Vesetumor elleni vakcina számítógép segítségével

MTI
megjelent:

Hans-Georg Rammensee professzor elsőként alkalmazta a világon a számítógépes vakcinatervezést, eljárását hat éve éppen Budapesten, a Nemzetközi Immunogenomikai és Immunoinformatikai (immunomimikai) Kongresszuson mutatta be - hangsúlyozta Falus András akadémikus.

A 2006-os tanácskozás társelnöke az MTI-nek nyilatkozott annak kapcsán, hogy Tübingenben német kutatók és orvosok meggyőző klinikai eredménnyel alkalmaztak veserák elleni vakcinát betegeken.

Az IMA901 nevű készítményt tíz szintetikus tumorasszociált peptid alkotja, amelyek képesek aktiválni daganat ellen a szervezet saját ölősejtjeit, a killereket, a T-limfociták egyik változatát. A kutatásról az egyik legtekintélyesebb tudományos folyóiratban, a Nature Medicine legújabb számában jelent meg tanulmány.

Az eljárás lényege, hogy a betegeket a veseráksejteken megjelenő peptid-molekulák elegyével oltották be. Ezzel "felébresztették" a betegeknek a ráksejtekkel szemben nem, vagy alig működő immunrendszerét, és ezen belül a tumorölő T limfocitákat. Ez vezetett a tumor elpusztításához - magyarázta a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének korábbi igazgatója.

Komputeres vakcinatervezés

A kísérleti munkát irányító Hans-Georg Rammensee tudományos tevékenységét ismertetve Falus András elmondta, hogy a professzor nevéhez fűződik a komputeres vakcinatervezés, amelyet később amerikai és japán tudósok is alkalmaztak. Az úgynevezett in silico (komputeres) eljárás optimalizálja a lehetséges peptidek kiválasztását, és ezzel rengeteg időt, pénzt lehet megtakarítani.

A vese rosszindulatú daganatai

A vesében három eltérő típusú rosszindulatú daganat keletkezhet. A felnőttkorban előforduló egyik jellegzetes típus az úgynevezett világossejtes veserák, a másik a vesemedence-daganat, a harmadik típus az úgynevezett Wilms-tumor, egy jellegzetes, gyermekkorban előforduló daganatféleség. Világossejtes veserák>>

A szüleinktől örökölt genetikai bélyegek rajta vannak a sejteken, amelyek az antigént bemutatják ezeknek a bizonyos T-sejteknek. Tehát attól függően, hogy az adott régióban milyen gént kaptunk, meghatározza, hogy melyik peptid-molekulát fogjuk a legjobban bemutatni, melyik lesz a leghasznosabb.

Ezek kiválasztása korábban hasonlatos volt ahhoz, mint megkeresni a tűt a szénakazalban. A tűt ezentúl nem a szénakazalban, hanem egy kis vödörnyi szénában keressük - fogalmazott az akadémikus, aki fantasztikusnak nevezte a Rammensee professzor által kidolgozott eljárást. Hozzátette: a tíz szintetikus peptidet nyilvánvalóan tervezték.

Majdnem biztos, hogy a több százezer, esetleg több millió variáció közüli kiválasztásukat nagyban segíthette, hogy komputerrel optimalizálta a keresést - emelte ki Falus András.

Az eljárás sok más rákfajta ellen is alkalmazható

Kifejtette, hogy az eljárás elvileg sok más rákfajta ellen is alkalmazható, de ezt minden egyes daganatos betegség esetében bizonyítani kell.

Minden daganat más és más, a tumorok azért ússzák meg az immunrendszer támadását, mert nagyon gyorsan változtatják a felszíni antigénjeiket. Olyan, mintha álarcot öltenének - mutatott rá az akadémikus, megjegyezve, hogy a vírusokkal is ugyanez a helyzet, ezért szükséges az évenkénti influenza elleni oltás.

Az immunológia nagyon nagy tudományterület, de az immuninformatikában Hans-Georg Rammensee az öt legismertebb között van a világon. Nagyon büszke vagyok, hogy én hívtam meg Budapestre - hangsúlyozta Falus András.

A T-limfociták immunválaszért felelős sejtek. A timuszban (csecsemőmirigyben) érnek és termelődnek. Több változatuk ismert: killer (citotoxikus, ölősejt), helper (segítő sejt), szupresszor (gátlósejt), memória (antigén-találkozásra emlékező sejt). A killer sejtek az antigének elpusztításában fontosak; a helperek segítik a komplexképzést és a többi immunsejt működését.

(MTI)

Cikkajánló

Veserák
A rosszindulatú daganatok közt gyakoriságban a vese malignus elváltozásai a 15. helyet foglalják el, míg a halálozási sorrendben a 16. helyen állnak. A Globocan nemzetközi szervezet adatai alapján 2020-ban Magyarországon 2057 főnél diagnosztizáltak vesedaganatot, míg ugyanebben az évben 798-an hunytak el ebben a betegségben.
Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Baki Márta, onkológus
WEBBeteg - Dr. Szanyi Andrea, belgyógyász, háziorvos, geriáter
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Dobi Gyöngyi, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Dobi Gyöngyi, belgyógyász
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.