Tábor rákbetegeknek

Szerző: Rákgyógyítás

A Tűzmadár Alapítvány szervezésében egy 5 napos, bentlakásos, ingyenes tábort hirdetnek májusra a rákbetegeknek.

A résztvevők hallhatnak a rák kezeléséről, a terápiás mellékhatások csökkentéséről, megtanulhatnak stresszkezelő módszereket, szó lesz az optimális táplálkozásról és étrendről, az érzelmek feldolgozásáról, az életmódváltás alternatíváiról, megismerhetik a mozgásterápia előnyeit és elsajátíthatnak "öngyógyító" technikákat is.

A lehetőséget elsősorban a rákkal a közelmúltban szembesült, illetve az onkológiai kezelések elején járó betegeknek ajánlják, akik számára a részvétel – egy pályázati támogatásnak köszönhetően – ingyenes: mind a programok, mind az ellátás költségeit a Tűzmadár Alapítvány állja.

A május 11-én kezdődő ötnapos együttlétnek a nagykovácsi Kastély Panzió ad otthont. Miután a létszám korlátozott, egyelőre 14 beteget tudnak fogadni, a később jelentkezők számára várólistát nyitnak, s egy következő táborban igyekeznek számukra részvételi lehetőséget biztosítani.

A programot Rohánszky Magda, a fővárosi Egyesített Szent István és Szent László Kórház onkopszichológusa vezeti, ám a résztvevők onkológus szakorvossal, mozgásterapeutával, dietetikussal és gyógytornásszal egyaránt konzultálhatnak. Jelentkezni és a táborról bővebb felvilágosítást kapni hétköznaponként a (30) 930-31-49-es telefonszámon vagy a [email protected] címen lehet.

(rakgyogyitas.hu)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Kárpátaljai magyaroknak rendez...

Idén is gyűjt adományokat az Ökumenikus Segélyszervezet a kárpátaljai magyaroknak - mondta a szervezet kommunikációs igazgatója az M1 aktuális...

Új szervvel élők UltraBalatonja -...

A világon egyedülálló módon, 40 szervátültetett és 2 dializált futóból álló csapat rajtol holnap (május 11-én) reggel 7-kor Balatonfüredről...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.