Fogamzásgátlás plusz dohányzás egyenlő életveszély?

szerző: Dr. Demjén László, szülész-nőgyógyász - Oxygen Nőgyógyászat
frissítve:

A női szervezet kényes egyensúlyát már a legkisebb mértékű dohányzás is képes felborítani. Dr. Demjén László a dohányzó nőknek adott fogamzásgátlási tanácsokat.

Összeadódó rizikótényezők

A fogamzásgátlás egyik legkényelmesebb módja a hormontartalmú szerek szedése. Ugyanakkor tény, hogy ez a módszer beavatkozik a női szervezet alapvetően érzékeny egyensúlyába. Ugyanezt teszi a dohányfüst is, ami sűríti a vért, fokozza az alvadékonyságot, ráadásul csökkenti a védő hatású aszkorbinsav szintjét is. Mellékhatásként a füst belélegzésekor a szervezet oxigén helyett szén-monoxidot vesz fel, aminek hatására a szívizomsejtekben oxigénzavar lép fel és az agyba is kevesebb oxigén jut.

Ezen kívül a nikotin és a kátrány a végtagok ereiben is keringési károsodást okoznak, az agy ereinek elmeszesedése "agyvérzéshez", a szem ereinek betegségei pedig időskori vaksághoz vezethetnek. Az is közismert, hogy a cigaretta 43 rákkeltő anyagot tartalmaz.

Kevésbé közismert, hogy a dohányzás és a hormonális fogamzásgátlás együttesen jelentősen növelik a szív- és érrendszeri megbetegedésének esélyét. A helyzet 35 év felett sajnos tovább romlik, bár a kockázat függ a készítmények hormontartalmától és a dohányzás mértékétől is.

Fogamzásgátlókat befolyásoló hatások
Rendszeres gyógyszerszedés esetén természetesen odafigyelünk rá, milyen mellékhatásokat okoz a készítmény: befolyásolja-e a koncentrálóképességet, számíthatunk-e testi tünetekre, szabad-e más gyógyszert bevenni mellette, milyen szabályok vonatkoznak az alkohol- és dohányfogyasztásra. Az alábbiakban arra kerestük a választ, mire kell ügyelni a fogamzásgátló tabletták esetén, ha alkoholt fogyasztunk, dohányzunk.
Fogamzásgátlókat befolyásoló hatások: Alkohol, cigaretta és egyéb gyógyszerek

A nem dohányzó nőkhöz képest a napi maximum 10 szálat fogyasztóknál a tabletta szedésével 3,5-szörösére nő a szívinfarktus veszélye, az erős dohányosoknál pedig a 20-szorosára nő ugyanez a rizikó. Egy másik vizsgálat szerint pedig a kombinált fogamzásgátlót szedő trombózis kockázata duplája lesz akkor, ha a nő dohányzik egy sohasem dohányzóhoz képest (függetlenül a napi elszívott mennyiségtől). Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) fogamzásgátlókkal kapcsolatos egészséget érintő rizikóbecslő útmutatója szerint 35 év felett a dohányzás – szintén függetlenül a napi elszívott száltól – már fokozott egészségi rizikót jelent a kombinált fogamzásgátló tabletta használata mellett.

Ezeket a hihetetlen adatokat annak fényében érdemes értékelni, hogy ma hazánkban a nők harmada dohányzik, a 15-18 év közötti fiatal lányok negyede, a 18 év feletti nők közül minden harmadik füstöl. Mindkét nemben a 18-34 év közötti korosztályra jellemző leginkább a dohányzás: a nők 32%-a gyújt rá rendszeresen vagy alkalmanként. Ráadásul a dohányzó nők majdnem fele egyúttal hormontartalmú fogamzásgátló tablettát is szed. Vagyis több ezer nő önmaga teszi ki magát az óriási kockázatnak!

A dohányzóknak mérlegelniük kell!

Életmódtanácsok fogamzásgátlót szedők számára
Napjainkban a korszerű, alacsony hormontartalmú fogamzásgátló tabletták szedése széleskörűen elterjedt. Célszerű betartani azonban néhány szabályt ahhoz, hogy a tabletta a legbiztonságosabban, egészségünk veszélyeztetése nélkül védjen a nem kívánt teherbeesés ellen.
Életmódtanácsok fogamzásgátlót szedők számára

Alapvetően igaz, hogy minden egészséges nő használhat hormonális fogamzásgátló tablettát. Vannak azonban olyan kockázati tényezők, amelyeket mindenképpen figyelembe kell venni az optimális módszer kiválasztásához, így ezeket ismernie kell a nőgyógyásznak is.

Abszolút kontraindikációk azok az állapotok, betegségek, amelyek mindenképpen kizárják egyes típusú fogamzásgátlók használatát. Ilyenek például az előzmények közt szereplő tisztázatlan vérzéses rendellenesség, korábbi trombózis (vagy a trombózis kockázatát fokozó mutáció jelenléte), visszérgyulladás, magas vérnyomás, akut vagy krónikus májbetegség, súlyos vesebetegség, egyes szemészeti betegségek.

A relatív kontraindikációk esetén szintén mérlegelnie kell a szakorvosnak, mielőtt megfelelő megoldást javasol. Ide tartozik többek közt a régóta fennálló vagy szövődményekkel járó cukorbetegség, a mióma, a migrén.

Ugyanígy érdemes végiggondolni a 2 éve még nem menstruáló lányok és a dohányzó nők esetében is a fogamzásgátlást, különösen 35 év felett.

Védekezni ösztrogénmentesen is lehet

Ha egy nő nem tud lemondani a dohányzásról, érdemes átgondolnia védekezésének módját – ismerteti dr. Demjén László, az Oxygen Nőgyógyászat szakorvosa. A cigarettázóknak ajánlhatóbbak az ösztrogénmentes megoldások, mint az ösztrogénmentes fogamzásgátló tabletta, az óvszer, a pesszárium, a hüvelykúpok, hüvelytampon, a spermicid krémek, a spirál vagy a méhen belüli eszköz (IUD).

Mindenkinek az a jó módszer, ami nála személy szerint bevált, ezért érdemes minden tényezőt figyelembe véve választani.

A beválás természetesen nem csak azt jelenti, hogy a használat mellett nem jön létre terhesség, hanem hogy a legkevesebb mellékhatás jelentkezik a fogamzásgátló megoldás alkalmazása során.

(Oxygen Nőgyógyászat - Dr. Demjén László, szülész-nőgyógyász)

Cikkajánló

Amit a fogamzásgátlásról tudni kell

Dr. Szimuly Bernadett, általános orvos
Az, hogy a pár milyen eljárást alkalmaz a nem kívánt terhesség elkerülésére, sok tényező függvénye, érdemes átgondolni a választott módszer hatékonyságát, kockázatait és költségvonzatát is.
Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Bene Orsolya, kardiológus
WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Molnár Zsuzsanna, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Diószegi Judit, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.