• Limfóma világnap

        Szerző: www.daganatoserek.hu

        Az egészségügyi miniszter és elismert szakorvosok részvételével szerveznek orvos-beteg találkozót szeptember 15-én Budapesten.

        A Limfóma Világnap alkalmából meghirdetett rendezvényre betegeket és hozzátartozókat is várnak az egész országból, függetlenül attól, hogy melyik intézményben zajlik a gyógykezelésük. A szervezők előzetes regisztrációra kérik azokat, akik szeretnének ott lenni a találkozón.

        Az Egészségügyi Minisztériumban (Budapest, V. kerület, Arany János utca 6-8.) sorra kerülő találkozón az előzetes tervek szerint Sarnyai Eszter, a Limfóma Klub háziasszonya köszönti a vendégeket, majd Székely Tamás egészségügyi miniszter nyitja meg a rendezvényt.

        Előadás hangzik el arról, hogy az újabb terápiák miként biztosítanak hosszabb és teljesebb életet a krónikus limfoid leukémiában szenvedő betegek számára. Dr. Masszi Tamás, a Szent István és Szent László Kórház csontvelő transzplantációs osztályának főorvosa a Magyar Hematológiai és Transzplantációs Társaság, valamint a limfómás betegek együttműködési lehetőségeiről ad számot, majd bemutatkozik a szegedi új csontvelő transzplantációs központ. Az előadásokat követően Vasváry Artúrné, a rendezvényt szervező Magyar Rákellenes Liga elnökének moderálásával kerekasztal beszélgetés kezdődik, majd a résztvevők megismerhetik a betegklubok működését és szerepét.

        A szervezők a részvételi szándék előzetes jelzését kérik a [email protected] címen vagy a (1) 438-0814-es telefonszámon.

         

        Legutóbb frissült: 2009.08.17 11:05
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Mellhártyagyulladás

        Mellhártyagyulladás

        Dr. Brugós László

        A betegség tünetei a fájdalmon és nehézlégzésen kívül lehet a láz.

        Ízületi fájdalmak

        Ízületi fájdalmak

        B. M., szakfordító

        A reuma összefoglaló név, gyulladásos és degeneratív folyamatokat foglal magába.

        A Crohn-betegség szövődményei

        A Crohn-betegség nemcsak kellemetlen vagy fájdalmas tünetei, hanem súlyos, akár életveszélyes szövődményei miatt is minél korábbi kezelésre szorul.

        A méhtestrák tünetei, kezelése

        A méhbetegségeket általában olyan állapotok hozzák létre, melyek magas ösztrogén- és alacsony progeszteronszinttel járnak. Ilyenek a petefészek-daganatok, az elhízás, az ovuláció elmaradása, valamint az ún. policisztás ovárium szindróma, de gyakori a változókort megelőző időszakban is.

        A fej és a nyak daganatai - okok és tünetek

        A fej-nyak daganatai közül a szájüregi és a gégedaganatok a leggyakoribbak, a szájüregi daganatok az összes fej-nyaki daganat közel felét, a gégedaganat egyharmadát teszi ki.

        A vékonybélrák és tünetei

        A vékonybélből kiinduló rosszindulatú daganatok (adenocarcinoma, lymphomák és a carcinoid daganatok) igen ritkák, az összes rosszindulatú emésztőszervi daganat kevesebb mint 5 százalékát teszik ki.

        A limfómás esete a balszerencsével

        A félrevezető tünetek, a daganat rejtett elhelyezkedése a gyógyulás esélyét csökkentik.

        Kéri Ibolya: Hihetetlen erő van a betegekben

        Nagyon sokan nem tudják, hogy milyen betegségről van szó, ha meghallják, hogy limfóma, leukémia vagy mielóma multiplex. Pedig ma Magyarországon évente több ezer ilyen megbetegedést diagnosztizálnak. Mire számíthat egy beteg? Hová fordulhat, és ki segít neki és a hozzátartozóinak? Kéri Ibolyát, a Magyar Onkohematológiai Betegekért Alapítvány (MOHA) elnökét kérdeztük.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.