Nézzünk szembe a visszerekkel - Hatásos orvosi kezelések a visszeres lábra

szerző: Dr. Rozsos István, Dr. Bihari Imre, Dr. Mikola József, Dr. Szabó Attila - Izinta Kft.
megjelent:

Testünkben a vér az artériákban és a vénákban kering. Az artériák szállítják az oxigénnel teli friss vért a test különböző részeibe, míg a vénák (visszerek) szállítják az elhasznált és bomlástermékekkel teli vért vissza. Az egészséges vénák rugalmas falúak és a vénákban mindenhol megtalálható billentyűk segítségével tudunk megbirkózni a vér egyirányú áramoltatásának feladatával.

vénás keringés ábra

Amennyiben nem megfelelő a vénák állapota akkor a jól ismert tünetek, majd szövődmények keserítik meg a betegek életét. A hagyományos visszérműtétek során a lágyékhajlatban és a bokánál, a vénába vezetett szondával eltávolították a fő visszeret, majd a tágult oldalágakat egy fogas eszközzel eltávolították. Mindez altatásban vagy gerincközeli érzéstelenítésben történt. A régi módszer jelentős szöveti sérülésekkel, bevérzésekkel járt, gyógyulása sokáig tartott, nagyobb volt az esély a szövődményekre és a fertőzésekre, ráadásul nagyobb volt a kiújulási arány is.

Az elmúlt évtized egyik legfontosabb fejleménye a vénák műtétében az „endovénás eljárás” volt, ami azt jelenti, hogy a kezelő eszköz a kezelés alatt a vénában van. Korábban azokat külsőleg tépő vágó-szúró eszközökkel távolították el, sok egyéb sérülést okozva a végtagok szöveteit is károsították. A visszérbetegség gyógyításában, a főtörzsi elégtelenség kezelésében az utóbbi évtizedben elterjedtek az endovénás eljárások, olyannyira, hogy a legutóbbi nemzetközi irányelvek már első körben „arany standard” eljárásként az endovénás termális saphena ablációt (EVTA) javasolják. Az elmúlt évtized során a műszerpark hatalmas fejlődésnek indult, a rádiófrekvencia és a lézer után most újabb módszerek születtek meg, mint az endovénás mikrohullámú abláció.

lézeres visszérműtét

A rádiófrekvenciás eszközt a kis és hajszálerek, seprűvénák, pókhálóvénák, arcon elhelyezkedő hajszálértágulatokra alkalmazzák főként, több típusuk is ismert. A lézerkészülékek a rádió frekvenciás készülékeket követték a fejlődés pedig megállíthatatlan.

rádiófrekvenciás visszérműtét

A terápiás eszközökkel párhuzamosan a diagnosztikus oldal is hihetetlen fejlődésen ment keresztül -a szekrény méretű – rossz felbontású ultrahang készülékek tökéletes képminőséggel- laptop méretűre zsugorodtak.

ultranagos visszér vizsgálat

A mikrohullámmal történő operáció nem teljesen új az orvostudományban, habár a véna sebészet területén még izgalmas új fejlesztésként beszélhetünk róla. Az már bizonyos, hogy jól használható a nagy vénák és a nagy perforáns vénák, oldalágak kezelésére.

A mikrohullám – elektromágneses hullámok, amelyeknek a frekvenciája nagyjából 0,3–300 GHz közötti – melegítő hatását már az ötvenes évek végén felfedezték az Egyesült Államokban. Ez az alapja a konyhában használt mikrohullámú sütőnek is. A mikrohullám visszérműtéteknél történő hasznosítására a 2000-es évek elején végeztek kutatásokat, de az első ilyen beavatkozásra hazánkban csak 2018 decemberében került sor. Daganatos betegeknél már régebb óta alkalmazzák a mikrohullámos termo ablációt.

A módszer a magas frekvenciájú energia segítségével hőhatást fejt ki az erekre, melynek következtében a kezelt ér fal elzáródik. A panaszok megszűnnek, a betegek pedig már a műtét napján otthonukba távozhatnak. A korábbi hőfejlesztéses technikáknál jelentősen alacsonyabb a hő kibocsátás ennél az eljárásnál, így a környező szövetek nagyobb biztonságban vannak a beavatkozás során.

mikrohullámú eszköz visszér kezelésre

Napjainkban a vágás nélküli műtétek egy új fejezete kezdődött el, melynek során a legkíméletesebb és jelenleg valószínűleg leghatékonyabb módszer kifejlesztése és tesztelése sikeresen megtörtént. Ráadásul, az ezzel a technikával végzett műtétek sokkal kisebb megterhelést jelentenek a betegeknek, mint a hagyományos műtétek.

A mikrohullámú eljárás előnye, hogy a generátor mindössze 75-80 Celsius fokon dolgozik, (a lézer 100-120 fokon) tehát kisebb az úgynevezett termikus szövődmény. Az eredményes véna ellátáshoz ez is elegendő, és a tapasztalatok szerint még minimális fájdalom sincs a műtét után, valamint jóval kisebb a bőr-, illetve szöveti károsodás. Ennek egyenes következménye, hogy a gyógyulás is könnyebb, gyorsabb. Nem elhanyagolható tény az sem, hogy a műtétben részt vevő orvos és asszisztenciája számára is biztonságosabb a mikrohullám, mint a lézer használata. Az eddig elvégzett összehasonlító vizsgálatok mindegyikében a mikrohullámú eljárás kiválónak bizonyult.

visszérvizsgálat ultrahangos kép

Az eljárás lényege, hogy a vénába elhelyezett kanül, nem kell, hogy érintkezzen a véna falával. A mikrohullám a vénafal sejtjeiben lévő vízzel kapcsolatba kerül és mivel a mikrohullámú tökéletesen irányítható a hőátadás mindössze akkorát süt, amekkora feltétlenül szükséges. Nem bocsát ki „fényt”, nincs szükség lézerszemüvegre, lézerbiztos szobára, lézer figyelmeztető táblákra és lézeres szemvédelemre.

A rádiófrekvenciás abláció volt az első hőátadáson alapuló technika, ezen eljárás hatékonyságának a feltétele, hogy a katéter kontaktusba kerüljön a véna falával.

mikrohullámos visszérműtét

A vénás sebészet az endovénás gondolattal új korszakot nyitott hazánkban is. A termohatás egyre megbízhatóbb, de a hősérülések miatt mindenki törekszik a még biztonságosabb megoldásokra. A ragasztók használata a termikus sérüléseket kivédi ugyan, de idegen anyagot hagy maga után és korlátozott a felhasználása a nagyobb átmérőjű vénák és tágulatok esetén.

Az Endovénás Mikrohullámú Ablacios rendszernél- nincsenek felhasználását korlátozó tényezők - a jól kontrollált hőleadás -biztonságos működése ígéretes jövőt feltételez a betegeket még kevésbe megterhelő megoldások keresésének mezején.

visszér műtét előtt és után

Az eljárás helyi érzéstelenítésben zajlik, ez azt jelenti, hogy a betegek röviddel a kezelés után hazamehetnek. Természetesen az eljárás rövid altatásban is végezhető. Bármelyik érzéstelenítést választja a beteg, néhány órával a beavatkozás után kompressziós pólyában, vagy harisnyában otthonába távozik. Nincsenek műtéti metszések, vágások, így minimális a fertőzések, szövődmények és bevérzések lehetősége. A kompressziós harisnya viselése ugyan javasolt néhány napig (a ragasztó kivételével), de - az erős fizikai munkát leszámítva - a páciens folytathatja a mindennapokat különösebb megterhelés nélkül.

A vénák mikrohullámú kezelése még Európa más országaiban is újnak számítanak. A 2018 decemberi műtét nem csak Magyarországon hanem Európában is az első volt. Hónapokkal később Angliában már az ismert rádiós Chris Evans-t is így operálták. A londoni Whiteley Klinika laboratóriumi kutatásai megerősítették, hogy mikrohullám hatékonyan képes a vénák roncsoló összesütésére, akár 2 cm feletti vénatágulatok esetén is.

Hazai eredményekről is be tudunk már számolni, jegyzi meg Dr. Bihari Imre a Hazai Vénás Fórum és az Érbetegségek c. lap alapító főszerkesztője.

„A mikrohullámú vénás műtét nem igényel nagyobb befektetést és speciális környezeti feltételeket, vagy szemlélet váltást. Egy periódusban, válogatás nélkül, minden varix műtétre jelentkező betegnél ezt végeztük. A mi munkacsoportunk a mikrohullámú eszköz használata során apró módosításokat végzett a magunk munkájának és a módszer biztonságának elősegítése érdekében. Ugyanis kis mértékű gyakorlati különbségek vannak az egyes módszerek között, amelyeket az operatőrnek magának kell kifejlesztenie.” A legjobb, ha a beteggel megvitatva számára a megelőnyösebb eljárást választjuk. Ezt biztonságosan úgy tudjuk megvalósítani, ha több eljárás áll a rendelkezésünkre.

A véleményem szerint a módszer finomítsa folyamatban van, folytatja Dr. Rozsos István, aki elsőként végezte az eljárást. A sebészi útmutatóknak megfelelve a többi módszerek is változtak, finomodtak, a szondák 15 év alatt teljességgel átalakultak. E folyamat következtében a rádiófrekvenciás eszköz kiszorulása várható.

Dr. Mikola József a mikrohullámú vénás szonda rövid eszközével tett szert nagyobb gyakorlatra. Ez a rugalmas félig merev eszköz más eljárásokban nem elérhető. A hazai protokollok betartásával az eszközök fejlődésével a betegek elégedettsége növelhető. A hazai vezető véna sebészek közt Dr. Szabó Attila is felvette az eljárást a palettájára. Összességében elmondható, hogy a magyar véna sebészet az utóbbi években egyre inkább felzárkózik a világ élvonalához.

Magyarországon is többen végzik már ezt az eljárást, kiváló gyakorlott érsebész szakorvosok. A kis megterhelést okozó, gyors és kiváló eredményeket biztosító műtétet egyelőre kizárólag magán sebészeti intézményekben végzik.

(Szerző: Izinta Kft. - Dr. Rozsos István, Dr. Bihari Imre, Dr. Mikola József, Dr. Szabó Attila)

Felhasznált irodalom

Endovénás visszérműtét hazai iskolája Dr. Bihari Imre, Dr. Rozsos István, Dr. Szabó Attila, Dr. Menyhei Gábor, Dr. Sipka RóbertT Érbetegségek, XXVI. évfolyam 2. szám, 2020/2.

New Microwave Varicose Veins Treatment by Professor Mark Whiteley MS FRCS (Gen) FC Phlebology February 18, 2019

Van den Bos RR, Milleret R, Neumann M, Nijsten T. Proof-of-principle study of steam ablation as novel thermal therapy for saphenous varicose veins. J Vasc Surg. 2011 Jan;53(1):181-6. doi: 10.1016/j.jvs.2010.06.171.)

Wu ZJ, Chen WH, He JL, Liu B, Mo H, Guan J, Lin X, Yuan ZC. Microwave ablation of ex vivo human undifferentiated pleomorphic sarcoma. Transl Cancer Res 2018;7(2):283-289. doi: 10.21037/tcr.2018.03.01

Eur J Vasc Endovasc Surg. 2013 Oct;46(4):473-9. doi: 10.1016/j.ejvs.2013.07.004. Epub 2013 Aug 1.Randomized clinical trial of endovenous microwave ablation combined with high ligation versus conventional surgery for varicose veins. Yang L1, Wang XP, Su WJ, Zhang Y, Wang Y.

An update on operative treatments of primary superficial vein incompetence: part I. This is the first of two chapters that will comprise the “Update on operative treatments of primary superficial vein incompetence.” These two chapters will be published consecutively. (Michel Perrin, MD Vascular Surgery, Unité de Pathologie Vasculaire Jean KunlinChassieu, France)

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

Dr. Banga Péter, érsebész
WEBBeteg - Dr. Gál Mónika, bőrgyógyász
WEBBeteg - Dr. Csuth Ágnes, családorvos
WEBBeteg - Dr. Gál Mónika, bőrgyógyász
WEBBeteg - Dr. Gál Mónika, bőrgyógyász
WEBBeteg - Tóth András, újságíró
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.