Összeesett a meccsen: Húsz másodpercig állt a szíve a focistának

szerző: Magyar Zsuzsanna, újságíró-szerkesztő - WEBBeteg
megjelent:

Húsz másodpercig állt a szíve annak a spanyol focistának, aki vasárnap lett rosszul egy Salamanca-Betis összecsapáson. A 31 éves Miguel Garcia azt követően esett össze a pályán, hogy pár percig állt a játék egy szabálytalanság miatt. A fiatal közzéppályás szerencséjére időben érkezett az orvosi segítség.

Az eszméletét vesztett játékos a defibrillátornak köszönheti életét. Orvosi híradások szerint már jobban van, s hamarosan elhagyhatja az intenzív osztályat is. Miguel Garcia nem az első élsportoló aki mérkőzés közben lett rosszul, bár az ő esetében igazán pozitív a történet vége, hiszen sikerült az életét megmenteni, míg számos tragikusan végződő egyéb esetre emlékezhetünk (Fehér Miklós, Zavadszky Gábor).

Miért alakulhat ki hirtelen szívhalál a sportolók körében?

A sportolók körében bekövetkező halálesetek és rosszullétek hallatán joggal merül fel sokakban a kérdés: az egészséges életmód valóban védelmet nyújt-e a szív-és érrendszeri betegségekkel szemben? A rendszeres mozgás hatására egyrészt nő a szív tömege, javul a pumpafunkciója, másrészt a szívizomban olyan kis hajszálerek alakulnak ki, illetve nyílnak meg, melyek növelik a szív oxigén ellátottságát. Az élsportolók körében ugyanakkor az intenzív terhelés hatására sajnos bekövetkezhet, hogy a hajszálerek kialakulása nem tudja követni a szív tömegének növekedési ütemét, így a korábbi érhálózat képtelen megfelelő mennyiségű oxigént biztosítani a megnövekedett szívizomzat számára. Ennek következtében még ép koszorúérrendszer esetén is kialakulhat szívizomelhalás- azaz szívinfarktus, kitágult, renyhén működő szívizomzat vagy mindezek talaján életveszélyes ritmuszavar.

Ugyanakkor számos más, sporttól független, tüneteket nem okozó szívbetegség is rejtőzhet a szomorú halálesetek hátterében. Elengedhetetlen lenne mindezeket kardiológiai szűrővizsgálat során idejében felismerni, mely sportolóink életét védhetné meg. Aversenyengedély kiadásához, meghosszabításához ma még a legtöbb országban, így hazánkban sem előírás a kardiológiai szűrés vagy a rendszeres kontrollvizsgálat. Éppen ezért fontos, hogy a sportolók vagy sporttevékenységet rendszeresen űzők méginkább tisztában legyenek a saját megelőzési lehetőségeikkel, mely ha nem is kötelező, de elérhető minden magyar ember számára.

Olvasson bővebben a hirtelen szívhalál és a sport kapcsolatáról a WEBBetegen

Mit tehetünk hirtelen szívhalál esetén?

A szívleállást követő első 4-5 percben még agykárosodás nélkül újból megindítható a vérkeringés. A szívhalát követő 10. percig még van esély az újjáélesztésre, ám ekkor már valószínűleg nem kerülhető el az agy visszafordíthatatlan károsodása, a 10. perc után pedig már sajnos minimális az életben maradás esélye. Amennyiben szívleállás gyanúja miatt kell segítenie valakin, azonnal hívja a mentőket, majd - akár laikusként is - alkalmazhatja az alapszintű újraélesztés lépéseit: tegye szabaddá a légutakat, gyakoroljon ritmikus nyomást a mellkasra, majd alkalmazzon befúvásos lélegeztetést!

A szív munkájának újraindításához elektromos defibrillátorra van szükség, a lélegeztetéssel és a mellkasi kompresszióval csak időt nyerhetünk a segítség megérkezéséig. A defibrillálás után kialakuló ún. elektromos csendben beindul a szív saját ingerképző munkája, amely már megfelelő frekvenciával működve alkalmas a szervezet vérellátására.

Olvasson bővebben a hirtelen szívhalál tüneteiről a WEBBetegen

Megelőzhető a tragédia?

Hogyan ismerjük fel a szívinfarktust?

A szívinfarktus tipikus tünetei jól ismertek, azonban néha nem könnyű felismerni, mivel a tünetek mértéke nagy egyéni különbségeket mutat. A szívinfarktus gyakran nem jár olyan drámai tünetekkel, mint ahogy azt a TV-ben vagy a moziban láthatjuk. Nőknél, idősebb betegeknél, illetve cukorbetegeknél a szívinfarktus tünetei kevésbé kifejezettek. Vannak olyanok, akiknél egyáltalán nincsenek észlelhető jelek.
A szívinfarktus tünetei

A szívhalál sokszor bevezető tünetek nélkül, hirtelen eszméletvesztés formájában jelentkezik azonban nagy tévedés lenne azt állítani, hogy nem előzhetjük meg.

A hirtelen szívhalál nem egyetlen betegség elnevezése, hanem több lehetséges kórfolyamat legsúlyosabb szövődménye.

Számtalan veleszületett vagy szerzett szívgyógyászati megbetegedés (anatómiai eltérések, billentyűhibák, szívizombetegségek, vezetési zavarok, érbetegségek stb.) végződhetnek a keringés hirtelen leállásával akár ritmuszavar, akár szívleállás eredményeként.

A hirtelen szívhalál tehát nem sorsszerű, minden esetben áll mögötte olyan megbetegedés, amely korábban lehet, hogy csak egészen enyhe tüneteket okozott, vagy teljes panaszmentesség mellett „néma, de kockázattal járó” kórkép formájában alakult ki.

Bővebben a WEBBetegen a hirtelen szívhalál megelőzésének lehetőségeiről

(WEBBeteg - Magyar Zsuzsa, újságíró)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.