A túlzott C-vitamin-fogyasztás okozhat-e vesekövet?

szerző: Dr. Pukoli Dániel - WEBBeteg
megjelent:

A C-vitamin a szervezetünk számára nélkülözhetetlen tápanyag, ezért fontos odafigyelnünk a folyamatos és megfelelő mennyiségű bevitelére. Azonban nem mindegy, hogy milyen formában és mennyiségben fogyasztunk C-vitamint, mivel egyes vizsgálatok eredményei alapján a túlzott C-vitamin-bevitellel nemcsak, hogy jót nem teszünk szervezetünknek, de akár még árthatunk is.

Miért lehet baj, ha túlzásba visszük?

A szervezetünk napi C-vitamin-szükséglete nők esetén 75 mg, férfiaknak pedig 90 mg. Ennek ellenére az emberek gyakran akár 1000-2000 mg C-vitamint fogyasztanak étrend-kiegészítők formájában, akár hosszú távon is, ami tehát jóval meghaladja testünk szükségleteit.

Szervezetünk C-vitamin-igénye és a túlzott mértékben bevitt C-vitamin közötti aránytalanság miatt az elfogyasztott C-vitamin nagy része ebben az esetben szervezetünkből eltávolításra kerül. A szervezetből való eltávolítás során a C-vitaminból először egy oxalát nevű vegyület keletkezik, mely a vesén keresztül, a vizelettel együtt távozik a szervezetből. Az oxalát azonban a vesében egyes ionos vegyületekkel egyesülve kristályokat hozhat létre, így a vizeletben nagy mennyiségű oxalát jelenléte vesekövek kialakulásához vezethet.

Több tudományos kutatás is alátámasztja, hogy a túlzott C-vitamin-fogyasztás és a vesekőképződés között összefüggés lehet. A vizsgálatok eredménye alapján naponta 1000 mg vagy ennél több C-vitamint tartalmazó étrend-kiegészítő fogyasztása egyértelműen összefüggésbe hozható a vesekőképződéssel1, egyes vizsgálatok szerint kb. kétszeresére növelve a vesekő kialakulásának kockázatát férfiaknál2.

Míg a legtöbb kutatás a C-vitamin-tartalmú étrend-kiegészítők és a vesekőképződés kapcsolatát vizsgálta férfiaknál - bár kisebb számban -, de található szakirodalmi adat nőkre, és a nagy mennyiségű, természetes forrásból származó C-vitamin fogyasztására vonatkozóan is.

Míg férfiak esetén a túlzott C-vitamin-fogyasztás a vizsgálatok alapján egyértelműen vesekövek kialakulásához vezethet, ez az összefüggés nők esetén nem igazolódott. Tehát nőknél az eddigi eredmények alapján a nagy mennyiségű C-vitamin-bevitel nem növeli a vesekövesség kialakulásának kockázatát3. A férfiak és nők közötti különbség oka az eredmények tekintetében egyelőre nem ismert, míg egyes kutatók a két nem esetén eltérő vesekőképződési mechanizmusok, mások a nemek között eltérő C-vitamin-lebontási módok szerepét valószínűsítik.

A vizsgálatok során nagy mennyiségű, akár napi 700 mg-ot meghaladó, étkezéssel - tehát természetes forrásból - bevitt C-vitamin esetén sem férfiak, sem nők esetén nem találtak tudományos bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy növelné a vesekő kialakulásának valószínűségét3. Ez az eredmény valószínűleg arra vezethető vissza, hogy az étkezés során elfogyasztott C-vitamin esetén az oxalátképződés mellett a táplálékkal bevitt egyéb vegyületek hatására a vesében citrát is kiválasztódik, mely viszont védő hatással bír a vesekövek kialakulása ellen4.

A vesekőképződés kockázatának növelése mellett egyéb mellékhatásai is lehetnek a túlzott C-vitamin-bevitelnek. A napi 1000-2000 mg-ot meghaladó C-vitamin-bevitel emésztőrendszeri panaszokat, hasmenést, hányingert okozhat, súlyosbíthatja a refluxos panaszokat, valamint vasfelszívódást segítő hatása miatt az arra hajlamos egyénekben akár a szervezetben történő túlzott vaslerakódáshoz is vezethet.

C-vitamin: kinek, mennyit, hogyan?

A C-vitamin a szervezetünk számára fontos és nélkülözhetetlen tápanyag, ezért mindenki számára fontos odafigyelni a rendszeres, megfelelő mennyiségű bevitelére. Szervezetünk napi C-vitamin-igénye tehát felnőtt nők esetén 75 mg, férfiaknál 90 mg, melyet elsősorban természetes C-vitamin-forrásokból, táplálkozás útján javasolt kielégíteni.

Testünk C-vitamin-szükségletét jelentősen meghaladó bevitelt támogató szakmai javaslat nincs, hiszen a szervezetünk igényeit meghaladó C-vitamin-mennyiség nem raktározódik el. Ezzel ellentétben a túlzott C-vitamin-bevitel kedvezőtlen hatásairól, elsősorban a férfiak esetén jelentkező vesekőképződést fokozó hatásáról több tudományos vizsgálat eredménye is rendelkezésünkre áll.

Bár nők esetén nem igazolódott a nagy mennyiségű C-vitamin-bevitel vesekőképződést fokozó hatása, a szakemberek számukra sem javasolják a napi 1000 mg-ot meghaladó C-vitamin-bevitelt, főleg abban az esetben, ha már előfordult esetükben vesekövesség.

A megfelelő C-vitamin-bevitel tehát mindenki számára fontos a szervezetünk megfelelő működése érdekében, ennek kielégítésére pedig a változatos, C-vitamint a kellő mennyiségben tartalmazó étrend a leginkább megfelelő.

Mi is az a C-vitamin?

A C-vitamin, vagyis aszkorbinsav a vízben oldódó vitaminok csoportjába tartozik, felfedezője Szent-Györgyi Albert, szegedi Nobel-díjas tudós. A vitaminok a szervezetünk számára nélkülözhetetlen tápanyagok, melyeket az emberi szervezet nem tud előállítani, ezért a táplálékkal kell bevinnünk. Vízben oldódó vitaminként a C-vitamin folyamatos, akár mindennapos bevitelére van szükségünk, mivel a zsírban oldódó vitaminokkal ellentétben nem raktározódik el a szervezetünkben. Ebből a tulajdonságából következik, hogy szervezetünk igényeit meghaladó C-vitamin-fogyasztás esetén a felesleges mennyiség eltávozik.

Mi a C-vitamin szerepe a szervezetünkben?

A C-vitaminnak számos, szervezetünkben zajló folyamatban van szerepe. Többek között segíti az egészséges sebgyógyulást, hozzájárul a csontok megfelelő felépítéséhez, az immunrendszer egészséges működéséhez, serkenti az agyműködést, elősegíti a vas felszívódását, és természetes antioxidáns hatásának köszönhetően csökkenti a sejteket ért úgynevezett oxidatív stresszhatásokat, ezáltal a daganatos és szív-érrendszeri betegségek megelőzéséhez is hozzájárulhat. A hiedelmekkel ellentétben a C-vitamin nem alkalmas a megfázás megelőzésére, azonban csökkentheti a náthás panaszok fennállásának hosszát és súlyosságát.

Miben található meg a C-vitamin?

A C-vitamin megtalálható egyes, természetben is előforduló élelmiszerekben, valamint étrend-kiegészítők széles választéka is rendelkezésünkre áll a C-vitamin-szükségletünk kielégítésére. Természetes C-vitamin-források többek között a piros- és zöldpaprika, citrusfélék, kivi, brokkoli, kelbimbó, káposzta, bogyós gyümölcsök, paradicsom, spenót és a zöldborsó.

Dr. Pukoli DánielForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Pukoli Dániel

Forrás:

1 Taylor EN, Stampfer MJ, Curhan GC.: Dietary factors and the risk of incident kidney stones in men: new insights after 14 years of follow-up. J Am Soc Nephrol. 2004 Dec;15(12):3225-32.

2 Laura D. K. Thomas, MSc; Carl-Gustaf Elinder, MD; Hans-Göran Tiselius, MD; et al: Ascorbic Acid Supplements and Kidney Stone Incidence Among Men: A Prospective Study. JAMA Intern Med. 2013;173(5):386-388. doi:10.1001/jamainternmed.2013.2296

3 Pietro Manuel Ferraro, MD, Gary C. Curhan, MD, ScD, Giovanni Gambaro, MD, PhD, and Eric N. Taylor, MD: Total, Dietary, and Supplemental Vitamin C Intake and Risk of Incident Kidney Stones. Am J Kidney Dis. 2016 Mar; 67(3): 400–407. doi: 10.1053/j.ajkd.2015.09.005

4Jody A. Charnow: Kidney Stone Risk in Men Linked to Vitamin C Intake (renalandurologynews.com)

Frissítve: 2019.10.09. 17:05, Megjelent: 2019.10.09. 17:51
Címkék: C-vitamin téma

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Csuth Ágnes, családorvos
WEBBeteg - Dr. Kovács Anikó, gyógyszerész
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.