Lábátültetéshez keresnek donort

Medipress
megjelent: 2010.11.18.

Spanyol orvosok megfelelő halott donort keresnek, a világ első lábátültetésének végrehajtásához.

Az egészségügyi minisztérium transzplantációs bizottsága tavaly májusban engedélyezte a valenciai Hospital de la Fe kórháznak az eljárás végrehajtását, melynek során mindkét lábat át fogják ültetni. Amennyiben sikerrel járnak, ez lesz a világ első lábátültetése, ami sok millió amputált betegnek és háborús sérültnek adhat reményt.

„A megfelelő donort keresik. Az időpontot egyelőre nem tudjuk, körülbelül kettő-hat hónap múlva, attól függően, hogy mikor találják meg a megfelelő donort” – nyilatkozta a minisztérium szóvivője. Az ismeretlen személyazonosságú férfi recipiensről annyit lehet tudni, hogy baleset következtében térd felett mindkét alsó végtagját amputálták. Az egész életét kerekes székben kellene töltenie, mert protézist esetében nem lehet használni. Az egészségügyi minisztérium azt is elmondta, hogy a transzplantációs bizottság, Spanyolország negyedik arcátültetésének elvégzését is engedélyezte a kórháznak.

A bejelentést a Madridban megrendezett nemzetközi szervátültetési konferencia keretében tették. „A kézfej, kar vagy arc átültetése halottakból egy évtizede még sci-finek számított, ma viszont már ez a csodálatos valóság a kórházainkban” – mondta a konferencián Rafael Matesanz, a spanyol országos transzplantációs szervezet igazgatója. Az egész világon eddig végrehajtott 13 arcátültetés közül, hetet Franciaországban, hármat Spanyolországban, kettőt az Egyesült Államokban, egyet pedig Kínában végeztek el.

Márciusban a barcelonai Vall d'Hebron kórház orvosai, elvégezték a világ első teljes arcátültetését. A beteg egy vadászbaleset miatt képtelen volt nyelni, lélegezni és rendesen beszélni. A kettős lábátültetést és a negyedik arcátültetést is Dr. Pedro Cavadas végzi majd, aki már több bravúros szervátültetést is vezetett, többek között azt, amikor egy beteg jobb kézfejét bal kézfejjé alakította át, hogy áthelyezze lebénult jobb karjáról az egészséges bal karjára.

(Medipress)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Étrend-kiegészítők Étrend-kiegészítők

Hogyan tájékozódjunk az étrend-kiegészítők útvesztőjében? (x)

Krónikus betegek Krónikus betegek

A téli szezon a légúti fertőzések nagyobb kockázatával jár. (x)

Szívtranszplantáció: betegedukációs kisfilm segíti a felkészülést

Betegedukációs kisfilmet készített a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika munkatársai által indított Új szívben Ép lélek Program csapata...

Sem pánik, sem hamis biztonságérzet

Kivétel nélkül mindenkit veszélyeztet a koronavírus, ám a transzplantáltaknak azzal a további kockázattal is számolniuk kell, hogy átültetett...

Kilökődést is okozhat, ha a beteg nem ismeri, hogy éljen együtt az átültetett szervvel

A szervátültetés életet ment, azonban keveset beszélnek arról, hogy az új szervvel meg kell tanulni élni. Az élethosszig tartó gyógyszerszedés...

A két Rita és veséjük esete

A szervátültetések száma hazánkban az utóbbi két évtizedben folyamatosan nőtt, bár még mindig körülbelül dupla annyi szervre lenne szükség...

A dobogó szívű halott szervadománya - A gyermek az életet választotta

A szervadományozás egyéni döntésed megnyilvánulásaként, az egész társadalmat segíteni kívánó szolidaritásodra épül - szólította meg az...

A májátültetésről

A májátültetést az 1960-as években kezdték kifejleszteni. Manapság a világ számos klinikai centrumában végzik, szigorúan meghatározott indikáció...

Szervátültetés Magyarországon és a világ többi részén

Több esemény is aktuálissá teszi, hogy a szervátültetés témájáról beszéljünk: 2017. december 3-án volt 50 éve, hogy Christiaan Barnard...

Donorok: életmentés transzplantációval

Akár három évet is várhatnak a betegek a beavatkozásokra. A legtöbbeknek új vesére lenne szüksége.

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.