Halott szívizmot pótló injekció

MTI
megjelent:

Alapvetően megváltoztathatja a szívroham kezelését egy új oldat, amelyet injekcióval katéteren keresztül lehet a szíve juttatni.

Ha valamelyik koszorúér elzáródik, az általa vérrel ellátott szívizom rostok elhalnak, ez a szívinfarktus. A szívroham után a szív teljesítménye, az elhalt izomzat mértékétől függően csökken és ez szívelégtelenséghez vezet, amely ma már jól kezelhető, de a betegnek sok gondot okozhat. Az elhalt izomzat helyén kialakuló merev heg helyett, egy most kidolgozott folyadék befecskendezése ismét szívizomzat kifejlődését teszi lehetővé.

Zselé a károsodott izomterület gyógyítására

Sérült szívizomszövet

Egyszerre két olyan amerikai tanulmány is napvilágot látott, amelyek új lehetőségeket vázolnak fel a sérült szívizomszövet "reparálására" - az egyik módszer segítségével kötőszöveti sejteket, fibroblasztokat alakítottak át szívizomsejtté, a másik eljárás helyreállította a szövetregeneráció őseredeti képességét. Megjavítható a sérült szívizomszövet? - Kutatás.>>

A Kaliforniai Egyetem kutatói évek óta foglalkoznak azzal, hogy miképpen lehet az infarktus során elhalt szívizomzatot újraéleszteni, működését pótolni. Karen Christman és munkacsoportja olyan zselét állított elő, mely hőmérséklettől függően változó folyékonyságú.

A zselé szívkötőszövetből készül, de előállítása közben szívizomsejteket is beleszőnek. Mélyhűtik, majd porrá darálják. Ezt a port lehet aztán folyadékká oldani és az oldat injekció formájában már a szívbe beadható. Testhőmérsékleten az oldat zselészerű anyaggá válik, amelynek hatására a károsodott izomterület ismét benépesedik aktív sejtekkel és a szívműködés megújul.

A zselé ingert jelent a környező szöveteknek, hogy újraépüljenek és valószínűleg biokémiai jeleket is kibocsájt arra, hogy a ne pusztuljanak tovább. "A beavatkozás az újraépülést segíti és nem a gyulladáshoz vezető folyamatot, mint a károsodott szívben megjelenő eseménysort" - nyilatkozta a munkacsoport vezetője.

Nincs kilökődés vagy szívritmus-zavar

Az új készítmény katéteren keresztül beadható, ami egyszerű és biztonságos alkalmazási mód. A kutatók még nem közölték azoknak a kísérleteknek az eredményeit, amely szerint sertésszíven a kezelés jelentősen javította a károsodott szív teljesítményét. Ez azért fontos adat, mert mérete és szerkezete alapján a disznószív hasonlít legjobban az emberi szívhez.

Patkánykísérletek azt jelezték, hogy az oldat biztonsággal beadható, nincs kilökődés vagy szívritmus-zavar. A kutatók várhatóan egy éven belül elkezdhetik az emberi szíven folytatott vizsgálatokat is. Hangsúlyozzák, hogy az Egyesült Államokban évente 785 000 beteg szenved infarktust, és ilyen hatékonynak ígérkező kezelési mód eddig még nem volt.

A tanulmány az Amerikai Szívgyógyász Kollégium folyóiratában jelent meg.

(MTI)

Cikkajánló

A szívinfarktus tünetei

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Szívinfarktus
A szívinfarktus gyakran nem jár olyan drámai tünetekkel, mint ahogy azt a tévében vagy a moziban láthatjuk. Sokaknál a tünetei kevésbé kifejezettek, sőt vannak olyanok, akiknél egyáltalán nincsenek észlelhető jelek.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Molnár Dóra, kardiológus, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Molnár Dóra, kardiológus, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Vajda Orsolya, háziorvos
WEBBeteg - Dr. Vincze Dóra, kardiológus
WEBBeteg - Dr. Bene Orsolya, kardiológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.