Szívbetegek gyógyszerszedése

MTI
megjelent: 2012.08.15.

Évente 130 ezer szívbeteg azért hal meg, mert nem váltja ki és nem veszi be azokat a gyógyszereket, amelyekre szüksége van - állapították meg brit szakemberek húsz korábbi vizsgálat adatait összevetve.

David Wald és munkatársai az American Journal of Medicine legújabb számában közzétett tanulmányukban csaknem 400 ezer ember gyógyszerszedési szokásait elemezték részletesen. A követési idő legalább egy év volt és ellenőrizték, hogy az adagolási mennyiséget mindig felíratták-e a vizsgálati alanyok kezelőorvosukkal, illetve kiváltották-e a receptet a megfelelő időben.

Átlagosan a betegek 57 százaléka rendszeresen felíratta a gyógyszert kezelőorvosával. A vizsgálat hét olyan készítmény beszedésének pontosságára vonatkozott, amelyek élethossziglan történő bevétele a nemzetközi gyógyítási irányelvek szerint feltétlenül szükséges volt.

Szerepeltek ezek között a kis adagú aszpirin tabletták, a "rossz" LDL koleszterin vérszintjét leszorító sztatinok és különféle vérnyomáscsökkentők. A gyógyszerszedés pontosságában nagy volt a különbség: 30 és 80 százalék között minden arány előfordult, de sajnálatosan ritka volt a gyógyszereit mindig megbízhatóan bevevők száma.

Jelentős a kezelőorvos szerepe

A munkacsoport nem talált lényeges eltérést az egyes gyógyszercsoportokra vonatkozó adatokat illetően. Olyan kapcsolat természetesen volt, hogy betegek kihagyták a tabletta bevételét, ha a gyógyszernek tulajdonítható kellemetlen mellékhatást tapasztaltak, de ez a cikk szerzőinek véleménye szerint nem volt túlságosan gyakori.

A szerkesztőség felkérésére David Blackburn kanadai professzor kommentálta az eredményeket. A szakember úgy látja, hogy a gyógyszerszedés megbízhatósága nagyrészt attól függ, hogyan kapja kézbe a beteg a receptet, milyen mértékben hangsúlyozza orvosa az időben történő gyógyszerbevétel jelentőségét a betegség megelőzése, illetve romlásának fokozódása szempontjából.

Mind az orvosnak, mind a betegnek tudnia kell, milyen fontos a pontos gyógyszerbevétel, a terápiahűség - tette hozzá.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

A cink szerepe A cink szerepe

Miért van rá szükség? Melyek a kedvező élettani hatásai?

Dohányzás Dohányzás

Milyen szív-érrendszeri betegségek kialakulásában játszik szerepet?

Antibiotikumok alkalmazása gyermekkorban

A gyerekek esetében gyakrabban ütheti fel a fejét baktérium okozta fertőzés. Az orvos ilyenkor antibiotikumok szedését javasolja, amelynek használata...

A grapefruitfogyasztás hatása a gyógyszerekre

Nem is gondolnánk, hogy sokszor a gyógyszeres terápiák beállítása azért fullad kudarcba, mert táplálkozásunk olyan mértékben módosítja a...

Magas vérnyomást mért az orvosom, máris gyógyszert kell szednem?

Magasvérnyomás-betegségről akkor beszélünk, ha 3 különböző időpontban, nyugodt körülmények között mért érték átlaga meghaladja a 140 Hgmm...

Ön betartja? A gyógyszerszedés szabályai

Nem véletlen, hogy a gyógyszerek nagy része csak orvosi vényre adható ki. Nem mindegy ugyanis, hogy egy adott hatóanyag milyen formában jut be a...

Gyógyszerszedés vesebetegség esetén

A vese fő funkciója a szervezetünk salakanyagainak kiválasztása. Számos gyógyszernek, illetve azok bomlástermékeinek is ez a sorsa, a vesénk...

Gyógyszerszedési szabályok májbetegség esetén

A máj a gyógyszerek lebontásának egyik helyszíne. A szervezetbe jutott legtöbb gyógyszer olyan átalakuláson megy át, melynek hatására...

Gyógyszerek szedése és autóvezetés

Számos gyógyszer szedése befolyásolja az éberséget, a reakcióidőt, ezek természetesen az autóvezetésre is hatással vannak. Sorra vesszük a...

Gyógyszerek által okozott vesekárosodás

Egyes gyógyszerek - különböző mechanizmusokon keresztül - a vese bármelyik részének elváltozását eredményezhetik, ennek következményeként pedig...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.