Mikor fogan meg a baba?

Dr. Szimuly Bernadett
szerző: Dr. Szimuly Bernadett, általános orvos - WEBBeteg
frissítve:

Ideális esetben a terhességre való felkészülés a tervezett fogamzás előtt hónapokkal kezdődik. Ez a felkészülési folyamat a pár mindkét tagját érinti, testi és lelki értelemben egyaránt.

A leendő kismamának érdemes hangsúlyt fektetni a menstruációs ciklus és az azzal párhuzamosan jelentkező testi változások megfigyelésére, amely a fogantatás időpontjának meghatározása miatt is fontos. Érdemes tudni, hogy míg a petesejt a peteérés után csak egy napig termékenyíthető meg, addig a spermiumok a női szervezetben akár napokig életben maradhatnak.

Mérje ébredési hőmérsékletét!

Javasolt néhány hónapon keresztül az ébredési hőmérséklet mérése és az alaphőmérséklet grafikus ábrázolása. A hőmérőzést minden reggel azonos időpontban, ébredés után kell végezni, de mindenképpen az ágyból való felkelés előtt. Ugyanazt a hőmérőt kell használni, és ugyanazon helyen kell a mérést végezni (lehetőség szerint szájban vagy hüvelyben, ugyanis a maghőmérsékletet kell megmérni). Az eredményt menstruációs naptárban kell rögzíteni, így a ciklus végére megrajzolható az alaphőmérséklet görbéje.

Ideális esetben úgynevezett "bifázisos" görbét kapunk, a ciklus első felében alacsonyabb, a másodikban néhány (3-5) tized fokkal magasabb értékekkel. A hőmérséklet a ciklus közepe táján néhány tized fokot visszaesik (ez jelzi a peteérést), majd megemelkedik és legalább tíz napon keresztül fent is marad (a progeszteron nevű hormon hatására, amit a sárgatest termel). A hőmérséklet ismételt csökkenése jelzi a következő ciklus kezdetét, a menstruáció kezdetét. Amennyiben a terhesség bekövetkezett, a hőmérséklet magasan marad.

Figyeljen teste jelzéseire!

Bizonyos testi jelek megfigyelése is közelebb vihet a peteérés időpontjának meghatározásához. A ciklus középidejében, az alhas egyik oldalán tapasztalható fájdalom jelezheti az ovulációt ("középidős fájdalom"), ezt esetenként enyhe, pecsételő jellegű hüvelyi vérzés is kísérheti.

A hüvelyváladék minőségének, mennyiségének változásai is segíthetnek az ovuláció időpontját meghatározni. Ebben az időszakban ugyanis a váladék mennyisége nagyobb, a váladék (tulajdonképpen a méh nyakcsatornájának mirigyei által termelt nyák) hígabb, tojásfehérjéhez hasonlóan nyújtható, beszárítva és mikroszkóp alatt vizsgálva páfránylevélre emlékeztető rajzolatot ad.

Házi "laboratórium"

A kereskedelemben kapható többféle úgynevezett "mini mikroszkóp" is, ezek segítségével egyszerűen, otthoni körülmények között, néhány perc alatt meghatározhatók a termékeny napok. A vizsgálathoz pár csepp nyálra van szükség (ébredés után, fogmosás, evés vagy ivás előtt), amit a mikroszkópüveg felületén kell beszárítani, ezt a mintát pedig az eszköz optikáján keresztül vizsgálni.

A fogamzásra alkalmas napokat páfrányrajzolat megjelenése jelzi, az együttlétet ezekre a napokra érdemes időzíteni.

Tovább A méhlepény (placenta) szerepe

Dr. Szimuly Bernadett, általános orvosForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Szimuly Bernadett, általános orvos

Cikkajánló

Fogantatás előtt
Fogantatás előtt

Életmódváltásra is szükség lehet.

Hát- és derékfájás
Hát- és derékfájás

Mire utalhat, ha reggel tapasztalja?

WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító
WEBBeteg - Dr. Molnár Zsuzsanna, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Szilvási Ferenc, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Soltész Annamária, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Lesznyák Judit, csecsemő- és gyermekgyógyász
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.