A veséjéért táncolt Gallusz Niki és Nagy Sándor

Szerző: WEBBeteg - Kósa-Boda Veronika, újságíró

Egy egész bevásárlóközpontot bénított meg délután Gallusz Niki és Nagy Sándor. A Madách Színház színészei egy különleges produkcióval hívták fel a figyelmet a vesék fontosságára.

Nem kis meglepetést okozott az egyik legnagyobb budai bevásárlóközpontban a Madách Színház szerplőgárdája, amikor önfeledt táncba és éneklésbe kedzett a legnagyobb délutáni forgalom kellős közepén. A 25-30 fiatal a József és a színes szélesvásznű álomkabát című Webber darabból adott elő egy részt, a cél azonban most kevésbé a szórakoztatás, mint inkább a figyelemfelhívás volt. A színészek ugyanis a Vese Világnap alkalmából választották a tájékoztatás eme formáját, hogy mindenkit figyelmeztessenek a vesék fontosságára.

Az akut veseelégtelenség

Az akut veseelégtelenség (insufficientia renis acuta) a vese vizeletkiválasztó funkciójának hirtelen bekövetkező csökkenése, illetve súlyos esetben megszűnése. Az akut veseelégtelenség>>

– A vesék indokolatlanul hanyagolt szervek, nem esik túl sok szó róluk. Korábban én is csak annyit tudtam, hogy sokat kell inni azért, hogy tisztuljanak. Figyelek a saját testemre és az egészségemre, így ezt meg is teszem, de színészként és ismert emberként azt is kötelességemnek érzem, hogy mások figyelmét is felhívjam az egészségmegőrzés fontosságára – mondta Gallusz Niki, aki nem kevesebbet vállalt magára a nemes cél érdekében, mint hogy társaival egy bevásárlóközpontban, élőben énkel és táncol.

A megdöbbentő és egyszeri flash mob koordinátora a színház egy másik színésze, Nagy Sándor volt, aki izgatottan állt az új kihívás elé. – A színházban mindössze kétszer volt lehetőségün elpróbálni a közel 10 perces előadást, de itt a helyszínen egyszer sem. Így – bár a színházban már több tucatszor ment ez az előadás – magam is izgultam, hogy hogyan fogadja majd a közönség – mondta a színész, hozzátéve: a vesék szempontjából a legfontosabbnak a megelőzést tartja, ezért is örült, amikor a szervezők felajánlották, hogy a színház összes dolgozójának ingyenes szűrést tartanak a közeljövőben. Nagy Sándor szerint, bár a figyelemfelhívó akció szórakoztatásnak is megfelelő volt, a vesékkel mégsem szabad viccelni.

A vesebaj népbetegség

Magyarországon minden 14. ember veseműködése mindössze 50 %-a a normálisnak, minden 140.-é csak 25 %-os és minden ezredik magyar veseműködése tönkrement és dialízisre szorul. A krónikus vesebetegség csak a legritkább esetekben jelentkezik fájdalommal, az esetek 95 %-ában csak szűrővizsgálattal deríthető ki.

A Nemzetközi Nephrologiai Társaság és a Vesealapítványok Nemzetközi Szövetsége magyar kezdeményezésre, minden év márciusának második csütörtökét a Vese Világnapjának nyilvánította. A Vese Világnapot 2013-ban 8. alkalommal rendezték meg, ezúttal március 14-én, a Nemzeti Vese Program égisze alatt. A 6 kontinens több mint 100 országában - köztük Magyarországon is - megtartott világnap ez évi központi üzenete: „Előzd meg a vesekárosodást! Védd a vesédet, tudd meg, hogyan!”. A Világnap célja, hogy felhívja a figyelmet vesénk központi szerepére általános egészségünk szempontjából, és hogy világszerte csökkentse a vesebetegségek és a hozzá társuló szövődmények gyakoriságát, súlyosságát.

(WEBBeteg - Kósa-Boda Veronika, újságíró)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Az akut veseelégtelenség

Az akut veseelégtelenség (insufficientia renis acuta) a vese vizeletkiválasztó funkciójának hirtelen bekövetkező csökkenése, illetve súlyos esetben...

A vese betegségére utaló jelek

A vese betegségei kialakulhatnak önmagukban vagy rendszerbetegség részeként, szövődményeként. Magának a vesének az eltéréseit okozhatják a vesét...

A nefrózis szindróma kezelése

Az immunrendszer gyengülése miatt gyakrabban lépnek fel különböző fertőzések, melyekre antibiotikumok szedését szokta előírni a kezelőorvos....

Mit kell tudni a vesetágulatról?

Mit jelent az, hogy vesetágulat? Mi okozhatja? Mik lehetnek a tünetei? Milyen stádiumai vannak a betegségnek? Hogyan diagnosztizálható? Milyen...

Krónikus veseelégtelenség

Krónikus veseelégtelenségnek nevezzük a vesefunkció visszafordíthatatlan károsodását, amelynek következtében a vese által normálisan kiválasztott...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.