Ingyen nikotintapasz a dohányzóknak

MTI
megjelent:

A brit kormány a jövő évben 8 milliárd forintnak megfelelő összeget fog költeni nikotintapaszokra, hogy ezzel segítse a dohányzásról leszokni vágyókat.

A tapaszokat orvosi rendelőkben és gyógyszertárakban osztják majd ki a Quit Kit nevű leszokást segítő csomag részeként - tudósít a Daily Mail című brit napilap internetes kiadása. Ez jelentős előrelépés lehet, hiszen a cikk szerint a csomag jelenleg csak jó szerencsét kívánó képeslapokat, a kezeket lefoglalni hivatott, gumiszalag-szerű játékszereket, egy segélyvonal számát és hasonló, kevés konkrét segítséget nyújtó dolgokat tartalmaz.

A nikotintapaszok, amelyeknek heti adagja 10-14 fontba (3200-4500 forint) kerül, igazoltan képesek megduplázni a leszokás esélyét. Becslések szerint a brit felnőttek valamivel több, mint 20 százaléka dohányzik. A leszokni akarók aránya eléri a kétharmadot, azok hányada azonban, akik erre konkrétan kísérletet is tesznek, a felmérések szerint 32 százalékról 17 százalékra esett az elmúlt három év folyamán. Andrew Lansley egészségügyi miniszter márpedig "drasztikusan" növelni akarja a dohányzásról sikeresen leszokók számát - írja a lap.

A dohányosok várható élettartama átlagosan tíz évvel alacsonyabb, mint a nem cigarettázóké, és a statisztikák szerint a dohányzók fele káros szokásukhoz köthető betegségekben - például tüdőrákban, szívbajban - halnak meg. A Daily Mail információi szerint a brit kormány a következő napokban indíthat el egy másik, hasonló kampányt, amelynek keretében ingyenes vagy kedvezményes konditerem- és uszodabelépőket osztanának ki a lakosság körében. Egyelőre kérdéses, hogy egészségügyi alapon, vagy szabadon, igény szerint járnak majd a húsz belépésre jogosító utalványok. A kiosztott utalványok száma a lap értesülései szerint elérheti az ötmilliót.

(MTI)

Cikkajánló

A dohányzás káros hatásai

Dr. Diószegi Judit, pszichiáter
Dohányzás
Aki dohányzik, számos káros tényezőnek és következményes negatív hatásnak, betegségnek teszi ki magát. Vajon minden dohányos tisztában van az összes következménnyel? Tekintsük át részletesen.
Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Fazekas Erzsébet, újságíró
WEBBeteg - Dr. Gyulai Nóra, tüdőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Sánta Zsuzsanna, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Diószegi Judit, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.