A csimpánztámadás áldozata megmutatta új arcát

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
megjelent:

Charla Nash, a connecticuti nő, akit több mint két évvel ezelőtt brutálisan szétmarcangolt egy csimpánz, ma rendkívül hálás az új arcáért, mely lehetővé teszi, hogy ismét része legyen a társadalomnak.

A világ először csütörtökön láthatta az új arcot, melyről közzétették a képeket. Nash nem jelent meg az eseményen, mivel a rokonok szerint még túl gyenge egy interjúhoz, de egy nyilatkozatban köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett arcának helyreállításában.

Ezek a transzplantációk nem jöhettek volna létre egy számomra ismeretlen család nagylelkűsége nélkül, akik arcot és kezet adtak nekem. Most már képes leszek olyan dolgokra is, melyek régebben magától értetődők voltak. Képes leszek szagolni, fogok tudni rendesen enni, és nem leszek többé torz.

Lesznek ajkaim, és ismét érthetően fogok tudni beszélni. Ismét megölelhetem és megpuszilhatom a szeretteimet. Elmondhatatlanul hálás vagyok a donornak és családjának – állt a nyilatkozatban.

"Újabb és újabb lépést tett az új élet felé"

A 20 órás műtétet a bostoni Brigham Női Kórházban végezték el még májusban, és több mint 30 orvos, ápoló, aneszteziológus vett benne részt. A műtét alatt Nash bőrt, mögöttes izmokat, ereket, idegeket, szájpadlást és fogakat kapott a meg nem nevezett donortól. Ez volt a harmadik teljes arctranszplantáció az USA-ban.

Dr. Bohdan Pomahac, a csapatot vezető orvos megkísérelt egy kéztranszplantációt is a betegen, ám ezt utóbb el kellett távolítani. A kudarc ellenére Nash bízik benne, hogy egy napon megpróbálhat egy újabb kétkezes átültetést. "Csodálatos látni, ahogy Charla a gyógyulása fejlődésével újabb és újabb lépést tett az új élet felé" – mondta Pomahac a sajtótájékoztatón.

"Amit értünk tettek, csodálatos"

Nash-t 2009-ben egy barátja 100 kg-os csimpánza támadta meg, aki megvadult, miután a tulaj arra kérte Nash-t, hogy segítsen őt visszacsábítani a házba. Az állat letépte Nash orrát, ajkát, szemhéját, kezét, mielőtt a rendőrség lelőtte. Nash-nek nem maradt szeme, és csak egy kis nyílás volt azon a helyen, ahol egykor az ajka volt. Csak pépes ételeket tudott enni, és alig volt érthető, amit mondott.

Amit értünk tettek, csodálatos – nyilatkozta Nash lánya. Reményt adtak az édesanyámnak arra, hogy újra van esélye az életben. Nash családja 50 millió dollárra perelte be a csimpánz tulajdonosát (aki tavaly halt meg aneurizmában), és további 150 millióra az államot, mely tisztviselői képtelenek voltak megakadályozni a támadást.

(WEBBeteg - Cs. K., forrás: Foxnews)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Szanyi Andrea, belgyógyász, háziorvos, geriáter
WEBBeteg - Balogh Mária, újságíró
WEBBeteg - Dr. Papp Júlia, szemész
WEBBeteg - Fazekas Erzsébet
WEBBeteg - Fazekas Erzsébet
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.