást övező...

Mammográfia - Mikor ajánlott?

MTI - 2010.05.05. 09:07
Negyven éves kor alatt, az egészségügyi irányelvek csak akkor javasolják a mammográfia elvégzését, ha a nő nagy kockázatnak van kitéve, például a BRCA1 vagy BRCA2 géneket hordozza, amelyeket kapcsolatba hoztak a mellrák...
A rendszeres szűrés ellenzői azt állítják, hogy túl sok a hibás eredmény, ami a nőket megfélemlíti, a szükségtelen szövetmintavételek és a sugárkezelés okozta megterhelés pedig önmagában is rákot okozhat.

Mammográfia jobb felvételekkel és kisebb sugárterheléssel

Független Hírügynökség - 2010.02.21. 23:20
Magyarországon egyedülálló emlőrákszűrési technikát tanítottak a hódmezővásárhelyi kórházban. A képzésen négy kórházból vettek részt szakasszisztensek. Azt mutatták meg nekik, hogyan lehet a lehető legjobb felvételt...
Halász Judittal egy szűrővizsgálat után közölték, hogy mellrák alakult ki a szervezetében, amit azonnal műteni kell, s az utókezeléseket sem kerülheti el. Ennek immár nyolc éve: a kezelések után azóta majdnem úgy éli az...

Mellrák lehetséges e

Orvos valaszol - Dr. Baki Márta - 2024.01.04. 11:38
Údvözlöm! az elmúlt 26 hónapban 3.szor vettem részt mammográfiai és uh vizsgálaton. Mindig felfedeztem csomót a mellemben. A szűrés eredménye R2U2.Legutóbb 8 hónappal ezelött is ez volt, erdmény ugyanez, ciszta...

Mammográfia vélemény

Orvos valaszol - Dr. Baki Márta - 2023.01.25. 14:34
Tisztelt Doktornő! Nagymamám miatt érdeklődnék. Majdnem 20 éve egy nagyon kicsi rosszindulatú daganatot távolítottak el a bal melléből. Kapott sugarat, kemót. Gyógyultnak nyilvánították. Minden évben jár azóta...

Hogyan tovább emlődaganat esetén?

Orvos valaszol - Dr. Baki Márta - 2022.05.03. 09:41
Tisztelt Doktornő! Édesanyámnál rosszindulatú melldaganatot diagnosztizáltak. Volt biopsziás vizsgálaton, és PET CT-n, még elküldték mammográfiára, és fül-orr gégészetre. Sajnos még nem tudjuk a kezelés módját, és a...

Mennyire gyógyítható?

Orvos valaszol - Dr. Baki Márta - 2022.04.25. 23:10
Kedves Doktornő! Véleményét szeretném kérni a csatolt lelet eredményét illetően. Édesanyámról lenne szó, aki 65 éves egészséges életmódot élő, minden évben jártunk mammográfiai vizsgálatra, s még sokkolt minket ez a...

Emlődaganat?

Orvos valaszol - Dr. Baki Márta - 2022.04.09. 22:30
Tisztelt Doktornő! A következő lelet értelmezéséhéz kérném a segítségét, esetleges véleményezését. A lelet tartalmát csatoltam. Kérdésem lenne, hogy ez alapján (biopszia eredményt még nem tudunk) egyértelműen...

Mammográfia

Orvos valaszol - Dr. Tekse István - 2021.05.07. 19:15
Üdvözlöm Ebben a hónapban töltöttem be a 40. életévemet. Eddig az elmúlt 5 évben mindig mell ultrahangra jártam. Idén még ultrahangos vizsgálatra terveztem menni. A jövő évtől mammográfiára vagy tomoszintézisre mennék....

Melyik vizsgálatnak nagyobb a sugárterhelése?

Orvos valaszol - Dr. Laki András - 2020.02.09. 11:00
Kedves Doktor Úr! Neten nem találtam meg a választ, azt szeretném Öntől megtudni, hogy az emlő tomoszintézis és a mammográfia közül melyik jár a szervezet számára nagyobb sugárterheléssel? Köszönöm a válaszát....

Mell ultrahang meddig

Orvos valaszol - Dr. Tekse István - 2019.10.21. 09:25
Tisztelt Doktor Úr 38 éves vagyok, egy gyermekem van, rendesen menstruálok. Évente járok a legmodernebb rákszűrésre illetve évente egyszer mellultrahangra is. Kis mellű vékony nő vagyok és az lenne a kérdésem meddig...

Mammográfia

Orvos valaszol - Dr. Laki András - 2019.05.30. 12:34
Tisztelt doktornő. Voltam mammográfia vizsgálatot kész lett az eredménye, de a doktor úr továbbküldött ultrahangra. A leletben ez állt: Radiológiai vélemény: 31930-Emlőfelvétel, natív, ferde 31931- Emlőfelvétel,...

Emlőbetegségek

Orvos valaszol - Dr. Baki Márta - 2019.03.18. 12:58
Szeretném az alábbi diagnózis értelmezését, ez mninden esetben rosszindulató dolgot jelent? Sajnos kb. 2-3 hónap a, mintavétel várható ideje. Lefényképeztem a leletet, csatoltan mellékelem.