• Halál - Fájdalom és bűntudat

        Szerző: medizona.hu

        Fájdalom és bűntudat: ez a két érzés keveredik a hozzátartozóját elvesztő emberben. Gyászolunk, megpróbáljuk feldolgozni a veszteséget, sokszor úgy, hogy nem igazán vagyunk tisztában, hogyan kellene viselkednünk azzal, akit vigasztalni próbálunk, vagy aki minket vigasztal.

        S bár a halálról gyakran esik szó, ám ez még nem ad valódi segítséget ahhoz, hogy kialakíthassuk az elvesztés 21. századi kultúráját. Szakértővel beszélgettünk. Félünk az elmúlástól.

        Halálfélelmünk

        mértékének megbecsülésére Sigmund Freud megfogalmazása manapság is útmutató lehet, miszerint, az „normális”, ha akkor gondolunk az elmúlásra, amikor annak van apropója. Riskó Ágnes klinikai szakpszichológus tapasztalatai szerint ma is az lenne a megnyugtató – s ez a gyerek, a fiatalok ilyen irányú gondolatait is segítené – ha beszélgetnénk az élet értelméről, a veszteségekről, az elvesztésről, különösen akkor, ha a környezetünkben haláleset történik. Még mindig sokan úgy gondolják, nem ildomos elvinni a gyereket a nagymama temetésére, hátha megzavarják az ott látottak, miközben a híradók és a filmek ontják a gyilkosságokat, és a halállal kapcsolatos jeleneteket. Álságos hozzáállás ez, de ez is azt jelzi, nem tudunk mit kezdeni az elmúlással, ha mi is érintetté válunk. 

         

        Hirdetés

          A "jó" gyász


        Mit tehet azért, hogy jól gyászoljon? Az itt következő tanácsokban leírtakat már sokan kipróbálták, és segítséget nyújtanak bárkinek, aki elvesztette szerettét. Noha úgy érezhetjük, beleőrülünk a fájdalomba, nem kell tehetetlenül szenvednünk. A "jó" gyász>>

        Amikor még generációk éltek együtt egy házban, de legalábbis egymás közelében, akkor nem vendégségbe mentek egymáshoz a családtagok, hanem részt vettek egymás életében. Az ifjabb nemzedék az idősebbek segítségével tanult meg segíteni, ápolni, gondozni, majd a halott elkísérésében együttműködni. Ez a szakasz észrevétlen, de mélyreható tanulási folyamatként is felfogható. Akinek a gondozásánál tevőlegesen is jelen vannak a családtagok, azt is észreveszik, hogy a betegség folyamata mikor kezd visszafordíthatatlanná válni: ilyenkor a gondolatokban, az álmokban már megjelenik az elvesztés. Eljön az idő, amikor mindenkiben megérik az, hogy elfogadja halál bekövetkeztét: ezután az elengedés is előbb vagy utóbb követi ezt. "Azt tanácsolom mindenkinek, aki ebben a kérdésben érintett, hogy vegyen részt a gondozásban, hiszen ez nagy segítséget jelenthet a bűntudat oldódásában, ami a gyászt nagyon nehézzé teheti" – mondja a szakpszichológus.

        A bűntudat olykor olyan esetekben is erős lehet, amikor a hozzátartozó valóban mindent megtett a betegért. Ilyenkor gyakran hangoznak el olyan vádak saját magunkkal szemben, hogy „elvihettem volna még egy orvoshoz, vehettem volna neki drágább gyógyszert, kipróbálhattuk volna még egy terápiát.” Vannak esetek persze, amikor némileg jogos lehet a lelkiismeret-furdalás, de legtöbbször fölösleges önostorozásról van szó, hiszen mindig van egy jobb kórház, egy másik gyógymód: a lehetőségeknek nincs határa" – véli Riskó.

          Amikor a családtag halálos beteg


        Mindenki másként reagál, mikor megtudja, hogy halálos kórban szenved. A reakció függ a személyiségtől, a kapcsolatok minőségétől, a vallási hiedelmektől illetve attól, hogyan reagáltak korábban a nehézségekre. Természetes, hogy mindenki szeretne segíteni a barátjának vagy szerettének szavakkal és tettekkel is. Azonban nem könnyű hozzátartozónkkal annak haláláról beszélni. Ugyanakkor ez szorosabbá is teheti kapcsolatunkat, hiszen hasonló érzéseket oszthatunk meg egymással. A kultúrának is nagy szerepe van a halálról való beszélgetésben. Vannak kultúrák, ahol nem elfogadott az ilyen jellegű beszélgetés, mert úgy vélik, azzal közelebb hozzák a halált, illetve elveszi a betegtől a reményt. Ennek ellenére a legtöbb ember szeretne beszélgetni valamilyen formában arról, ami történik velük. Amikor a családtag halálos beteg>>

        A teljes cikket, partnerünk a Medizona.hu oldalán olvashatja el Hogyan engedjük el, akit szeretünk? >>

        Legutóbb frissült: 2010.11.01 20:31
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Alzheimer-kór kezelése

        Alzheimer-kór kezelése

        Dr. Zsuga Judit

        A nyugodt és stabil otthoni környezet csökkenti a viselkedési zavarokat.

        Ízületi fájdalmak

        Ízületi fájdalmak

        B. M., szakfordító

        A reuma összefoglaló név, gyulladásos és degeneratív folyamatokat foglal magába.

        A felgyorsult világban azt várja a környezet, hogy rövidebb ideig tartson a gyász

        A gyászolók érzései, az ún. normál gyász folyamatának egyes stádiumai nagyon hasonlóak mindenkinél, kortól és nemtől függetlenül - mondja Dr. Hegedűs Katalin, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének docense, aki a gyászolókkal végzett sok éves munkája során összegyűlt, gyászolók által írt naplókat elemzett.

        A halál gondolatának elfogadása

        A közelgő halál gondolatának elfogadása és az erre való felkészülés komoly és nehéz érzelmi folyamat mind a család, mind a haldokló számára. Mikor valakivel közlik, hogy halálos beteg, az első reakció általában a tagadás.

        Méltósággal elmenni…

        Az élet az utolsó percig értékes, ez a hospice szemlélet leglényegesebb eleme. A halál az élet természetes velejárója, sem siettetni, sem elodázni nem lehet. Erre emlékeztet október 8-án a hospice-palliatív világnap.

        Miért félünk a haláltól?

        Életének valamelyik szakaszában minden embernek szembesülnie kell szeretett hozzátartozójának elvesztésével. Lehet, hogy ez hirtelen történik, nem tudunk mellette lenni, hogy segítsünk. Az is lehet, hogy hosszadalmas folyamat lesz a család részvételével. Nem kiszámítható az, hogy ki hogyan fog meghalni, de ha van lehetőség, hogy egy haldoklót végigkísérjük utolsó útján, az nagy segítség lehet neki, és nekünk is.

        Lehet segíteni egy haldoklónak? - interjú Dr. Eörsi Dániellel

        Dr. Eörsi Dániel háziorvost kérdeztük a haldoklókkal kapcsolatos tapasztalatairól. Eörsi doktor praxisa mellett a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézeténél orvostanhallgatóknak oktat többek között orvosi kommunikációt és pszichoterápiát, emellett a Magyarországi Bálint-társaság akkreditált Bálint csoport vezetője.

        A bánatba is bele lehet halni

        A szeretteiket gyászolók között hatszor gyakoribb a szívroham, fedezték fel ausztrál kutatók. Közvetlenül a szeretett személy elveszítése után a legnagyobb a kockázat.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.