Jó hír betegeknek és orvosoknak: javulhat a betegbiztonság

szerző: Molnár Judit, újságíró-szerkesztő - WEBBeteg
megjelent:

A diagnózisalkotás minden esetben összetett folyamat, a rutinra azonban több okból is nehéz szert tenni a magyar oktatási rendszer keretein belül. Ezt nemcsak az oktatók, hanem az orvostanhallgatók is tudják, ezért is merült fel az igény egy hatékonyabb megoldásra. Mutatjuk, milyen ötlete van a problémára négy fiatalnak, akik játékos alkalmazásukkal próbálnak javítani a helyzeten.

A betegbiztonság manapság több ponton is gyenge lábakon áll, hiszen gondot jelent az orvosok elvándorlása és a szakemberek kiöregedése miatt növekvő szakemberhiány, illetve a finanszírozási problémák. Emellett az is fontos tényezője a betegek biztonságának, hogy az egészségügyi felsőoktatásból megfelelő tudással és tapasztalattal kerüljenek ki az orvostanhallgatók az ellátási rendszerbe, amely a betegek gyógyulását a legmagasabb fokon segíti elő. A tudás megszerzésére a kiváló hírnévvel rendelkező magyar orvostudományi egyetemek jelentik a garanciát, azonban a tapasztalatot sajnos az oktatási rendszer sajátosságaiból adódóan kevésbé tudják biztosítani a hallgatóknak.

Hogy zajlik ez a valóságban?

Az orvosképzés első három éve főleg az elméleti ismeretek elsajátítására irányul, a második három évben pedig (az elméleti órákon túl) már a betegekkel is kapcsolatba kerülhetnek a hallgatók a gyakorlatok során.

Három év ugyan hosszú idő, de önmagában sem elegendő ahhoz, hogy valaki „tapasztalt” orvossá váljon. De nem csak ez a gond. Az éles gyakorlatok gyakran csoportosan zajlanak, szakorvosi felügyelettel és valós időben. Ez pedig több hátrányt is jelent a rutinszerzés szempontjából:

  • Nincs idő a részletekre: az oktatók és a klinikai orvosok rendszerint túlterheltek, így még kevesebb idő jut az eseteket átbeszélésére a hallgatók aktív bevonásával. Különösen nagy hátrány, hogy a csoportos gyakorlatokon könnyen háttérbe szorulhat egy-egy hallgató.
  • Lassú folyamat: hosszas várakozás előzi meg, mire minden vizsgálat és eredmény elkészül, így a diagnózis is lassan születik meg.
  • Drága: az, hogy a gyakorlat szakorvosi felügyelet mellett zajlik természetesen érthető, ugyanakkor rendkívül költségigényes is.

Mivel lehetne ezeket a hátrányokat ellensúlyozni? Erre a kérdésre ad választ az InSimu Patient applikáció, melynek első ötletcsírái alig egy évvel ezelőtt születtek meg. Az app működéséről és létrehozásáról az ötletgazdákat, a négyfős startup vállalkozás fiatal tagjait kérdeztük.

Az InSimu Patient megálmodói

Dr. Tóth Gábor, orvos, PhD hallgató (Debrecen)

Dr. Vincze János, orvos, PhD hallgató, programtervező informatikus (Debrecen)

Herdon Andrea, marketinges (Budapest)

Katona Tamás, programtervező informatikus (Debrecen)

A betegségorientált mellett az esetorientált megközelítést is erősíteni kell

Dr. Tóth Gábor: Előbbi módszertan az egyes betegségek tüneteinek megtanítására épül, míg utóbbi az egyes esetekből kiindulva építi fel az ismereteket, azaz azt, hogy komplex tünetekből hogy lehet eljutni a diagnózis felé. A szakmai gyakorlatok során mi is megtapasztaltuk, hogy a tünetek gyakran nem úgy jelentkeznek, ahogy az a tankönyvben le van írva. A mi alkalmazásunk is az esetorientált megközelítésen alapul. Célunk az, hogy a tömény elméletet gyakorlatias oktatási elemekkel színesítsük, a hallgatók a lehető legtöbb esettel találkozzanak, még ha csak virtuálisan is, és minél többször legyen lehetőségük megtapasztalni az orvosi diagnosztikai döntéshozatal összetettségét már hallgatóként is. Az InSimu Patient egyfajta híd az elméleti ismeretek és a rendelőben szerzett tapasztalat között, a gyakorlati képzési lehetőségek kiterjesztése.

Virtuális beteg, valós tünetekkel, de kockázat nélkül

T. G.: - Az app segítségével a felhasználók azokat a diagnosztikai folyamatokat gyakorolhatják a virtuális környezet biztonságában, amikre a munkájuk során is szükség lesz. A kórtörténet megismerésétől, a legfontosabb diagnosztikai vizsgálatokon át egészen a helyes diagnózis megállapításáig. A felhasználó kap egy szimulált beteget egy rövid esetleírással, például egy kislányt, akinek hasfájása és láza van.

Az alkalmazás használat közben

A feladat megtalálni a tüneteket okozó helyes diagnózist a lehető leggyorsabban és költséghatékony módon. Elsőként érdemes kikérdezni a pácienst a tüneteiről, majd kiválasztani a szükséges diagnosztikai vizsgálatokat, például egy ultrahangvizsgálatot. Minden vizsgálathoz tartozik egy reális idő és költség, így a felhasználó mérheti a teljesítményét is, hiszen a valóságban is emberéletek múlhatnak azon, hogy időben sikerül-e eljutni a diagnózisig, ami a helyes terápia feltétele.

Az InSimu Patient appban a betegek biztonságának kockáztatása nélkül, egyedül is gyakorolhat a hallgató. Az app minden eset megoldása után visszajelzést ad a felhasználó teljesítményéről, így a hallgató könnyedén nyomon követheti a fejlődését.

A csapat két tagja is tanított orvostanhallgatókat - Mire fogékonyak a leginkább a hallgatók?

T. G.: - Az orvostanhallgatóknak hatalmas mennyiségű elméleti anyagot kell megtanulniuk az első években úgy, hogy még egy beteget sem láttak. Rengeteg kitartás kell ahhoz, hogy túljussanak a kezdeti nehézségeken, például az alapozó tárgyak vizsgáin. Úgy gondoljuk, hogy minden olyan eszköz, amely segít a gyakorlatba átültetni az elméletben megszerzett tudást, és közelebb hozza a valós orvosi munkát, pozitív hatással van a motivációra.

Gamification: a játékélmény szerepe a tanulásban

Az alkalmazás két legfontosabb tulajdonsága: a szakmai hitelesség és a játékosság. Az app valószerű eseteket sorakoztat fel, amelyek klinikailag validált adatbázisok alapján, szakorvosok bevonásával kerültek a tartalomba. Emellett azonban szórakoztató is, ami a tanulás és gyakorlatszerzés szempontjából rendkívüli előnyökkel jár, hiszen a játszva tanulás nem csupán fiatal korban számít hatékony módszernek.

Az InSimu Patient egy orvosi szimulációs játéknak is tekinthető, amelyben a hallgató kipróbálhatja magát diagnosztaként. Az app a hagyományos játékokhoz hasonlóan egy összetett pontozási rendszer alapján folyamatosan visszajelzést ad a felhasználó számára a teljesítményéről, nyomon követhető a fejlődés, és új célokat lehet kitűzni.

Nem csak a hallgatók dolgát könnyítheti meg

Az alkalmazás elsősorban orvosi egyetemeknek és azon orvostanhallgatóknak nyújt segítséget, akik már elsajátították az alapvető elméleti ismereteket. Ugyanakkor rezidensek és gyakorló orvosok számára is érdekes lehet a szakmai tudásuk mélyítése, továbbképzés céljából, vagy egyszerűen csak a játék miatt.

T. G.: - Úgy gondoljuk, hogy az InSimu Patient hatékonyabbá tenné az egyetemi tanórákat mind a hallgatók, mind az oktatók szempontjából. Egy olyan innovatív oktatási platformot kínálunk az orvosi egyetemek számára, amely eddig nem állt rendelkezésére.

Az eddigi sikerek pozitív utat mutatnak

Az ötletből tavaly december óta valóság lett, a csapat pedig több versenyen is kiemelkedő eredményt ért el innovatív megoldásával. Legutóbb a Microsoft Imagine Cup világversenyének 3. helyezését szerezték meg.

Dr. Tóth Gábor, Dr. Vincze János, Herdon Andrea, Katona Tamás
Dr. Tóth Gábor, Dr. Vincze János, Herdon Andrea, Katona Tamás

T. G.: - A versenyeken elért eredményhez és a vállalkozás elindításához is sok kitartásra, elkötelezettségre, alapos tervezésre, ébren töltött éjszakákra volt szükség. De ez még csak a kezdet, a legnagyobb kihívások még előttünk állnak. Ugyanakkor a csapatunk tagjai közötti összhang, mentorainktól kapott szakmai támogatás és a barátok, családtagok biztatása is hatalmas segítséget nyújt a céljaink elérésében és az esetleges akadályok leküzdésében.

Vajon mit hoz a jövő?

T. G.: - Jelenleg az alkalmazás béta verzióján dolgozunk, amelynek a tesztelésébe jövőre már bekapcsolódhatnak az érdeklődők is. Szeretnénk az alkalmazásunkat világszerte elérhetővé tenni a fiatal orvosok számára, amely nem csak hatékonyabbá és élvezetesebbé tenné a diagnosztika tanulását, hanem közvetett módon hozzájárulna a valós betegek gyorsabb diagnosztizálásához, a rossz diagnózisok arányának és a felesleges, olykor káros mellékhatású diagnosztikai tesztek csökkentéséhez.

WEBBetegForrás: WEBBeteg
Molnár Judit
Szakértő: Dr. Tóth Gábor, InSimu Patient

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.