Megérteni. Elfogadni. Segíteni. - Autizmus - Film az autista gyermekékért

Út a Mosolyért Alapítvány
megjelent:

Az Út a Mosolyért Alapítvány és az Északi Támpont Közhasznú Egyesület azzal a céllal készített filmet, hogy az autista spektrum zavarral élő gyerekek hétköznapi problémáit egy autista gyermeket nevelő családon keresztül mutassa be.

Egyéves korban látszanak a jelek

Legkorábban általában kétéves korban diagnosztizálják az autizmust, de nem ritka, hogy ennél később. A Nature brit tudományos lap aktuális számában közölt tanulmány megmutatta, hogy ennél jóval korábban, már egyévesen látszanak az agyban az autizmusra utaló jelek - írta a BBC hírportálja.
Autizmus: egyéves korban látszanak a jelek

A film rávilágít, hogy miért ennyire fontos egy speciális vizsgálóközpont kialakítása. Az alapítvány célja, hogy egy Közép-Európában is egyedülálló autista ellátóközpontot hozhasson létre a Heim Pál Gyermekkórházban.

A három gyermeket nevelő Matula család élete teljesen megváltozott, amikor kétéves kisfiúknál diagnosztizálták az autizmus spektrum-zavart. Eleinte beszédfogyatékosságot állapítottak meg nála, de a végső diagnózis előtt már tudták, hogy valami egészen mással állnak szemben. Az autizmussal.

„Az autizmussal élőknek nehézkes vagy alacsony szintű a mentalizációs készségük, a környezetükben élők reakcióit, szándékait nem tudják meghatározni, és ez az, ami nagyon nehézzé teszi számukra a világban való tájékozódást.” – ismertette a legfőbb problémát Dr. Büki György, a Heim Pál Gyermekkórház gyermekneurológusa.

Általános jellemző még, hogy nehezen követik az íratlan társadalmi szabályokat, beszédproblémákkal küzdenek, nem kedvelik a változásokat, azoknak ellenállnak, nehezen boldogulnak ismeretlen helyen vagy helyzetben. Számukra egy egészen egyszerű fogorvosi vizsgálat is nagyon nehezen kivitelezhető és megterhelő, hiszen kiszakadnak a jól ismert és biztonságot nyújtó mindennapi rutinból.

„Minden váróteremben legalább két autizmus spektrum-zavaros gyermek ül ma a kórházunkban. Őket ki kell emelni ebből a tömegből, hogy érdekeiknek megfelelően történjen az ellátás.” – mondta el Dr. Nagy Anikó, a Heim Pál Gyermekkórház főigazgató főorvosa.

Az autizmus kockázata

A nőknél az életkor előrehaladtával nő a kockázata annak, hogy születendő gyermekük autista lesz, az idősödő férfiak gyermekeinél azonban ez a veszély kisebb,mint azt eddig feltételezték – derül ki egy kutatásból, melyet több mint 5 millió születés adatainak kiértékelésével készítettek.
Idősebb nők gyermekeinél nagyobb az autizmus kockázata

A kialakításra váró létesítmény azért is lesz kiemelkedő Magyarországon, mert az ott tevékenykedő szakemberek egy olyan speciális képzésben részesülnek, amely az autista gyermekek professzionális ellátására helyezi a hangsúlyt. A nyugodt környezetet biztosító és akadálymentesített vizsgálóközpont, illetve váróhelyiség pedig nagyban megkönnyíti majd a gyermekek orvosi vizsgálatát és kezelését.

„Az alapítvány mostani célja a Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai részlegén Magyarország első autista ellátóközpontjának létrehozása, amellyel a speciális gondozásra szoruló gyermekek általános orvosi ellátásának körülményeit tehetjük könnyebbé. Fantasztikus érzés, hogy ilyen sokan álltak már a nemes ügy mellé, és nem győzünk elég hálásak lenni ezért a példátlan összefogásért.” – fejezte ki köszönetét Szijjártó-Nagy Szilvia, az Út a Mosolyért Alapítvány elnöke.

A kezdeményezést már több ezren támogatták, az adományokból eddig közel tizenegymillió forint gyűlt össze. A felajánlásokra továbbra is van lehetőség, amelyet az alapítvány bankszámlájára utalással lehet megtenni.

A napokban megjelent kisfilm is a megértés, az elfogadás és a segítség jegyében készült, amellyel a mindennapi emberek közelebb kerülhetnek és megismerhetik az autizmus spektrum-zavarral élők és családjaik nem hétköznapi életét.

Az Út a Mosolyért Alapítvány kezdeményezését támogató felajánlásokat a következő bankszámlaszámra lehet eljuttatni: 10918001-00000087-36910019.

További részletek az Út a Mosolyért Alapítvány weboldalán és közösségi oldalain találhatók.

A „Megérteni. Elfogadni. Segíteni. – Autizmus” című kisfilm erre a linkre kattintva érhető el

A Heim Pál Gyermekkórház weboldala ide kattintva érhető el

Az Északi Támpont Közhasznú Egyesület weboldala ide kattintva érhető el

(Út a Mosolyért Alapítvány)

Cikkajánló

Magas vérnyomás hatásai Magas vérnyomás hatásai

A kezeletlen magas vérnyomás milyen elváltozásokat eredményezhet?

Túl sok stressz Túl sok stressz

Hogyan jelezheti testünk, hogy túl sok stressznek vagyunk kitéve?

Az autista gyermekeknek felnőttkorukban is boldogulniuk kellene

A magyar oktatásban sajnos nincs egységes, kidolgozott integrációs és oktatási-nevelési terv egyes, sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztésére. Így minden...

Autizmus, a bezárt világ - Ezek lehetnek a figyelmeztető jelek

A gyermek fejlődése során, leggyakrabban 3 éves kor körül válnak a tünetek olyan markánssá, hogy a szülők orvoshoz fordulnak, valójában azonban már pár...

Czeizel Barbara édesapja nyomdokait követi

Huszonöt éves fennállását ünnepli a Budapesti Korai Fejlesztő Központ, amely fejlődésükben veszélyeztetett csecsemők, fogyatékos kisgyermekek és családjuk...

Út a külvilágba - Az autizmus kezelési lehetőségei

Az autizmusnak nincs teljes gyógyulást eredményező terápiája, a legtöbb eredményt jelenleg gyógypedagógiai módszerektől, ezen belül is a viselkedésterápiáktól...

Lovasterápia: kiknek és miért lehet hasznos?

Régi megfigyelés, hogy az állatokkal való szeretetteljes foglalkozás elősegíti egyes betegségek gyógyulását, javulását vagy szinten tartását. Legalkalmasabbnak...

Csodakutyák a sérült gyermekekért

Több mint száz 5 és 9 év közötti értelmileg akadályozott, testi- és érzékszervi fogyatékos, halmozottan sérült, sajátos nevelési igényű gyermek részesült...

Ingyenes cikkértesítő
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.