Csökkenthető az agyvérzésből eredő halálozás kockázata

Szerző: MTI

Jobb diagnózissal és kezeléssel az elmúlt három évtizedben jelentősen csökkent az aneurizmából eredő halálozás - jelentették csütörtökön holland kutatók a Lancet Neurology című szakfolyóiratban.

Az olyan orvosi képalkotó technikák elterjedése, mint a CT vagy az MRI (számítógépes tomográfos, illetve mágneses rezonancián alapuló letapogatás) javították a túlélés esélyét aneurizma esetén.

A hollandiai Utrecht egyetemének orvosai a világ számos részén élő 9000 páciens adatait elemezve megállapították, hogy az agyi erek kóros tágulatából származó agyvérzés miatti halálozás kockázata 1973 és 2002 között 51-ről 35 százalékra csökkent.

Korai diagnózis - jelentős javulás

A pókhálóhártya alatti agyvérzés (subarachnoidealis agyvérzés) az agy csontos burkán belüli agyhártya középső rétegét érinti. Az agyvérzés ezen típusa viszonylag ritka, 100 ezer emberből átlagosan nyolcat érint. Következményei azonban igen súlyosak: gyakran halált okoz, a túlélők pedig akár életük végéig gondozásra szorulhatnak.

Dennis Nieuwkamp és kollégái 19 országban, 1973 és 2002 között készült 33 tanulmányt elemeztek. Megállapításaik szerint az új technológiák alkalmazása, a korai diagnózis és kezelés jelentős javulást eredményezett mindenütt.

Regionális eltérést csak Japánban találtak, ahol 12 százalékkal kevesebb ember halt meg, mint a többi országban. A kutatók úgy vélik, ezt a különbséget a páciensek kórházba szállítási idejében lévő eltérés okozhatja.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Élet a spasztikus bénulással

A spaszticitás az idegrendszeri sérülés, károsodás egyik tünete, amely során a végtagizmok idegi szabályozása megváltozik. Leggyakrabban agyi...

Stroke-rehabilitáció, különös...

A stroke, vagyis az agyi érkatasztrófák csoportjába sorolunk minden olyan esetet, mely az agyi erekben keletkezik. Akkor fordul elő, ha az agysejteket...

A stroke és tünetei

A stroke vészhelyzetet jelent: azonnali kezelése az élet és a halál, de legalábbis a kevesebb, illetve a több károsodás kérdését dönti el. Korai...

Aneurysma ruptura - Életet...

A verőerek tágult szakaszainak, az úgynevezett aneurysmáknak egyik legnagyobb veszélye az elvékonyodott érfal megrepedése (aneurysma ruptura)....

Pszichés problémák stroke után

Az agyi érkatasztrófa hirtelen kialakuló állapot, ami az esetek jelentős hányadában teljes életminőség-változást von maga után. Mindez nem csupán...

Stroke után - A leggyakoribb...

Milyen kérdések merülnek fel a hozzátartozókban szerettük stroke-ja után? Mit érdemes tudni az agyvérzés utáni terápiáról és a várható...

Hajlamos Ön a stroke-ra? A stroke...

Számos tényező növeli a stroke kockázatát, melyek egyébként a szívinfarktusnak is rizikófaktorai. A stroke kockázata egészséges életmóddal...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.