Koraszülött Világnap
megjelent:
Magyarországon ma minden kilencedik gyermek a terhesség 37. heténél hamarabb, koraszülöttként jön a világra. A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány koraszülött-világnap alkalmából tegnap átadott Tanácsadó és Továbbképző Központja egy egész hetes rendezvénysorozatot szervez, melynek elsődleges célja, hogy átfogó és széles körű tájékoztatást nyújtson a koraszülés kivédhető rizikóiról.
Koraszülések 2015: Magyarország 50%-kal az uniós átlag fölött |
|
Magyarországon a koraszülés egyértelműen népbetegségnek számít, hiszen minden kilencedik gyermek a vártnál jóval hamarabb jön a világra – hívja fel a figyelmet prof. Dr. Pintér Sándor, a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványának kuratóriumi elnöke, aki több mint 50 év tapasztalattal rendelkezik a koraszülött-ellátás területén.
Pintér Sándor hozzátette: ez a magas arány még inkább sokkoló annak tükrében, hogy a koraszülések európai átlaga 6% körül alakul, sőt a skandináv országokban a 4%-ot sem éri el.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint a 37. hét előtt és 2500 gramm alatt koraszülésről beszélünk. Minél korábban születik egy koraszülött, annál valószínűbb, hogy valamilyen súlyos, akár életveszélyes szövődmény fog nála kialakulni, ezért a koraszülöttség az újszülött-halálozás vezető oka világszerte.
Megelőzhető a koraszülés? |
Az édesanyák sokat tehetnek annak érdekében, hogy egészséges gyermekük szülessen és megelőzzék a koraszülést. Mit tehet a koraszülés megelőzése érdekében? |
A szülés körüli halálozás 80 százaléka, és a maradandó károsodások 70 százaléka a koraszülött babák és az igen kis súllyal született csecsemők köréből kerül ki.
A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány a koraszülött-világnap alkalmából egyhetes rendezvénysorozatot szervez az alapítványi támogatók segítségével felújított és a továbbképzési feladatokat ellátó, tegnap átadott Tanácsadó és Továbbképző Központjában.
A 2015. november 16. és 20. közötti programsorozattal az alapítvány elsődleges célja, hogy nyíltan beszéljen a diákoknak, a fiataloknak és a szülőknek a koraszülés megelőzésének lehetőségeiről, és felhívja a figyelmet legveszélyesebb rizikófaktorokra.
A kismamákat, leendő édesanyákat gyermekorvosi, védőnői tanácsadással, az érintett kisgyermekeket szórakoztató programokkal, játszóházzal, mesedélutánnal várják az alapítvány szakemberei és önkéntesei.
Bölcsőhalál: a dohányfüst árt a baba vérnyomásának |
Azoknál a babáknál, akik a terhesség alatt dohányfüst ártalomnak vannak kitéve, sérül a vérnyomás kontrollálásáért felelős rendszer, ami magyarázat lehet arra, miért magasabb náluk a bölcsőhalál kockázata. Bölcsőhalál: a dohányfüst árt a baba vérnyomásának>> |
A koraszülöttek világnapját minden évben november 17-én tartják. Az ennek alkalmából megrendezett szegedi eseményen Pintér Sándor professzor rámutatott: „Egy koraszülött gyermek születés utáni esetleges halála, a születés utáni hetek stressze, valamint a maradandó károsodások hatalmas terhet róhatnak a családra, amelyek pénzben nem mérhetők. A hazai egészségügy ugyanakkor a koraszülöttek közvetlen ellátására – a megszületéstől a hazabocsátásig, illetve a koraszülött haláláig – mintegy 12-13 milliárd forintot fordít évente. A maradandó károsodások kezelésére költött összeg ennél nagyságrendekkel nagyobb, éves szinten eléri a 120-130 milliárd forintot”.
A súlyos terheket azonban jelentősen csökkenthetné a megelőzés, amelynek egyik legfontosabb, első lépése az érintettek tájékoztatása – hangsúlyozta Pintér Sándor professzor.
Bár a koraszülések oka 40%-ban továbbra is ismeretlen eredetű, 30%-ban pedig anyai vagy magzati okra vezethető vissza, az esetek maradék 30%-ában egyértelműen a várandós édesanyák életmódja (alkoholfogyasztása, terhesség alatti dohányzása vagy kábítószer-használata), valamint korábbi művi vetélése, fennálló hüvelyfertőzése vagy fogágybetegsége okozza a kisbabák idő előtti érkezését.
Újabb kutatási eredmények azt is feltételezik, hogy a koraszülések hátterében akár 50%-ban valamilyen gyulladás áll.
Kockázatok és mellékhatások
A koraszüléshez vezető kockázati tényezők között a dohányzás a leggyakoribb (és nemcsak az aktív, de a passzív dohányzás is!). Napi 20 vagy több szál cigaretta elszívása 100%-kal növeli a koraszülés előfordulásának arányát. A dohányzás kedvezőtlenül befolyásolja a magzat fejlődését: napi egy doboz cigaretta 250 grammal, két doboz 500 grammal csökkenti az újszülött születési súlyát. A terhesség alatti dohányzásból ezen kívül olyan súlyos fejlődési rendellenesség is következhet, mint a nyúlajak és a farkastorok.
A terhesség során elfogyasztott alkohol növeli egy súlyos betegség, a magzati alkohol szindróma kialakulásának esélyét. Legveszélyesebb időszak az első három hónap második fele, mivel a magzat szervezete ekkor még nem rendelkezik az alkohol lebontásához szükséges enzimekkel. A várandósság alatti drogfogyasztás ugyancsak súlyos következményekkel – a magzat elhalásával, vetéléssel, korai lepényleválással, koraszüléssel és súlyos fejlődési rendellenességgel – járhat.
A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány szakemberei ezért teljes dohányfüst-, alkohol- és drogmentességet javasolnak a terhesség ideje alatt.
A korábbi terhességmegszakítás a méhnyak elégtelenségét eredményezheti, ami a későbbi várandósságnál burokrepedéssel induló spontán vetéléshez vezet, és gyakran koraszülést okoz. A terhesség első 16 hetében kialakuló hüvelyi fertőzés kilencszeresére növeli a koraszülés veszélyét, de a várandósság későbbi szakaszában is kétszer olyan gyakran fordulhat elő koraszülés és vetélés. A magzati fertőzés megelőzésére a megoldás a kismamák rendszeres szűrése, illetve – amennyiben szükséges – azonnali célzott kezelése.
Bár kevesen tudják, de fennálló fogágybetegség (vérző fogíny) esetén a fog körüli tasakban megtelepedett kórokozók a véráram útján megbetegíthetik a magzatot, és koraszülést okozhatnak. A koraszülöttből és a méhlepényből ugyanazok a kórokozók tenyészthetők ki, mint a rossz fog körüli tasakból.
„A megoldás a várandós édesanyák rendszeres fogászati ellenőrzése és – szükség esetén – kezelése, amelynek eredményeként a koraszülés előfordulási esélye akár 60-70%-kal csökkenthető”– tette hozzá Pintér Sándor professzor.
A rendezvénysorozat részletei:
Helyszín: A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány Tanácsadó és Továbbképző Központja
Cím: 6720 Szeged, Tábor utca 5.
Időpont: 2015. november 16–20.
A programok ingyenesen látogathatók!
A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványról |
A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány két évtizede szolgálja az újszülött, koraszülött mentést. Dél-Magyarország 4 megyéjéből – Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megye déli része, Mezőtúr kistérség – menti az életveszélyben lévő újszülötteket és szállítja a régió újszülötteket ellátó központjaiba, a szegedi Gyermekgyógyászati Klinikára, valamint a kecskeméti és a gyulai Perinatális Intenzív Centrumokba. Az országban található kilenc újszülötteket mentő szolgálat közül a szegedi központban regisztrálják a második legtöbb riasztást. A mentés során évente kb. 45 ezer kilométert tesz meg a koraszülött mentőautó, amely speciális egységként, mozgó intenzív osztályként működik, órákon át lehet biztosítani az életveszélyben lévő koraszülöttek vagy újszülöttek intenzív ellátását, stabil állapotát. |
(Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány)