A Kienböck-betegség

szerző: Dr. Soltész Annamária, általános orvos - WEBBeteg
frissítve:

Az os lunatum - holdcsont - a kéztőcsontok közé tartozik. A Kienböck-féle betegség, másik nevén az os lunatum malatia, ennek a holdcsontnak az elhalását jelenti. Viszonylag gyakori betegség, mely elsősorban fiatal férfiakat érint.

A betegség kiváltó oka nem minden esetben ismert. Egyes kutatók úgy gondolják, hogy vérellátási zavar áll a háttérben. Rendszerint túlerőltetést, vagy traumát követően fordul elő, de felléphet sok kis sérülés - mikrotrauma - következtében is. Nemritkán foglalkozási ártalomként jön létre.

Milyen tünetek jelentkezésekor kell erre a betegségre gondolni?

Ha a panaszok felléptét megelőzően valamilyen balesetet szenvedett az érintett - például ráesett a csuklójára -, az valószínűsíti a diagnózist.

Fő tünetek a csukló hátsó felszínén középen kialakuló nyomásérzékenység, duzzanat, valamint - a csukló mozgatásakor fokozódó - fájdalom.

Néhány hét elteltével a beteg egyre kevésbé - majd egyáltalán nem - tudja a kézfejét hátrafelé feszíteni annak merevvé válása miatt, s idővel a kéz a tenyér felé behajlított pozícióban rögzül az izmok sorvadása miatt.

Ha a fenti tüneteket észleljük magunkon, ne késlekedjünk, forduljunk orvoshoz! Az ortopédiában jártas szakembernek rendszerint nem jelent gondot a pontos diagnózis felállítása a tünetek alapján.

A csuklóról készített röntgenfelvételen csak előrehaladott stádiumban látható eltérés: a holdcsont deformált, mérete kisebb a normálisnál. Színe a felvételen a többi csont színétől fehérebb.

Kienböck-betegség

Hogyan kezelhető a Kienböck-féle betegség?

A kezelés célja a fájdalom megszüntetése és a csukló mozgáskorlátozottságának a csökkentése. Ha ismert a kiváltó tényező (például munkahelyi ártalom), akkor azt minél előbb meg kell szüntetni, ki kell iktatni, hiszen enélkül nem remélhető a tünetek enyhülése.

A kezelőorvos első terápiás lépésként néhány hétre gipsszel rögzíti, nyugalomba helyezi a csuklóízületet, melynek hatására a fájdalom rendszerint jelentősen mérséklődik.

Ha a panaszok a rögzítést, pihentetést követően továbbra is fennállnak, akkor többnyire nem kerülhető el az operáció. Napjainkban a leggyakrabban alkalmazott eljárás az elhalt csontrész, vagy a teljes holdcsont eltávolítása, kimetszése, és szilikon-protézissel való pótlása. Ezt követően a fájdalom és a csukló nagyfokú merevsége többnyire megszűnik.

Abban az esetben, ha a beteg panaszai a műtét után továbbra sem mérséklődnek, akkor arthrodesis, azaz az ízület műtéti úton történő teljes elmerevítése válhat indokolttá. Igaz ugyan, hogy ez az eljárás a fájdalmat megszünteti, de a mozgáskorlátozottság továbbra is fennáll, ezért ez csak egy végső, kompromisszumos megoldásként fogadható el.

Dr. Soltész Annamária, általános orvos Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Soltész Annamária, általános orvos

Cikkajánló

Fogantatás előtt
Fogantatás előtt

Életmódváltásra is szükség lehet.

Hát- és derékfájás
Hát- és derékfájás

Mire utalhat, ha reggel tapasztalja?

WEBBeteg - Dr. Molnár Anna
Fájdalomközpont - Dr. Páll Zoltán, sebész, traumatológus, sportorvos
WEBBeteg - Dr. Szamosi Szilvia, reumatológus
WEBBeteg - Dr. Soltész Annamária, általános orvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.