Népszerű az apás szülés
megjelent:
Harminc éve választhatják a párok a debreceni szülészeti klinikán az apás szülést. Az idei Születés Hete központi témája az apaság kérdésköre.
Május elején tizedik éve rendezik meg a Születés Hetét. Idén országszerte hatvan helyszínen várják az érdeklődőket, köztük május 7-én a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján.
A debreceni szülészeten 1984-ben vezették be a családközpontú szülési módot. Míg eleinte kevesen éltek azzal a lehetőséggel, hogy a kismamát egy hozzátartozója bekísérheti a szülőszobába, addig a tavaly született 2688 csecsemő háromnegyede már édesapja jelenlétében, apás szüléssel jött világra.
Török Zsuzsa pszichológus egyértelműen megerősíti, hogy hosszú távon is pozitív hatással van a család életére, ha ezt a nagyon intenzív, úgynevezett „csúcsélményt” együtt tapasztalják meg. Ez ugyanis az anya, apa és az újszülött első közös élménye, ezáltal jobban összekovácsolja a családot. Mélyebb lesz a kötődés az apa és a gyermek között, és az apuka gondoskodó attitűdje is könnyebben alakul ki.
Szembetűnő változás az is, hogy míg korábban átlagosan 24 éves korukban váltak édesanyává a nők, addigra ma 30 éves koruk után vállalják első gyermeküket.
A Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika könyvtárában május 7-én 9 órakor Póka Róbert klinikaigazgató megnyitójával kezdődik az előadássorozat. Az édesapa szerepéről, a várandósok egészséges táplálkozásáról, a fizikai aktivitás pozitív hatásairól, a szoptatás fontosságáról, a jogszabályi változásokról is hasznos információkat kaphatnak a kismamák. A program zárásaként pedig a jelenlévők megtekinthetik a szülőszobát és a gyermekágyas osztályt.
A szülés, születés módjai |
A vajúdók fájdalomküszöbe meglehetősen változó. Vannak kismamák, akik mindenképpen fájdalomcsillapítás nélkül szeretnék átélni a szülés élményét, mások előre egyeztetnek orvosukkal és ragaszkodnak a fájdalomcsillapításhoz. A szülés, születés módjai |