Dohányozni tilos!

ÁNTSZ
megjelent:

A dohányzást tiltó, illetve dohányzásra kijelölt helyet jelölő feliratok, illetve jelzések szembetűnően, világosan és egységesen mindenki számára, négy nyelven felismerhetőek legyenek – ez a célja annak az új szabályozásnak, amelyet 2014. március 1-től kell alkalmazni.

A nemdohányzók védelméről szóló törvény (Nvt.) értelmében a dohányzási korlátozással érintett, valamint a dohányzásra kijelölt helyeket, helyiségeket, valamint közterületeket felirat vagy más egyértelmű jelzés alkalmazásával - tűzvédelmi szempontú tilalom esetén szabványos tiltó táblával, illetve piktogrammal - szembetűnő módon meg kell jelölni.

A feliratok formájára, tartalmára eddig csak ajánlás létezett. A március 1-től mindenhol egységessé és ezzel egyértelművé válnak jelzések. Ennek részeként mostantól a feliratokat legalább A4 méretben kell kihelyezni, a jó láthatóság és olvashatóság érdekében pedig a minimális betűnagyságot, is meghatározza a vonatkozó kormányrendelet (39/2013. (II. 14.) Korm. rendelet). Fontos kitétel, hogy a magyar nyelvű szöveges tartalom mellett angolul, németül, franciául és oroszul is szerepelnie kell a „Dohányzásra kijelölt hely”, illetve a „Tilos a dohányzás!” felhívásoknak.

A felirat vagy jelzés anyaga szabadon választható, azonban a felirat vagy jelzés mérete, színe, betűtípusa, betűmérete meg kell, hogy feleljen a jogszabályban foglaltaknak.

Az új táblákon fel kell tüntetni a helyi tarifával hívható 06 40 200 493-as, úgynevezett kék számot, ahol egyfelől a leszokáshoz nyújtanak támogatást, másrészt az Nvt. előírásainak megszegésével kapcsolatban is észrevételt lehet tenni. Szerepelnie kell leteszemacigit.hu internetes hivatkozásnak is, amelyen keresztül szintén a leszokni vágyók kaphatnak segítséget.

A nemdohányzók védelmét szolgáló szabályok betartásával együtt a feliratok meglétét is a járási, kerületi kormányhivatalok népegészségügyi intézetei ellenőrzik.

(ÁNTSZ)

Cikkajánló

A dohányzás káros hatásai

Dr. Diószegi Judit, pszichiáter
Dohányzás
Aki dohányzik, számos káros tényezőnek és következményes negatív hatásnak, betegségnek teszi ki magát. Vajon minden dohányos tisztában van az összes következménnyel? Tekintsük át részletesen.
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.