Diagnosztikai és terápiás projektet indított a négy orvosképző egyetem

MTI
megjelent:

Több, sok embert érintő betegségcsoport diagnosztikáját és gyógyítását fejlesztő kutatási projektet indított 1,47 milliárd forintos uniós támogatással a négy orvosképző egyetem - tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem közkapocslati igazgatósága az MTI-t.

A közlemény szerint a kutatási program fő céljai a gyomor-bélrendszer, a szív-, ér- és vázizomeredetű betegségekben szenvedő páciensek életkörülményeinek javítása és élethosszának növelése. A projekt a molekuláris biológiai kutatásoktól egészen az új technológiákon alapuló gyógyító tevékenységig igyekszik átfogni az orvostudományi kutatások csaknem teljes vertikumát. Erre kitűnő lehetőséget ad a négy orvosképző egyetem között megvalósuló együttműködés, valamint az egyes intézményekben már ma is működő erős kapcsolat az alapkutatás és a klinikum között.

A négy szervrendszert érintő kutatások három fő irányt érintenek számos hazai és nemzetközi kutatócsoport együttműködésében: élettan és kórélettan, regeneráció, terápia. Az ígéretes projekt során vizsgált betegségek - mint az érelmeszesedés, cukorbetegség, szívelégtelenség, hasnyálmirigy-gyulladás, cisztás fibrózis - közül a legtöbb korai halálozáshoz vezet, és komoly kihívást jelent az orvosoknak.

A várható kutatási eredmények hozzájárulhatnak e betegségek kialakulási mechanizmusainak megértéséhez, korai felismeréséhez és kezeléséhez.

A résztvevők a projekt eredményeképpen előreláthatólag jelentős, az unió által támogatott kutatási pályázatokhoz tudnak majd csatlakozni. A pályázatban vállalt tudományos munkába hallgatókat és fiatal kutatókat is bevonnak: a kutatói utánpótlást támogató programokban a tervek szerint 66-an vesznek részt, köztük 19 új fiatal szakember - áll a közleményben.

(MTI)

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Soltész Annamária, Dr. Reinhardt István
WEBBeteg - Dr. Németh Ágnes
WEBBeteg - Dr. Németh Ágnes, Dr. Dunás-Varga Veronika
WEBBeteg - Dr. Csuth Ágnes, családorvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.