• Sport szervátültetés után - A magyar siker

        Szerző: WEBBeteg - Fazekas Erzsébet

        A szervátültetés eredményességének bemutatására kiválóan alkalmas eseménynek bizonyult az idén augusztus 8-15. között Írországban tartott – nagy figyelmet keltő nemzetközi esemény –, a Transzplantált és Dializált Betegek Európai Versenye. A résztvevő magyar csapat aratta le a legnagyobb sportsikert.

          Transzplantált és Dializált Betegek Európai Versenye


        3/1 Az idegen szervvel, vesepótló kezeléssel élők európai versenyén
        3/2 A magyar siker
        3/3 Néhány dublini versenyző portréja

        A 40 tagú csapatban (közöttük 32 volt a transzplantált, 8 a dializált sportoló), szinte mindenki ért el eredményt: éremeső hullott nyakukba (összesítve 45 arany, 35 ezüst, 32 bronz). Az egyik résztvevő szerényen arra emlékeztetett, talán illett volna hagyni, hogy legyenek elsők a házigazdák. De maga is tudta, ez nem is volna sportszerű, meg nyilván nem véletlen, hogy idén is ilyen jól teljesítettek, hiszen csak a korábbi évek hagyományát folytatták Dublinban is.

        A legeredményesebb transzplantált sportoló is magyar lett mind a nőknél (Jung Andrásné), mind a férfiaknál (Mezei Gergő személyében).

        Gergő

        A születése óta beteg Gergő úgy emlékszik, sosem mozoghatott, igaz, nem is bírt. Örült, hogy megvan. A sikeres transzplantáció után viszont elkezdte foglalkoztatni a sportolás, igaz, nem azonnal. Az első 3 hónap a kritikus, mert ekkor nagy dózisban adják az immunszupresszív szereket, s nagyon kell óvakodni a fertőzéstől. A megerősödés után viszont lehet társaságba járni, mondja, akár edzőterembe is. Eleinte azért ment, mert fogyni akart – az immunrendszer működését elnyomó gyógyszerek hatására ugyanis 82 kilósra hízott. Később, már nem csak fitt akart maradni, megérintette valami. A rehabilitációs edzőtáborban, a többiek hatására, felébredt benne a versenyszellem. Ma úgy látja, megtalálta a célt, végre teljes értékű az élete. Bár tudja, egy egészséges kerékpárossal, futóval sosem mérheti össze magát. A transzplantált nem annyira terhelhető, és saját lehetőségeinek is alig kétharmadát tudja csak kihozni magából, mert a gyógyszerek visszavesznek a teljesítményből. 2005 óta versenyez, ez a 3. nemzetközi megmérettetése. A dublini díjig hosszú volt az út, mondja Gergő.

        Hirdetés

        A világverseny 300 indulója között tavaly a 106. helyen végzett. Az eredményekhez nagy elszánás, kitartás, és rengeteg – körültekintően, óvatosan végzett – edzésre van szükség. Magára is értve, fontos alapszabálynak tartja, hogy minden fogyatékost a saját csoportján belül indítsanak és bíráljanak el. A betegek, főleg a vesetranszplantáltak amúgy nem űzhetnek olyan sportot, ahol test-test elleni tusa van, már csak azért sem, mert az új vesét elől, a kismedencébe, a hasfalhoz helyezik el.

        A szervadományozás hazai szabályozása

        Itthon kb. 140 ezer ember hal meg évente, ebből kb. 250-300 agyhalottról érkezik donorjelentés, akik potenciális szervadományozók lehetnek. Ez azt jelenti, hogy bár mindannyian meghalunk, de az agyhalál esélye igen kicsi.
        Ki lehet donor?>>

        A korszerű műtéti technika mellett tehát, nem kell hátul körbevágni a delikvenst. Ez megmagyarázza, miért nem lehetett az uszodában a fürdőruhákból kikandikáló hegvonalak hiányában kitalálni, ki lehet a „vesés”. Újabban a bikini-vonalba esik a vágás, akárcsak a jól végzett császármetszésnél, így aztán a dressz eltakarja. A szív- vagy a tüdőtranszplantáltat viszont azonnal fel lehet ismerni a műtéti nyomokból. A dializáltakat pedig egyértelműen elárulják a tekervényesen duzzadó – a telefonközpont kábelhálózatát idéző – artéria-véna összekapcsolásból eredő fisztulák.Egyik versenyző esete sem „egyszerű”, de kórtörténetük egy ponton azonos: a bizonytalanság, a visszaesések után az új szerv beültetése a többségnek meghozza a javulást, a gyógyulást, a szinte teljes értékűség érzését.

          Az izomláz - pihentessük vagy dolgozzunk rá?


        Sokakban felmerül a kérdés, hogy izomlázzal célszerű-e tovább edzeni. Több vizsgálatban kimutatták, miszerint egy korai idegi adaptáció miatt az apró sérülések nem romlanak tovább, nem késlelteti a regeneráció folyamatát, ha rádolgozunk, és az izomerő sem csökken lényegesen a harmadik naptól fogva. Ennek megfelelően lassan megkezdett, kiegyensúlyozott nyújtó tornagyakorlatok, úszás mindenképpen ajánlható.
        A panaszok megszüntetésére ezen kívül olyan módszerek állnak rendelkezésre, melyek az izomzat vérkeringésének fokozásán alapulva elősegítik a regenerációt. Váltott hideg-meleg vizes fürdő, vagy borogatás, szaunázás, masszázs, gyulladáscsökkentő hatású kenőcsök, illetve gyógyszerek. Egyes élelmiszerekről is leírják, hogy jótékony hatásúak, a bennük megtalálható gyulladáscsökkentő, antioxidáns vegyületek révén. Ilyen például a meggylé, az almalé, az almaecet, és a különböző ásványi anyagokat tartalmazó pezsgőtabletták.
        Az izomlázról orvosi szemmel a WEBBetegen>>

        Zsuzsa

        Zsuzsa jó ideig nem tudta, hogy beteg a veséje. De ami jóval nagyobb baj, orvosai sem tudták, mi lehet a baja. A sötétben tapogatództak sokáig. Hiszen egészségesen (hitte magáról) kísérte el külföldi egyetemre a lányát, ám hazaérve összeomlott: szívinfarktust, majd kétszer tüdőembóliát kapott. A bronchoszkópia nem mutatott semmit, a szeptikus állapotra sem volt magyarázat. Leállt a veséje, majd egyik szemére megvakult. Először autóimmun betegségre gyanakodtak – Zsuzsa ma úgy véli, ezt valóban beindíthatta (volna) az a sokk, hogy lánya kirepült otthonról, s messzire került. Akkor persze semmire sem gondolt, mint ahogy később, az alig megjegyezhető nevű kór (Wegener-granulomatózis) említésekor sem.

        Lassan viszont egyértelmű lett, talán mégis ez a helyes diagnózis. Hiszen ez a ritka kór a vérerek (orr, torok, tüdő nyálkahártya) gyulladásával kezdődik, de átterjedhet a teljes érhálózatra, ami akár halállal végződő veseelégtelenséget is okozhat. Fertőzésre hasonlít, ám okozó mikroorganizmust nem lehet kimutatni. Allergiás folyamat is lehetne, de nincs azonosítható kiváltó ok. Annyi ismert, hogy a szabálytalan immunválasz, az érgyulladás károsítja a szervezet sok szövetét.

        Zsuzsát másfél évig dializálták, majd várólistára tették, mert a nefrológus úgy vélte, a transzplantáció megoldást hozhat. Így is lett. Zsuzsa visszanyerte egészségét, de közben „elveszítette” a fiát. Míg ő 4 hónapig szinte haldokolt az intenzív osztályon, a 12 éves kamasz magára maradt, mert lelkileg összeomló apjától nem kaphatott támaszt. Azóta sem heverte ki! Zsuzsa sem, de ő előre néz és a sorstársai ügyét felkaroló munkába temetkezik. Különlegesen ritka betegsége a múlt, 16 éve kapott veséje jól működik. 13 éve aktívan, eredményesen sportol, Dublinban is több érmet nyert.

        György

        A még régebbi „vesés” György szintén igen aktív - pingpongozik, úszik. A transzplantáltak doyenje ő, a műtéti sikertörténetek élő szimbóluma. A 36 éve beültetett vese ma is jól működik benne. A legrégebbi típusú szert szedi, így sokakban felmerül, már annyira övé ez az „idegen” szerv, hogy tán nem is volna szüksége gyógyszerre. De nincs orvos - jegyzik meg az általa vezetett sport (és kulturális témákkal is foglalkozó) szövetség tagjai -, aki merné javasolni, hogy hagyjon fel az immunszupresszív kezeléssel.

        György tehát jól van, újabb és újabb generációk számára ad reményt, mutat példát. Akárcsak a magas, izmos, tehetségesen teniszező, így évről-évre díjakat besöprő tornatanár. Tamás az ugyancsak testnevelő apjától kapott vesét, amikor egyértelművé vált, csak a szervátültetés adhat számára reményt a továbbélésre. A hatvanat jócskán elhagyó apa nem sokat töprengett, lemondjon-e egyik veséjéről. A családi kötelék mellett ma már ez a szerv is összekapcsolja őket. Együtt járnak a felvilágosító, „népszerűsítő” rendezvényekre, ahol a szakemberek az ilyen példák segítségével kívánják bemutatni a közvéleménynek, az élődonoros szervátültetés hogyan jelenthet esélyt a beteg hozzátartozó megmentésére.

        A magyar csapatban sem mindenki szerzett érmet, mégis minden résztvevő sikert ért el – azzal, hogy lelkesen állt rajthoz a futópályán, állt fel az uszodai rajtkőre, fogott pingpong-ütőt a kezébe, mint a májátültetett László, vagy az uszodában és a tornateremben is bizonyítani akaró Zsolt. Aki mellesleg annyira akart nyerni, hogy az izgalom nála már a versenyzés rovására ment, hiába bíztatta őt mindvégig lelkes szurkolótábora.

          Hogyan hat az úszás a szervezetre?


        Az úszás az egyetlen sportág, amely légzésszabályozásra kényszerít. A ritmusos tempózás, a vízbe merülés, majd kiemelkedés és légvétel váltakozása révén a légzőszerv igen nagy tréningnek van kitéve. De nem csak a légzőrendszer lendül működésbe, hanem szinte az összes izom is. Ellentétben a kerékpározással, az úszás során a felső és alsó testfélre egyforma munka hárul. Alapvetően dinamikus, izotóniás terhelésről van szó, de természetesen ahhoz, hogy a test szépen ráfeküdjön a vízre és ne süllyedjen le bizonyos része, megfelelő izomtónusra, a tartóizmok munkájára van szükség.
        Hogyan hat az úszás a szervezetre?>>

        Szabina

          Gyógyúszás és gyógytestnevelés


        A gyógyúszás során alkalmazhatók a normál úszásnemek egyes részelemei vagy egésze, meghatározott terheléssel, meghatározott távokon. Használjuk azokat a terápiás jellegű úszó mozdulatokat, amelyekkel az izomtónus-szabályozást, bizonyos izmok nyújtását, mások erősítését lehet elérni.
        Gyógyúszás és gyógytestnevelés >>

        Feszült volt a 18 évesnek látszó, ám valójában 30-as Szabina is, aki a startpisztoly durranása előtt ugrott be a vízbe. Ő még nem tudta, hogy itt az ilyesmiért nem jár kizárás. Egyszerűen csak újra indítják a futamot, miután megvigasztalták a tévedése miatt összetört fiatalt, és sikerrel kérlelték, álljon ismét rajthoz.

        A 70 felettiek kategóriájában azt a 2 szereplős futamot sem fújták le, ahol az egyik induló már végig is úszta a 400 métert, amikor a garantáltan második helyezett még csak a táv felénél járt. Nem sietett, mintha csak mártózni jött volna, szemmel láthatóan jól érezte magát a vízben. Az idő szorítására sem volt tekintettel, hogy mások már a rajtkőnél toporognak. Végül úgy tűnt, számára az is siker, hogy partra ért. Érdemes volt hát neki gratulálni, hogy végül újraélesztő team-et sem kellett hozzá hívni…

        A mentőcsapatok amúgy folyamatosan készenlétben álltak, az eseményeket nefrológus felügyelte, hogy akár a helyszínen elsősegélyben tudja részesíteni a problémás eseteket. A hét minden napján biztosították a 60 versenyző számára a (4 APD, 4 CAPD, 52 hemo-) dialízist. Azt viszont nem tudták megoldani, hogy vesepótló kezelést kaphassanak a Hepatitisz B fertőzöttek, ezért őket eltanácsolták a részvételtől, akárcsak (egészen más okokból, állítólag a papi pedofíliabotrány nyomán kidolgozott „biztonsági” előírások kényszere miatt) a 18 év alattiakat is.

          Mit sportoljon a gyerek?


        Gyermekkorban a megfelelő sportág kiválasztása nagyfokú körültekintést igényel. Figyelembe kell vennünk többek közt gyermekünk testalkatát, természetét, érdeklődési körét. Bizonyos sportok esetében anyagi korlátainkat is mérlegelni kell, tudjuk-e a jövőben fedezni az ezzel járó költségeket. Mit sportoljon a gyerek?>>

        Az előírások betartására kényes ír szervezők arra viszont nem voltak tekintettel, hogy talán nem szerencsés, ha három 60 feletti úszónő mellett indítják a negyedik sávban a 40 éves Janettet, mivel korcsoportjában nem akadt ellenfele. Hát persze, hogy mind a mell, a hát, a gyorsúszást megnyerte az angol úszónő. Nem volt ellene hangos tiltakozás az érmek átadásakor sem, de valaki azért panaszosan megemlítette, ez még itt is szembe ment az előírtakkal. A versenyszabályzat ugyanis egyértelműen úgy fogalmaz, csak lejjebb, fiatalabbakhoz lehet besorolni a különben egyedül maradó indulót. Ettől függetlenül, alapvetően békésen zajlott minden esemény. A transzplantáltak versenye, úgy látszik, erről is szólt, szól. A türelemről, a megértésről, és elsősorban is a segítőkészségről!

        (WEBBeteg - Fazekas Erzsébet)

        Legutóbb frissült: 2010.10.10 10:14
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Tüdőtályog

        Tüdőtályog

        Dr. Brugós László

        A tüdőtályog általában szövődményként jelenik meg. Okok, tünetek és kezelés.

        Ízületi fájdalmak

        Ízületi fájdalmak

        B. M., szakfordító

        A reuma összefoglaló név, gyulladásos és degeneratív folyamatokat foglal magába.

        Miért sérülünk le, ha nem nyújtunk?

        A nyújtás fontosságát senki sem vitatja, mégse csinálja mindenki. Valljuk be őszintén, egy fárasztó edzés után csábító, hogy inkább egyből zuhanyozni menjünk, mintsem elkezdjünk nyújtani, esetleg hengerezni, pedig számos problémát megelőzhetnénk azzal, ha szánnánk erre időt.

        Térdfájdalom: Hogyan előzheti meg a gyakori panaszt?

        A térdízületek egészséges működése elengedhetetlen feltétele a járásnak, a futásnak, a láb nyújtásának, hajlításának, ám sokszor a térdfájás forrását is itt kell keresnünk, hiszen rendkívüli igénybevételnek kitett ízületről van szó, amelyen kopásos elváltozások jöhetnek létre, és számos módon megsérülhet.

        Létezik-e ideális edzésprogram?

        A mozgás lételemünk. Elengedhetetlenül szükséges az idegrendszer egyensúlyának fenntartásához, a testkép, a személyiség kialakulásához.

        Pollenallergiásan szabad sportolni?

        A pollenszezon megnehezíti a szabadban sportolni vágyó pollenallergiások dolgát. Gyakran felmerül a kérdés, vajon szabad-e a szabadban sportolni pollenallergiásként?

        Problémás testtájak edzése nőknél

        A problémás testrészeket valóban lehet edzeni? Sok nő testének csak bizonyos izomcsoportjait edzi, hogy az olyan problémás területeket, mint a has, a lábak vagy a fenék feszesítse. Ez azonban nem hozza meg a kívánt eredményt. Sokkal hatékonyabb az energiafelhasználás fokozása, ami ez egész izomtömegre és testzsírszázalékra, ezeken keresztül pedig az alakra is hatással van.

        Megtudtuk, miért futnak a nők

        A futás népszerűsége évek óta töretlenül növekszik Magyarországon. Mára sokak számára természetes, hogy a nők szeretnek sportosan és egészségesen élni, számukra a mozgás örömet és pozitív élményeket jelentő hétköznapi tevékenység. A Budapest Sportiroda és a 21 Nő az egészségügyért alapítvány országos kutatása első alkalommal mérte fel azt, hogy miért futnak a nők.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.