Tüdőszűrés: fellélegezhetünk, hogy nem lesz kötelező?

Szerző: WEBBeteg - Tóth András, újságíró, Diagnoscan Magyarország

A tervek szerint megszűnik jövőre a területi alapon elrendelt kötelező tüdőszűrés, amelynek elsődleges célja a tbc megtalálása és időben történő kezelése, másodsorban pedig a tüdőrák felfedezése - bár nem minden esetben volt hatékony a rendszer. A tüdőrák miatti halálozásokat 25 százalékkal csökkentené a célzott, mellkasi CT vizsgálat, amely még nem mindenhol alkalmazott módszer.

A tbc (tüdőgümőkór) és a tüdőrák kezdeti stádiumában tünetmentes, ezért is fontosak a szűrővizsgálatok. Tavaly két és fél millió emberből háromszáz tbc-s beteget találtak, gyakorisága tehát a határérték alatt van. Jövő tavasztól ezért már nem lesznek úgynevezett tömeges tüdőszűrések, kizárólag az aktív betegek környezetét és a rizikócsoportokat (hajléktalanokat, HIV-fertőzötteket, a börtönökben dolgozókat, a fogvatartottakat, illetve a tüdőgyógyászatokon, a bakteriológiai laborokban, a patológiákon, valamint a sürgősségi osztályon dolgozókat) vizsgálnák célzottan.

Nemcsak a tüdőt érinti!

A tüdőtuberkulózis (tbc, tüdőgümőkór) fertőzéses eredetű megbetegedés, amelyet a Mycobacterium hominis és Mycobacterium bovis nevű baktériumok okoznak. A tbc nemcsak a tüdőt érintheti, megbetegítheti a gyomor- bélrendszert (ha fertőzött tej fogyasztásával kerül be a szervezetbe), a húgy- és ivarszerveket, a csontokat, valamint a bőrt.

A tbc gyógyítható betegség, csak észre kell venni, időben fel kell fedezni, ehhez viszont a beteg együttműködésére van szükség, rendszeresen el kell mennie szűrésre.

Tüdőrák: célzott szűrés kell!

Hárommillió ember dohányzik hazánkban, és 18 ezren szenvednek tüdőrákban, amelynek évről-évre növekszik az előfordulási aránya: már a fiatalabb korosztályt és a nőket is veszélyezteti.

Egyetlen cigarettából körülbelül 2 liter füst távozik, ennek a harmadát szívja be, aki dohányzik. Nem árt tudni: a dohányfüstöt körülbelül 4 ezer anyag alkotja, amelyből 40 bizonyítottan rákkeltő.

A tüdőrák kialakulása nem csupán a dohányzókat, hanem környezetüket is veszélyezteti, hiszen a passzív dohányosok ugyanúgy szívják a rákkeltő füstöt – igaz, kevesebbet.

  • Egy füstös helyen eltöltött két óra annyit jelent, mintha négy szál cigarettát szívott volna el az egyébként nemdohányzó ember.
  • Otthonában, huszonnégy óra alatt, egy doboz cigarettát elfogyasztó társ mellett három szál cigarettát "szív el" a passzív dohányos.
Diagnoscan Magyarország - elérhetőségek
  • Budapest – Péterfy Sándor utcai Kórház: 06-30-941-79-69
  • Budapest – Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (Volt MÁV Kórház, Dózsa György út): 06-30-944-68-60
  • Debrecen: 06-30-944-69-20
  • Győr: 06-30-944-68-55
  • Szeged: 06-30-944-69-50

Fontos, hogy időben észrevegyék a tüdőrákot. A hagyományos tüdőszűrést a nemzetközi szakirodalom nem tekinti hatékony eszköznek, a mellkasi CT vizsgálat azonban célzottan a tüdőrákot is szűri, a szolgáltatás elérhető a Diagnoscan Magyarország rendelőiben is.

Tudta? A tüdőrák miatti halálozásokat 25 százalékkal csökkentheti a mellkasi CT alkalmazása.

Nem marad rejtve!

A vizsgálat segítségével rendkívül részletes képet kapunk a tüdő állapotáról, a legrejtettebb területek is megvizsgálhatóak. Pontosan meghatározható az esetleges elváltozás nagysága, szerkezete és elhelyezkedése.

A vizsgálat röntgensugár segítségével történik, a tüdő diagnosztikus vizsgálata során azonban alacsony energiájú sugarat használnak, ettől függetlenül egyeztetnie kell a vizsgálat gyakoriságát a kezelő orvossal.

Az idő pénz, a mai rohanó világunkban ebből van a legkevesebb. A Diagnoscan Magyarország várakozási idő nélküli, azonnal kivitelezhető szűrővizsgálatokra biztosít lehetőséget, amelynek térítéses vonzatáról az Euromedic Központokban és a www.diagnoscan.hu weboldalon tájékozódhat.

CT vizsgálat - Vizsgálati helyek

Az összes nem speciális CT-vizsgálat: Budapest, Cegléd, Debrecen, Győr, Hódmezővásárhely, Orosháza, Salgótarján, Szeged
CT angiográfiák: Budapest, Debrecen, Győr, Salgótarján, Szeged
CT enterográfia, colonográfia (virtuális colonoscopia): Budapest, Debrecen, Győr, Szeged
Szív CT-vizsgálat (CT coronarographia): Bp-Péterfy, Győr, Szeged, Debrecen
CT vezérelt intervenció: Bp-Péterfy, Debrecen, Győr, Szeged

(WEBBeteg - Tóth András, újságíró, Diagnoscan Magyarország, MTI, Metropol)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Asztma Asztma

Fontos az ajánlott óvintézkedések betartása és az oltás felvétele!

Tíz fontos magnéziumvegyület és...

A magnézium több mint 300 olyan metabolikus reakcióban játszik szerepet, amelyek létfontosságúak az egészségünk szempontjából. Magnéziumpótlásra...

A tüdőrák típusai

A világszerte legtöbb áldozatot követelő daganattípus a tüdődaganat. A tüdőt érintő rákos megbetegedés tüneteket már csak előrehaladott...

A tüdőrák tünetei - Milyen...

A tüdőrák tüneteinek jelentkezése előtt is nagy százalékban felismerhető a megbetegedés, amennyiben rendszeresen részt veszünk a megfelelő...

Mi hajlamosít a tüdőrák...

A tüdőrákos megbetegedés közel 90 százalékáért a dohányzás felelős, ráadásul a tüdőrák kialakulásának a kockázata egyenes arányban áll az...

Hogyan előzzük meg a tüdőrák...

A tüdőrák - mai ismereteink szerint - leginkább a dohányzás mellőzésével előzhető meg, mivel a tüdődaganatok 90 százaléka erősen dohányzó...

A tüdőrák kimutatása

A tüdőrák okozta halálozás világszerte első helyen áll a daganatos halálokok között. Magyarországon évente tízezer új megbetegedést...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.