Fokozott tempóban kutatják a szív- és érrendszeri betegségek okait

Szerző: MTI

A helytelen táplálkozás és az egészségtelen életmód a fő okai a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának - derült ki a tudományos világ eddigi legnagyobb tanulmányának eredményeiből, amelyeket a vizsgálat vezetője, Salim Yusuf professzor mutatott be az Európai Szívgyógyász Társaság idei találkozóján Münchenben.

A vizsgálat célja, hogy 17 ország lakóinak megfigyelésével fölmérje a táplálkozás és életvitel jelentőségét a szív- és érbetegségek kifejlődésében.

Az angol nevéből származó betűszóval PURE néven közismert tanulmány 2002-ben indult. Célja az, hogy fölmérje, a szegény és a jómódú országok lakóinak életmódja, étkezése milyen módon alakítja a szív- és érrendszeri betegségek gyakoriságát. A részt vevő 154 ezer felnőtt 35-70 éves korában kezdte a vizsgálatot. A kutatók arra is figyeltek, hogy a vizsgálat alanyainak fele városban, a másik fele vidéki környezetben éljen.

A részt vevő országok között szerepel Argentínától, Lengyelországon át Kanadáig 17 igen különböző gazdasági és politikai rendszerű állam, és ezért jól jellemzik a jelen világot. Yusuf professzor maga is a világ egyik legismertebb szívgyógyásza, aki Indiában élt és szerezte meg orvosi diplomáját, jelenleg pedig Kanadában professzor.

Egészségtelen táplálkozás és életmód

Előadásában bemutatta, hogy a szegénységben élők fejlett vagy fejlődő országban egyaránt főleg szénhidráton élnek. Az alacsony jövedelem esetén a bevitt kalória 65 százaléka szénhidrátból származik, míg a gazdag országokban ez 50 százalék. Ennek megfelelően az utóbbi országok lakói több fehérjét és zsírt fogyasztanak.

A zsírbevitel az esetek nem kis részében nem tesz jót a szív-és érrendszernek. A szegény emberek kevés zöldséget és gyümölcsöt esznek, a jómódúak ennek a dupláját. A gazdaság és a gazdagság más szempontokból is jelentős különbséget jelent. A kedvező gazdasági helyzet az esetek egy részében több rendszeres mozgást, sportot jelent.

A fordítottja is igaz: a több autó minimális mozgással párosul. A fejlődő országokban a fiatalok 45 százaléka dohányzik, a gazdagok között csak 20 százalék. A nők esetében ez főleg vallási és kulturális körülményektől függ.

Mindegyik országban ma mind több az elhízott. Van, ahol a sok szénhidrát, van, ahol a kevés mozgás, de mindenütt a kalóriatöbblet a fő ok.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Fogamzásgátlás Fogamzásgátlás

Milyen típusú fogamzásgátló tabletta való nekem? - Töltse ki tesztünket! (x)

A felfekvés fokozatai A felfekvés fokozatai

A kialakult felfekvést a stádiumának megfelelően kezelni kell.

Országos kampány a „Női...

A nőknek indít ötalkalmas szűrési kampányt a SZÍVSN Országos Betegegyesület, kapcsolódva ahhoz az európai, FH Europe kezdeményezéshez, ahol 1000...

Miért gyakoribb a trombózis...

Tudományos tapasztalat, hogy az életkor növekedésével fokozódik a véralvadás, így tehát arra lehet számítani, hogy egyre több vérrög képződik...

A délutáni alvás csökkenti a szív...

A délutáni alvás csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Régóta ismert tény, hogy a szieszta jót tesz az egészségnek. Az emberi...

Hideg lábak: mi az oka és mit tehet...

Az őszi-téli időszaknak is megvannak a szépségei, de némi kellemetlenséggel is járhat. Szervezetünknek a hideg nagy megterhelést jelent, nemcsak a...

A szívelégtelenség típusai

Szívelégtelenségről akkor beszélünk, ha a szív a szervezetet már nem tudja megfelelően ellátni vérrel és oxigénnel, a szív teljesítménye nem...

Tegyünk a 6 legveszélyesebb...

A WHO nemrégiben megnevezte azokat a rizikófaktorokat, amelyek a négy legelterjedtebb krónikus betegség hátterében állhatnak. Dr. Marton Anna, az...

Érelmeszesedés és szívroham - a...

Az életkor előrehaladtával az érelmeszesedés kockázata folyamatosan nő. A verőerek fala megvastagszik, szűkül az ér átmérője, mely akár a vér...

Egy gyakori keringési zavar: az...

A hosszú utazás és az új klímához való alkalmazkodás megterheli a szervezetet. Az arra érzékeny emberek keringési problémákkal reagálhatnak az...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.