Teszt a tüdőrák kockázatának mérésére

Független Hírügynökség
megjelent:

Új-zélandi kutatók kedden bejelentették, hogy kidolgozták a világ első olyan tesztjét, amellyel mérni lehet a dohányos vagy ex-dohányos személyek tüdőrákkockázatát.

A Respiragene elnevezésű teszt az egyén DNS-éből kiindulva olyan kockázati tényezőket vesz figyelembe, mint az életkor és bizonyos betegségek megléte, valamint a családban esetleg előfordult tüdőrák.

"A dohányzás mindig fokozza a tüdőrák kockázatát, de egyes dohányosoknál a kockázat nagyobb, másoknál kisebb. Ennek a tesztnek a segítségével az orvosok még időben kiszűrhetik azokat, akiknél a legnagyobb a kockázat" - jelentette ki Robert Young, az Aucklandi Egyetem tanára. Young kutatásokra hivatkozva hangsúlyozta: a dohányosok nagy része úgy gondolja, hogy csak mások kapnak tüdőrákot.

Mérsékelt és magas kockázatú csoportok

A teszthez a pácienstől vett nyálmintából nyerik a DNS-t. A teszt alapján a pácienst mérsékelt, magas és nagyon magas kockázatú csoportba sorolják.

A mérsékelt kockázatú csoportba tartozó átlagos dohányosnak 10 százalék esélye van a tüdőrákra. A magas kockázatú csoportban 4-szer, a nagyon magas kockázatú csoportban pedig 10-szer nagyobb a valószínűsége a tüdőráknak, mint a legalsó kategóriában.

Az orvosok felhívják a figyelmet: a teszt nem arra való, hogy kimutassa azokat a dohányosokat, akik nyugodtan füstölhetnek tovább. Ugyanis még a mérsékelt kockázatú kategóriába sorolt dohányosoknak is 20-30-szor nagyobb esélyük van a tüdőrákra, mint a nem dohányosoknak.

A tesztet az Aucklandi Egyetem által alapított Synergenz Bioscience cég fogja gyártani. A vállalat azt ígéri, hogy a teszt az év végére az egész világon elérhető lesz.

(FH)

Cikkajánló

A dohányzás káros hatásai

Dr. Diószegi Judit, pszichiáter
Dohányzás
Aki dohányzik, számos káros tényezőnek és következményes negatív hatásnak, betegségnek teszi ki magát. Vajon minden dohányos tisztában van az összes következménnyel? Tekintsük át részletesen.
Reflux
Reflux

Milyen szövődményei lehetnek, ha nem kezelik?

Penészes élelmiszer
Penészes élelmiszer

Mi bajunk lehet, ha ettünk belőle?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Bene Orsolya, kardiológus
WEBBeteg - Dr. Diószegi Judit, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.