• Teniszkönyök - Nem csak a sportolóknak fáj

        Szerző: Fájdalomközpont - Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, sebész, fájdalomspecialista

        A könyök érzékenységét, fájdalmát, amely sokszor éjszaka is kínzó panaszokat okoz, gyakran az úgynevezett teniszkönyök okozza. Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista arra hívta fel a figyelmet, hogy van megoldás az életminőséget jelentősen befolyásoló problémára.

        Nem csak teniszezőknél fordulhat elő

        A teniszkönyök (vagy lágyrész-reumatizmus) meglehetősen gyakori kórkép, és természetesen bárkinél előfordulhat, leggyakrabban a 30-50 közti korosztályban jelenik meg. Nevét azért kapta, mert a teniszjátékosok közel felét érinti. Köztük is főként azok szenvedhetnek tőle, akik ritkábban játszanak, esetleg rossz ütőt, rossz technikát alkalmaznak.

        Teniszezés közben jellegzetes tünet, ha fájdalmassá válik a fonákütés, az alkar feszítőizmainak összehúzódása következtében. Ha ugyanis a hajlítóizmok a feszítőizmok kárára erősebbek, a tapadási pontnál, ahol az ín a csonthoz rögzül, úgynevezett mikrotraumák keletkeznek. Később állandósulhat ez a gyulladásos állapot. Ennek következtében már a kis izomösszehúzódások, vagyis a kisebb mozdulatok is fájdalmasak lehetnek.

        Akinél már jelentkezett a teniszkönyök, számíthat az esetleges kiújulásra, éppen ezért megelőzésképpen a könyököt terhelő tevékenység után érdemes pihentetni, néhány percig jegelni a kart.

        Olvasson tovább! Mi a reumás megbetegedés?

        Hirdetés

        Pontosan hogyan fáj?

        Eleinte csak a könyök behajlításakor jelentkezik a fájdalom, de nem csak a könyökben, hanem az alkar külső oldalán is. Később már komoly nehézséget okozhat a tárgyak felemelése, szorítása, a csavaró mozdulat, akár az írás is. Az izomgyengeség is jellegzetes tünet lehet, ami akár odáig is fokozódhat, hogy a beteg képtelen megtartani a kezében a tárgyakat. Előfordulhat, hogy a betegségnek külső, látható jele is van, amikor a könyök megduzzad. Ilyenkor általában már az is fájdalmat okoz, ha a gyulladt területet megnyomják, vizsgálják. Igazán komoly problémát jelent, amikor a fájdalom már pihentetés hatására, éjszaka sem múlik el.

        A pihentetés mellett az orvosi segítség is fontos

        Akut gyulladás esetén a legfontosabb teendő a teljes, többnapos pihentetés, amelyet kiegészíthetnek az orvos által javasolt gyulladáscsökkentő gyógyszerek – ismerteti dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista.

        – Emellett gyors és hatékony eredmény érhető el lágyrész hialuron injekcióval, amely a teniszkönyököt okozó fájdalom forrásánál hat. A csont-ín találkozáshoz bevitt hialuronsav ugyanis csökkenti az alkar feszítő izmainak eredésénél a gyulladást, segíti a gyulladt szövetek regenerációját. Ebben az esetben a lágyrészekhez kifejlesztett speciális biokompatibilis hialuronsavat használunk, ami különösen hatásos.

        Szintén jó eredmény érhető el az ugyancsak injekciókúraként alkalmazható orvosi kollagén terápiával, illetve hosszabb távon a lökéshullám terápiával. Ez utóbbi nem jár szúrással. Minden ilyen - a diagnózis alapján javasolt - kezeléssorozat képes viszonylag gyorsan csökkenteni a fájdalmat és visszaállítani a mozgásképességet. Mivel a teniszkönyök hajlamos a kiújulásra, megelőzésképpen igen nagy szerepe van a szakember által betanított gyógytornának, ugyanis az alkar izmainak megerősítése és helyes nyújtása is fenntarthatja a panaszmentes állapotot.

        Olvasson tovább! Tudjon meg többet a mozgásszervi megbetegedésekről a WEBBetegen!

        Dr. Arnold Dénes Arnold, sebész, fájdalomspecialistaFájdalomközpont
        Dr. Arnold Dénes Arnold, sebész, fájdalomspecialista

        Legutóbb frissült: 2018.07.02 09:41
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Alzheimer-kór kezelése

        Alzheimer-kór kezelése

        Dr. Zsuga Judit

        A nyugodt és stabil otthoni környezet csökkenti a viselkedési zavarokat.

        Ízületi fájdalmak

        Ízületi fájdalmak

        B. M., szakfordító

        A reuma összefoglaló név, gyulladásos és degeneratív folyamatokat foglal magába.

        Mellkasi fájdalom? Ezek a szükséges vizsgálatok!

        Szorító, szúró vagy bizonytalan fájdalom a mellkasban? Számos betegségre utalhat az ilyen jellegű tünet, amelynek kivizsgálási lehetőségeiről Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakorvosa beszélt.

        Ízületi gyulladás - A legfontosabb tudnivalók

        Ízületi gyulladásnak nevezzük bármely ízületünk gyulladással járó megbetegedését, mely jelentkezhet heveny vagy krónikus formában, érinthet egy vagy több ízületet, kialakulhat többféle úton, azonban a végeredmény az érintett ízület(ek) duzzanatával, vörösségével, melegségével, fájdalmával és funkciójának csökkenésével járó állapot.

        Teniszkönyök, golfkönyök - Hogyan kerülje el?

        Testünk izmai inak segítségével vannak összeköttetésben csontjainkkal. Leggyakrabban sportolás közben fordul elő, hogy valamely izomcsoportot (a hajlítást vagy a feszítést végzőt) túlerőltetjük. Ekkor az inakban kis szakadások keletkezhetnek, a csonthártya is megsérülhet, és az izmok tapadási helyén fájdalmas gyulladás jöhet létre.

        Zsibbadó, érzéketlen kar? Az alagút szindróma kezelhető

        A rejtélyesnek hangzó alagút szindróma a test bármely pontján jelentkezhet, zsibbadást, érzéskiesést, fájdalmat okozva. Dr. Páll Zoltán, a Fájdalomközpont sebésze, traumatológus, sportorvos a diagnózis felállításának kihívásairól és a hatékony gyógymódokról beszélt.

        A bordaközi idegzsába és a neuralgiás fájdalom

        A bordaközi idegzsába sokszor hónapokig is kínozhatja a betegeket. A hatékony kezelés érdekében fontos, hogy már az első panaszok jelentkezésekor orvoshoz forduljon. Mi okozza, mik a betegség tünetei, és hogyan kezelhető?

        Az öt leggyakoribb lábfejfájdalom

        A láb fájdalma egy nagyon gyakori probléma. A lábfejben 26 csont és 33 ízület, emellett több mint 120 izom, szalagok és idegek találhatók. Minden egyes lépés olyan erőkifejtést jelent a lábfejünkre, amely testsúlyunk két-háromszorosának felel meg.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.