Lelki elsősegély - Életet menthet

Szerző: Rákgyógyítás

A nemzetközi normák alapján működő lelki elsősegély telefonszolgálatok célja mindenekelőtt az öngyilkosság megelőzése, a krízisintervenció és a mentálhigiénés prevenció, így alapvetően mentálhigiénés prevenciós feladatokat látnak el, átvállalva sokszor az egészségügyi ellátás betegségmegelőző szerepét is.

Arra törekednek, hogy a krízisben lévő, problémákkal küszködő emberek azonnal elérhessék vonalaikat. A szolgálatok hívása ingyenes, s a hívó névtelen maradhat.

Névtelen, de nem személytelen segítségükkel évente országosan több tízezer hívó él, a legkülönbözőbb életnehézségek szorításában. Szervezeteiket maguk tartják fenn, a krízisintervenciós munkára képzett önkéntesek stábokban dolgoznak, s a szolgálatok sok helyen bázisai más mentálhigiénés, prevenciós kezdeményezéseknek is.

Telefonos Nap - Beszéljünk egymással

A telefonszolgálatokat összefogó nemzetközi szervezet 1997-ben, hagyományteremtő szándékkal kezdeményezte a Telefonos Nap megrendezését a Távközlési Világnaphoz közel eső időpontban, ehhez Magyarország is csatlakozott. Az alapgondolat az volt, hogy a fejlődő, globalizálódó világunkban a kommunikáció egyre nagyobb teret nyer, mégis az emberi kapcsolatokban egyre inkább a kiüresedés, az elmagányosodás, a tolerancia hiánya tapasztalható.

„Beszéljünk egymással” a nap mottója, ami kifejezi azt, hogy miről is van szó. A Telefonos Nap alkalmából a tagszolgálatok városaikban tartanak különböző rendezvényeket, „megmozdulásokat”, például iskolásoknak hirdettek rajzversenyt vagy szakmai fórumot szerveztek a szolgálatoknak – ennek 2011. májusában például Szeged a házigazdája.

A teljes cikket itt tudja olvasni: Rakgyogyitas.hu

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége égisze alatt működő szolgálatok elérhetőségei az alábbi linken elérhetők.

(rakgyogyitas.hu)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Bőrtípusok és napozás Bőrtípusok és napozás

Ön kelta vagy mediterrán típus? Nem mindegy, mennyi időt tölthet a napon.

Menstruációs görcsök Menstruációs görcsök

Mely ételek csökkenthetik az összetett tüneteket? Íme, tippjeink.

COVID-os volt, és még mindig...

Szakemberek kezdik végre megtalálni annak magyarázatát, hogy a koronavírus fertőzést, majd betegséget követő elhúzódó állapot hogyan és...

Szomatoform vegetatív diszfunkció...

A szomatoform rendellenességek közé összefoglalóan olyan pszichológiai állapotok sorolhatóak, amelyek során egy személy olyan testi tüneteket...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.