Kékszalag rózsaszín lufikkal

HajóVilág
megjelent:

A 46. Kékszalagon induló több száz hajó kapitánya a verseny harmadik percében rózsaszín lufikat enged majd a magasba, hogy így hívják fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre.

Halom Bori egy borzasztóan kedves, sportos, céltudatos nő. Hat éves kora óta vitorlázik, és bár nem kérdeztem, elárulta a korát: idén 41 éves, május 21-én volt a születésnapja. Ebben az évben is indul a Kékszalagon, mint már oly sokszor korábban, a tavalyi versenyt azonban ki kellett hagynia: 2012 november hatodikán rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak a mellében.

Azt mondja, azon a napon, minden megváltozott.

Egy hónap múlva megoperálták, majd kemoterápiás és sugárkezelésen is részt kellett vennie, és még további 5 évig hormonkezelésre szorul. Bori attól a naptól kezdve folyamatos harcot vív egyrészt a betegség ellen, másrészt azért, hogy felhívja a figyelmet a veszélyre: saját példáján keresztül szeretne segítséget nyújtani mindazok számára, akik mellrákkal küzdenek. Küldetésének érzi, hogy minden nőhöz eljusson az üzenet: nem vagy egyedül a problémáddal, szállj szembe a betegséggel, hiszen a mellrák után is van élet! Blogot vezet, ahol személyes tapasztalatait osztja meg az olvasókkal, nagyjából 30 mellrákban érintett önkéntessel segítenek a sorstársaiknak hasznos tanácsokkal, praktikákkal vagy olykor csupán egy támogatást és erőt adó szóval, és apró, ám megható ajándékkal kedveskednek az utolsó kemoterápiára érkező sorstársaiknak.

Sajnos egyre többen szembesülnek a betegséggel, pedig rendszeres önvizsgálattal és szűrésekkel megelőzhető lenne a betegség kialakulása. A számok pedig elrettentőek:

Magyarországon évente 7 000 nőnél diagnosztizálnak mellrákot,
ebből 2000 eset végződik halállal a késői felismerés miatt!
Beszélni kell róla, mert minden évben egyre többen betegszenek meg!
Beszélni kell róla, mert egyre több 30 év alatti nőt érint!
Beszélni kell róla, mert a nők 40 %-a jár csak szűrésre!

Bori és Litkey Farkas - aki évek óta önkéntes alapon foglalkozik beteg, illetve gyógyulóban lévő gyerekek és felnőttek élményvitorláztatásával – a Kékszalag tizenegyszeres győztese régóta jóban vannak, így nem is volt kérdés, hogy Litkey segítségével és a Magyar Vitorlás Szövetség közbenjárásával az idei verseny, nem csak a 80 éves jubileum miatt lesz emlékezetes.

Litkey-Farkas-Halom-Bori

Fotó:mellrakom.blog.hu

A versenyen résztvevő közel 600 hajó ugyanis a mellrák elleni harc nagyköveteként fut majd ki a kikötőből és veszi fel a küzdelmet a hullámokkal. A rajt utáni 3. percben minden hajó fedélzetéről útnak indul egy-egy rózsaszín léggömb az ég felé, rózsaszínbe öltöztetve a horizontot. A léggömbök a mellrák elleni küzdelmet szimbolizálják.

„Amikor az ember sportolóként ráébred, hogy mások odafigyelnek arra, amit ő mond vagy tesz, szinte kötelességének érzi, hogy példát mutasson. Én hat évvel ezelőtt jutottam el erre a felismerésre. Először azt hittem, hogy én csak adok valamit, de valójában nekem ugyanakkora feltöltődést jelent azt látni, hogy a gyerekek csillogó szemmel néznek a hajóra. A fedélzeten elfelejtik a megpróbáltatásokat, ismét vidámak és gondtalanok, én pedig boldog vagyok, hogy ennek részese lehetek.”

„A betegség talán legnehezebb része, hogy az ember elszigetelődik, mert azt hiszi, egyedül van a problémájával. Ez nem igaz, hiszen mindig akad valaki, aki segíteni szeretne. Aztán csatlakozik hozzájuk még valaki, aztán pedig mások is… Így jöhet létre egy nagy közösség, ami már elég erős hozzá, hogy valódi változást indítson el. Remélem, hogy hamarosan annyian leszünk, mint a vitorlások a vízen vagy a rózsaszín lufik az égen.”

(hajovilag.hu)

Cikkajánló

A mellrák és típusai

Dr. Kovács Árpád klinikai onkológus, Dr. Kónya Judit családorvos
Mellrák
A mellrák a középkorú nők leggyakoribb daganatos megbetegedése, ezért fontos a rendszeres önellenőrzés és - különösen 40 éves kor fölött - a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel. Bár a férfiaknál meglehetősen ritka, nem példa nélküli a melldaganat.
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.