• Színházi előadás a Gyermekmentő Szolgálat javára

        Szerző: MTI

        A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) egészségügyi munkáját támogatja a budapesti Vígszínház Lumpáciusz Vagabundusz című, december 19-i előadása.

        Az 1990-ben alakult Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület célja a fizikailag és értelmileg sérült, az árva és rászoruló gyermekek felkarolása, életkörülményeik javítása, gyermekintézmények segítése. Évente több karitatív célú rendezvényt szerveznek, amelyek bevételéből a hátrányos helyzetű, beteg, árva gyermekeket támogató tizenkét programjukat működtetik.

        Hirdetés

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A szervezet egészségügyi programjának keretében évente két alkalommal önkéntesekből álló orvos- és szakembercsoport utazik a romániai Hargita megyébe, ahol óvodákban és iskolákban vizsgálják, gyógykezelik a rászoruló gyermekeket, valamint nőgyógyászati  kamiont és mozgó fogászati rendelőt működtetnek. Az önkéntes orvosok tavaly több mint 10 ezer vizsgálatot végeztek Erdélyben.

        A hagyományoknak megfelelően az NGYSZ idén is megtartja jótékonysági estjét. Az Eszenyi Enikő rendezte Lumpáciusz Vagabundusz című kétrészes zenés előadásban mások mellett Stohl András, Lengyel Tamás, Lukács Sándor, Hegyi Barbara, Hevér Gábor, Kerekes József és Danis Lídia lép színre - közölte a szervezet az MTI-vel.

        A Johann Nepomuk Nestroy műve nyomán készült darab címszereplője Lumpáciusz Vagabundusz. A bohém csavargó ivásra és kártyázásra csábítja a fiatalokat, akik nem akarnak dolgozni, csak szórják a pénzt. Heltai Jenő 1943-ban írt verses vígjátékát a Vígszínház színpadán új, mai feldolgozásban láthatja a közönség.

        (MTI)

        Legutóbb frissült: 2014.11.11 14:37
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Mellhártyagyulladás

        Mellhártyagyulladás

        Dr. Brugós László

        A betegség tünetei a fájdalmon és nehézlégzésen kívül lehet a láz.

        Ízületi fájdalmak

        Ízületi fájdalmak

        B. M., szakfordító

        A reuma összefoglaló név, gyulladásos és degeneratív folyamatokat foglal magába.

        Rászoruló gyerekeknek gyűjt az Ökumenikus Segélyszervezet

        Rászoruló, nélkülöző gyerekeknek gyűjt az Ökumenikus Segélyszervezet az idén negyedik alkalommal elindított Felhőtlen gyermekkor kampánya során - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.

        Színházi előadás a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat javára

        Idén is megtartja jótékonysági estjét a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) a Vígszínházban, ahol az Óz, a csodák csodája című zenés darabot tekinthetik meg az érdeklődők december 22-én.

        Idén tizennégy helyszínre látogat el a Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati rendelője

        Idén 14 helyszínre látogat el a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) ingyenes szűrést biztosító mozgó fogászati rendelője, a roadshow kedden a gyulai Egészség Napon indul.

        Jótékonysági est lesz február 15-én, Budapesten egy halmozottan sérült gyermek megsegítésére

        2015. február 15-én jótékonysági estet rendeznek a budapesti Angyalföldi József Attila Művelődési Központban egy halmozottan sérült, 9 éves kislány ausztriai műtétjéhez hiányzó közel 1 millió forint előteremtése érdekében.

        Egészségnap és jótékonysági est Veszprémben

        Az egészségmegőrzés jegyében egész napos rendezvényt és jótékonysági estet tartanak Veszprémben szeptember 13-án – mondta el az MTI-nek a város egészségügyért felelős alpolgármestere.

        Jótékonysági színházi estet rendeznek a Gyermekmentő Szolgálat támogatására

        Jótékonysági színházi előadással támogatják a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat egészségügyi programját: a Popfesztivál 40 című zenés darabot december 12-én láthatja a közönség a budapesti Vígszínházban.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.