• Méhnyakrák téma

        Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság
        Csaknem 20 százalékkal nőtt a magyar nők körében a humán papillomavírus (HPV) okozta rákos megbetegedések száma, és 8 százalékkal több halálos áldozatot szed évente a fertőzés, mint korábban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. A férfiak esetén ennél is riasztóbb a tendencia: a vírussal kapcsolatba hozható halálesetek száma 35 százalékkal emelkedett az adott időszakban.
        MTI
        A rákos megbetegedéseket is okozó humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltás a bevezetése óta eltelt tíz évben 64 százalékkal csökkentette a tinédzser lányok fertőzéseinek számát az Egyesült Államokban - derült ki a Pediatrics című folyóirat internetes oldalán közölt jelentésből.
        WEBBeteg összeállítás
        A méhnyakrák évente körülbelül félmillió nő halálát okozza világszerte, Magyarországon minden évben mintegy 1200 új megbetegedést regisztrálnak annak ellenére, hogy az összes többi daganattípussal ellentétben védőoltással lehet védekezni ellene. Már hazánkban is hozzá lehet jutni az új típusú vakcinához, ami lényegesen jobb védelmet biztosít a HPV ellen.
        ÁNTSZ
        2016-tól az Országos Tisztifőorvosi Hivatal irányításával több mint száz magyarországi településen 121 védőnő kezdi meg a népegészségügyi célú méhnyakszűrést. A programba bekapcsolódók száma folyamatosan bővül, így évközben egyre több hazai kistelepülésen válik helyben elérhetővé a szolgáltatás.
        ÁNTSZ
        Átlagosan tízből 8 szülő kérte gyermeke számára a térítésmentes oltást. 2015. szeptember 11-ig kellett nyilatkozniuk a szülőknek arról, hogy a 7. osztályba járó leánygyermekük számára kérik-e az önkéntes, térítésmentes méhnyakrák elleni védőoltást. A védőoltás iránti érdeklődés az előző évhez hasonlóan nagy volt, a visszaérkezett nyilatkozatok alapján az érintettek több mint háromnegyede élni kíván a lehetőséggel.
        WEBBeteg - Balogh Mária, újságíró
        Méhnyakrák
        Angyali bájjal, olthatatlan tudásvággyal, segítőkészséggel, zseniális szakmai tudással, és rátermettséggel: dr. Bartha Tünde szülész-nőgyógyász klinikai orvos immár lányok, asszonyok példaképe, s választott orvosa. A valaha, kicsiny lányként énekesnőnek készülő doktornő jó időben, családi késztetésre, végül mégis az orvosi egyetemet végezte el. Két szakterület között kellett meghoznia a saját döntését. Pathológus lesz, vagy szülész-nőgyógyász? Az utóbbit választotta.
        publicrelations.hu
        A szülők szeptember 11-éig igényelhetik az államilag támogatott térítésmentes iskolai védőoltást.
        MTI
        Valószínűleg legalább 20 évre biztosít megfelelő védelmet a méhnyakrák elleni védőoltás, amelyet ősszel újabb iskolai évfolyam kaphat meg - mondta Dánielisz Ágnes, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) járványügyi főosztályának vezetője.
        ÁNTSZ
        80 százalék feletti átoltottságot sikerült elérni hazánkban az önkéntes oltás bevezetésének első évében.
        WEBBeteg - Cs. K., fordító
        A korai stádiumban felismert méhnyakrák sikeresen kezelhető. A kezelés formája, és a betegség prognózisa a rák típusától és előrehaladottsági szintjétől függ, emellett figyelembe kell venni az életkort, az általános egészségi állapotot, az életminőséget illetve azt is, hogy a beteg szeretne-e majd a jövőben gyermeket.
        A lista folytatódik a következő oldalon, kérjük lapozzon!